Tengerszintről merülésig 

Hihetünk-e a szemünknek? 
A mező szereti szétszaggatni tagjait. 
És a ráncos falak között az otthon? 
Míg a csont s a tégla kitart, addig annak 
lehet nevezni. Ne sírj, itt mindenből 
csak az egyik oldal a mienk. A kert baloldala,
s olykor csak a harag, ami elválasztja egyik 
udvart a másiktól. 

Mondom másképp.

Ez itt a múló változatlan. Ha erre jársz, 
elsőnek egy akvárium köszönt. 
Benne kőhalak az elsüllyedt emberroncsokon. 
Közöttük pedig fekete búvárok hínárt eregetnek. 
Hát mondd, hihetünk-e a szemünknek, amikor 
úgyis megölel a mélység?

Haladás 

Meztelenre vetkőztetnek az illatszerek. 
A szirének mai napig várják 
a kalandorokat, hogy két ringás között 
szerelmet valljanak. 
Minden törött árboc egy katexis, minden 
elsüllyedt hajó pedig egy franciaágy, melyben 
viháncoló tengerlakók bálnadalokat énekelnek. 
Ezt csak azért, mert a hullámokat senki nem 
simogatja, csak kettétöri. 

Temetik a Holdat

Hajnalban gyászmenet indul a tejúton. 
A falu utcái csillag-poroznak. 
A zenészek részegen dülöngélnek a Göncölszekerén. 
A horizonton örökmécses gyúl ki újra. 

Albumot lapozva 

Itt nincsenek térkövek.
A nap reggel indul, amikor még nincsen fény. 
Púpozott ágyak és egy soha meg nem unt mondat 
az örökség; Apám es így csinálta, hát én es.
Ezen a sárgult képen most a csűr odalának dől 
az egykori alteregód, és azt bámulja, hogy 
száz év után eszedbe jutott.