Feleségek felesége
„Csillagként az égen / A nap közelében / Álltam egykoron; / Most meg mint a porszem / Lenn a földön fekszem / Férgekkel rokon.” Szendrey Júlia Egykor és most című rövidke versében összegzi életművének legfőbb üzenetét. Az önkínzó kitárulkozás nem öncélú szenvelgés, mint ahogy elsőre tűnik. Láttatja a reformkori asszonyi létet, az 1800-as évek történelmébe kalauzol el. A kor „honleányai” az átalakuló feudalista rendszerben nevelkedtek, életük java a polgárosodás évtizedeiben, a forradalom és a szabadságharc véres küzdelmei alatt telt el, majd a császári hatalom megtorlásának kegyetlen diktatúrája és a kétséges kimenetelű kiegyezés időszakában léptek a szépkorba. Az aranykor küszöbén, az ipari forradalom korában pedig útnak eresztették gyermekeiket a következő századba.
Szendrey Júlia verseit olvasva elképzeljük a nőkre erőltetett kötelező életfeladatot, a férfiaknak alárendelt, háztartásbeli szerepkört, amelyben az önállósulni vágyó asszonyok öntudatra ébredését csírájában fojtotta el a társadalmi elvárás. Kínálkozik a felvetés: a korszakon átsütő szabadságvágy és demokratikus törekvés paralel mozog a korlátokat feszegető, feminista nők elképzeléseivel? Ez a jelenség Szendrey Júlia életművének, naplóinak, levelezésének felszínre kerülésével különleges értelmezést nyer. A George Sand művein nevelkedő lányt apja jómódú férfiakkal szeretné kiházasítani, Júlia azonban a szívére hallgat, és minden apai ellenkezés és megrovás ellenére hozzámegy a híres, ám szegény költőhöz, Petőfi Sándorhoz. A szerelmes asszony, aki nonkonformista viselkedésével, öltözködésével is nagy feltűnést kelt, írni, majd közölni kezd.
A forradalmár, a „nemzet asszonya” nemzetgyűléseken agitál, míg férje a csatatéren harcol. Később szegényen és a társadalomból kitaszítottan, a Habsburg titkosrendőrség állandó megfigyelése alatt rettegésben élve várja haza eltűnt férjét. Az irodalomtörténeti dokumentumokból tudjuk, mi történik, Petőfi sosem tér haza, második férjében pedig nem a megmentőjére, hanem egy „perverz állatra” talál. (Idézet Szendrey Júlia második férjéhez írt leveléből).
A költészethez című ars poétikus versében bevallja, a traumatikus gyerekkor, a szerelem és a szabadságharc elvesztése, majd egy hibás döntés, a második házasság okozta lelki (fizikai?) sebekre a gyógyírt az alkotásban találta meg. „Feláldozám az élet gazdagságát / Egy értéktelen, koldus életért (…) Te képed volt ez, oh költészet, képed, / Az egyetlen kincs, mely enyim maradt / Mely hajnalt küldött hosszu éjszakámra, / Vetvén reám egy fényes súgarat.”
Szendrey Júlia összes verse a Kortárs Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban, a kötet két kiadást ért meg. A könyvet Dr. Gyimesi Emese irodalom- és társadalomtörténész rendezte sajtó alá, az életrajzot, a kísérőtanulmányt is ő írta. Az akkor még ismeretlen egyetemi hallgatót ma már az irodalmárszakma jelentős Szendrey kutatóként datáltja, számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el irodalomtörténészi munkáját, 2022-ig három további könyvet jelentetett meg Szendrey Júliáról, neki köszönhetően nemcsak a múzsát, hanem a költőt is megismerhettük, és ennek révén a Petőfi-életmű bizonyos aspektusaihoz is közelebb kerültünk.
A 2015-ben kiadott, Naponként árvább című napló (Ajkay Alinka és Szentes Éva tanulmányával kísért kiadás) sikere megelőlegezte a téma boncolgatásának szükségességét. Gyimesi Emese jó érzékkel talált rá kutatásának tárgyára: az öntörvényű, excentrikus Júliát, korának egyik kiemelkedő, híres asszonyát a médiahatalom – amely ebben az időben próbálgatta szárnyait, és a kezdetektől fogva tisztességtelen eszközökhöz nyúlt az olvasottság reményében – Petőfi halála után letaszította a „celebtrónról”, és eltiporta a hűtlennek kikiáltott nőt. Kortársa, Csapó Mária, író, szerkesztő Emlékirataiban a következőképp ír róla: „…a közvélemény elítélte a nőt, ki Petőfit oly hamar elfelejtheté.” Holott Júlia teljes létbizonytalanságban találta magát egy kisdeddel a karján, amikor Horvát Árpád megígérve, hogy nemcsak Petőfi fiát, irodalmi hagyatékát is gondozni fogja, feleségül kérte.
