Némajáték a város felett

Kovács Újszászy Péter

Betonsziklakertben

A tömbházak fölött fekete szárnyak, sikolyszerű zaj.
Fény gyúl a külváros ablakai mögött.
Hazatérnek a csókák,
már landolnak is az ágakon,
elűzve menedékük csöndjét.
Néhány percig zeng még a fasor,
csak a hold világít a bentonsziklakertben.

Az öregedés feltűnt

Tél volt, mikor észrevetted
spánieled arcán a fehér szőrszálakat.
Arra kérted, bújjon hozzád,
amíg elmélyülsz a derengésben.
A háta nem őszült. 
Ujjaid végigszaladtak a fekete bundán,
ahogy a füst is elsiet
a nehezen ébredő lakrészek fölött.
A kutya aludt.
Miközben testmelege átfűtötte tested,
az ég alján feltűntek 
a reggel rózsaszín foltjai.
Munkába indulás előtt 
a kanapén hagytad 
az őszülő spánielt.

Demeter Arnold 

A holdig jutok 

Ez a part is csak egy végtelen 
a többi közül. Mászófal az éj, 
és benne a csillagokon először 
a holdig jutok.
Ásít a szám, mint néma farkas.
Majd hozzád érek, a hullámokat 
nézed, és arra gondolsz, hogy 
rád hasonlítanak. Viharos estéken 
a halottakat mossák vissza, s bárki 
élő arra jár, nem engedik,
hogy nyoma maradjon. 

Fehér morzsák most a csillagok 

A kabátod függönnyé gombolom. 
Eljátszunk a gondolattal: úgy venni 
bármit, ahogy kenyeret. 
A fehér morzsák most a csillagok.
Feketelyuk balzsebed kezem rejti. 
Úgy élünk, mint az indiánok,
fészektől tollhullásig.  

Varga Melinda 

Némajáték a város felett 

A falu felől figyeli a várost, 
a dombról rálát a Fellegvárra, 
elképzeli, hogy az erdő alatt 
megtalálja az ösvényt, amelyet 
eddig ember nem ismert.
Csak a vadak, akikkel egy ideje 
értik egymás nyelvét. 
És tudják, hogy a város halott. 
A tömeg olyan, akár egy lefagyott
filmjelenet része, mikor megszakad
az internetkapcsolat. 
Néma szoborautók a főtér utcáin.
A virágok illata egyre erőteljesebben 
gyűrűzik be a kávéházak teraszaira. 
A fák egzaltáltan susognak,
a szamosi sirályok és sétatéri vadkacsák
ellepik a Szent Mihály-templom tornyát. 
Varjak szállnak, számolja a perceket.  
Megsimítja a megmerevedett vállakat.
Egész pofás kis szoborpark. Néma. 
Nem vibrál. Nem szalad sehová.
És akkor éled fel, amikor ő akarja.  

Kővel dobálják 

Híg dél lépked a fák között, 
avarból sző magának
barna kabátot, csipkebogyókból
apró gombokat varr rá.
Készül a hűvösebb napokra,
jégbőröző pocsolyákba süllyed, 
menekül a saras ösvényeken, 
kutyává változik, 
kővel dobálják az emberek, 
csak fut, csak fut, 
lobog rózsaszín felhőhaja az égen,
homloka fehér deret izzad,
csak fut, csak fut, 
megállás nélkül
önmaga elől 
vagy versenyt az idővel.