Levél

Már egyre kevesebbszer bánt a gondolat,
És nem vonzó a harcmező.
Talán kevesebb év kellett volna hozzá,
Kevesebb gondolkodás, szűkebb idő.
A lassú hervadás szinte sértett,
Ahogyan a pislákoló gyertya is,
De megszerettem mindent, ahogyan
Élni szeretek ma is.

A kard a kezekből kihullt,
mobiltelefon vette át helyét,
Olyan lánc, amit önként csatolunk fel.
A kávéház üres, az utazások gyorsak,
Meg sem írja senki.
A levelezés, Sándor, képzeld egy pillanat,
A romantika ciki, s már a szekér sem szalad.

Nemzeti dalok már nem születnek,
Halottak már a hőseink.
Háborúért az urak fizetnek,
És drótok hozzák el a hírt.
Ha a költők lelke lángolni kezdene,
Eloltják gyorsan, mert nem divat.
Nyafogjon csak, sebet nyalogatva,
Álljon be a sorba,
vagy fórum nélkül marad.
Ilyen hát, jó korban éltél, és eleget,
Ha most zengenéd a dalt, nem biztos,
Hogy volna, aki vállon vereget.