A kutató Júlia életművének publikálásával nemcsak egy modernkori nő sordrámáját mutatja be, hanem egy tehetséges írónő reformkori háttérvilágát is. Részletes képet fest a nők kötelezettségeiről, szűkös lehetőségeiről, elénk tárja a polgári világ attribútumait, szokásait. Gyimesi Emese az életmű precíz felkutatása, közreadása, tanulmányaival ellátott gondozása és egybentartása révén szenvedélyesen érzékelteti az alkotó sokoldalúságát. Mindezt úgy teszi, hogy a férfiakról szinte egy szó sem esik. Kizárólag a verseket elemzi, és ezzel a tudatos revideálással hozza el közénk az újjászületett Szendrey Júliát. A huszonegyedik század pszichológiai ismereteivel gyarapodva pedig felidézi, hogy a megfeleléskényszer milyen súlyos következményekkel járhat, személyiségromboló hatása felmérhetetlen.
A társadalmi normák korlátai felemésztették Júlia idegrendszerét. Életének summája megszólal a Bár merre nézek… című versének záró soraiban. „Igen, igen, boldog vagyok, / Mindenből csak azt látom én, / Csak egy hiányzik: a nyugalom, / Ott lenn, lenn a sír fenekén!”
Ezek a versek nem remekművek, a kötet Gyimesi Emese jóvoltából mégis kihagyhatatlan olvasmány. A verseken kívül töredékek, jegyzetek is szerepelnek, sőt különlegességeket, például a receptek hátuljára írt feljegyzéseket is olvashatunk. A függelékben az irodalomtörténész elemző tanulmányát olvashatjuk, és ismerteti a költő részletes életrajzát is. A versek felkutatásában komoly munkát végzett. A kritikai igényű megjelentetés – az általa indított blog bevezetőjében kiderül (https://szendreyjuliakutatas.blog.hu/) – az MTA Kézirattárában kezdődött 2010-ben. Eltökélt szándéka az írónő irodalmi munkásságának feltárása és rendszerezése, hogy az elhalványult alkotói pálya végre méltó helyet kapjon a magyar irodalomtörténetben.
Szendrey Júlia a Gondolatim, érzeményim… című versében úgy fogalmaz verseiről, mint a gyermekeiről. „Örömimnek, bánatomnak / Édes gyermeki, / Szívem rejtett világának / Kis szülöttei. / Ugy jártok, mint a pillangó, / Mely a tűzbe száll, / S az égető lángok közt ott / Vár rá a halál. / A gúny éles hahotája / Fog köszönteni, / S minden illatos virágról / Elrezzenteni.” A vidéken eltöltött gyermekévek hatására a természetből vett hasonlatok, metaforák gyakoriak költeményeiben. Szintén visszatérő elem a fent és lent, a menny és a pokol ellentételezése, amely az élet és a halál szinonimája. „Föl a sziklára, hol sasok tanyáznak, / Merész röptük oly lélekemelő; / Lenn csúszó férgek, sziszegő kígyók közt / Élni vagy halni egyként leverő.” (Élni vagy meghalni!)
Érzékelhető, hogy a versgyűjteményben leghangsúlyosabban az önelemző, személyes lírai hang szólal meg, de a hazaszeretet, a közéleti témák, a humor, az önirónia, a család és a szerelem is terítéken van. A szerelem, mint egyetlen éltető erő, amelynek hiánya a legmélyebb szomorúságot okozza. „Azon pillanatban, / Melyben felednélek, / Utánad repülve / Hagyna el a lélek.” (De kijutott nekem…)
Gyermekeihez szóló versei, amelyekkel még életében sikereket ért el, idilli, romantikus hangvételt ütnek meg. Gyimesi Emese Gyermekszemmel Szendrey Júlia családjában (2019) című könyvében olvashatunk arról, hogy otthonukban társasjátéknak szánták a versírást, sőt gyakran ajándékozták meg egymást költeményekkel. Talán ez az üdítő játék volt az egyetlen dolog, ami örömet szerzett a költőnőnek. Ha így volt, a mi örömünkre is volt, hiszen mi, olvasók, a 21. századból ablakot nyithatunk a magyar George Sand vibráló, szenvedélyes, ugyanakkor rendkívül érzékeny személyiségére és alkotói világára.
Szendrey Júlia összes verse. Sajtó alá rendezte, a kísérőtanulmányt, a jegyzeteket és az életrajzot írta Gyimesi Emese. Budapest, Kortárs Kiadó, 2019. 2. kiadás.
