Kötelezők újratöltve

A rendszerváltás óta vita tárgya, szükségesek-e egyáltalán a kötelező olvasmányok, nem kellene-e a régi, megszokott kötelezőket a gyerekek ízlésvilágához közelebb álló kortárs művekre cserélni, melyekkel jobban képesek azonosulni. A Klasszikusok popritmusban tanulmánykötet nem kíván e vitában állást foglalni, helyette azt próbálja megmutatni, milyen új értelmezési lehetőségeket rejtenek azok a kötelező iskolai olvasmányok, amelyeken generációk nőttek fel. Mert valljuk be, mindannyian az iskolai tanulmányaink unalomig elcsépelt közhelyeit tudjuk csak ismételgetni, ha ezekre a művekre visszagondolunk. Persze mély tisztelettel tekintünk rájuk, mint nemzeti múltunk kincseire. Miközben fölidézve, milyen nehezen is rágtuk át magunkat némelyiken gyerekként, lehet, hogy a lelkünk legmélyén elavultnak és porosnak tartjuk őket. Pedig ha friss szemmel néznénk őket, a megszokottól eltérő nézőpontból tekintenénk rájuk, az segíthetne a művek újrafelfedezésében. A kötet szerzői eleve megelőlegezik ezt az elvárást, hiszen a többségük fejlesztő- vagy drámapedagógus, szociális szakember, pszichológus, szociológus, nem gyakorló irodalomtanár. Emiatt viszont a tanulmányok színvonala magyartanár szemmel hullámzó. Hegedűs András: „Aztán, hogy hívnak, Jancsi fiam?” János vitéz pszichoszociális fejlődése esetében nem ártott volna egy irodalmár végzettségű lektor, mert pár műfajkategóriai tévedés rontja az elemzés összképét. A János vitéz következetesen eposzként, sőt nemzeti eposzként szerepel a szövegben, ahogy Dante műve reneszánsz eposzként. Egyik elnevezés sem helytálló. Henkrich Mihály: Milyen felnőtt lesz az Abigél Ginájából? írása pont a címben feltett kérdésre nem ad választ azzal, hogy túlzottan erős párhuzamot von Szabó Magda és Gina alakja között. Leegyszerűsített módon szimplán írói alteregónak tartja a regény főhősét, miközben Szabó Magda debreceni iskolaélményei mellett hódmezővásárhelyi, kezdő tanári emlékeit is beledolgozta a műbe. Nagy Ádám: Helikopterszülő, vattagyerek. A Baradlay-család mai szemmel viszont éppen kerüli az életrajzi párhuzamot. Nem épít A kőszívű ember... anyaképe kapcsán az író személyes élményeire, amelyeket például Szécsi Noémi nemrég megjelent Jókai és a nők tanulmánykötetében kiemelten kezel. Eszerint Jókai, ha cselekvőképes nőket akar mozgatni, özvegyi státuszba teszi őket. „A meghatározó Jókai-hősöknek anyjuk van, aki rendszerint özvegy nemesasszony, ezért autonóm cselekvésre képes, ahogy Baradlayné, Jenőyné, Lávayné és más kisebb jelentőségű anyafigurák.”1 Így az író személyiségét kivonva és a korszak nőképének, társadalmi szokásrendjének vizsgálatát elhagyva egy kissé steril pszichológiai, neveléstudományi elemzés született. Máté Éva – Pirisi Gábor: Az ügyes ember. Határok és határátlépések Jókai Az arany emberében című írása azonban annak ellenére izgalmas, új szempontú elemzés, hogy a szerzőpáros geográfus végzettségű. De a földrajzi határok és határátlépések vizsgálatán túllépve társadalmi, nőtörténeti, erkölcsi szempontból is elemzik a hősök határsértéseit, így tanulmányuk akár az etika, vagy a társadalomismeret tantárgyak anyagához is kapcsolható. De több írás is hasonlóan izgalmas megközelítését adja a műveknek. A Pál utcai fiúk konfliktusrendszere a Neumann János nevéhez köthető játékelméleten keresztül tárul fel (Nagy Ádám: A Pál utcai fiúk története nem játék! – De lehet akár játékelméleti probléma). A Tóték kapcsán az emberi viselkedés mélyrétegei a Stockholm-szindrómán és Aronson: A társas lény című könyvéből ismert stanfordi börtönkísérleten keresztül válnak érthetővé (Libor Zoltán: Dobozok Stockholm és Stanford között, avagy A Tóték néhány szociálpszichológiai aspektusa). A Szent Péter esernyője pedig jól ábrázolja azt a folyamatot, miként vált a hajdani falusi pletykából a mai, közösségi média uralta világunkban deepfake (Vancsó Éva – Szélesi Andor: Mit posztolnának Glogova lakói? Információmegosztás és fake news a Szent Péter esernyőjében).

A szándék tehát mindenképpen dicsérendő. De, mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik, vizsgáljuk hát meg részletesebben: ki lehet a célközönség, mennyire használhatóak a kötet tanulmányai a közoktatásban?

A Nagy Ádám szerkesztette kötet tizenhárom tanulmányt tartalmaz, ebből nyolc az általános iskola felső tagozatának kötelezője (János vitéz, Toldi, Egri csillagok, A Pál utcai fiúk, A kőszívű ember fiai, Szent Péter esernyője, Légy jó mindhalálig, Abigél), a maradék öt pedig a középiskolai kötelezőkből válogat (Az ember tragédiája, Bánk bán, Csongor és Tünde, Tóték, Az arany ember). A lista alapján érzékelhető némi arányeltolódás a kiskamasz korosztály irányába. Ez azért sajnálatos, mert a tanulmányok nézőpontjai egyrészt túl szűkek, másrészt eleve túlmutatnak az irodalomtudományon, leginkább pszichológiai, szociálpszichológiai szempontúak, így közoktatási kereteken belül a kiskamaszok irodalomtanításában nem hasznosíthatóak. Emellett meg is haladják a korosztály értelmi szintjét. Ellentétben a középiskolai kötelezőkről szóló elemzésekkel, amelyek már bátran használhatóak a közoktatásban, bár inkább az osztályfőnöki vagy az etika-, társadalomismeret-, illetve filozófiaórák keretében. Talán az egyetlen kivétel Fenyő D. György írása, a Csongor, aki egész életét felteszi egyetlen ügyre, ahol látszik, hogy gyakorló irodalomtanár a szerző, és bár új szempontból elemzi Vörösmarty drámai költeményét, mégis beépíthető tanulmánya a magyartanárok tanítási gyakorlatába.

Mint látjuk, a közoktatásban sajnos csak korlátozottan használható a tanulmánykötet, ami némiképp levon az értékéből. Ám középiskolásoknak, illetve azon felül bármely korosztálynak érdemes kézbe venni a kötetet, mert a szokatlan, néhol meghökkentő, sőt provokatív elemzések biztos sokakat késztetnek majd a kötelezők újraolvasására. Ha ezt nem is teszik meg, legalább már nem fognak poros, elavult, feleslegesen elszenvedett iskolai gyötrelemként gondolni rájuk. Mert a kötelező is lehet menő!

1 Szécsi Noémi: Jókai és nők. Bp., 2025. 23. p.

Klasszikusok popritmusban. Szerkesztette: Nagy Ádám. Napvilág Kiadó, Budapest, 2025.