A massza

Sem aludni, sem ébren lenni nem tudok már,
csak szédelgek, egyre távolabb önmagamtól.
Hogy mindenem fáj, azt sem érzem,
hogy minden fáj, az se bánt.

Valami lendület kellene, egy akarat, egy hit.
Futni kellene, csak futni, vágyakozni,
de a mindennapok közönye, mint a húsdaráló,
mindent-mindennel összedarál, 
s egy gondosnak hazudott kéz
meg gyúrja, gyúrja, fáradhatatlanul.
Ebből a sűrű habarékból, itt-ott kihallatszik 
egy-egy sikoly, egy-egy nevetés,
de rögvest belefúlnak e összekavart világba.

Így aztán úgy van mindenki, hogy nincs senki,
nincs kedves, előrelátó, gondoskodó, bölcs,
nincs gonosz, semmirekellő, 
csak a massza, míg ki nem szárad,
míg ki nem száradok.