Igen, jól láttad, kedves olvasó. Ebben a cikkben Jókai Mórról, a költőről, és nem az íróról lesz szó. 19. századi szerzőnket a köztudat elsősorban regényíróként tartja számon, pedig élete során minden műnemben folyamatosan alkotott. Drámáit jóval kevesebben ismerik, mint prózáit, a lírája pedig az életmű talán egyik legelhanyagoltabb területét képezi. A laikus olvasónak jórészt ismeretlen Jókai költői tevékenysége, az irodalomtörténet-írás pedig csupán egy-egy költeménnyel vetett számot –, sem a versek kritikai kiadása, sem a Jókai-költészet átfogó értelmezése nem készült el eddig.

Kiskora óta szerves része az életének a művészet és az irodalom. Legyen szó saját versről vagy irodalomtudományos munkáról, rajzokról, a precizitásra törekszik. Addig nem ír le semmit, amíg nem áll össze minden képkocka a fejében. Jókai Mór költészetéből doktorál, amellyel eddig csak hézagosan foglakozott a szakirodalom. Mentorprogramunk során ebből a munkából is kapunk ízelítőt és többek között olyan fontos, közelmúltban elhunyt költők műveiről, mint Kinde Annamária, Lászlóffy Aladár vagy Szőcs Géza – Fülöp Dorottyát, az Irodalmi Jelen debütdíjas szerzőjét kérdeztük.

A nagy regényíróról kevesen tudják, hogy olykor verselt is, mégpedig csillogó humorral. Arany Jánosnak címzett „feddése” egy kudarcos lapindítás tanulságait szűri le; a közélet megfricskázását mintha csak a mai állapotokról írta volna; politikai „nyelvbotlásaival” tűzdelt időjóslataival pedig boldog új évet kívánunk minden olvasónknak!

Jelen esetben a kiinduló könyvnek, amely a kezembe került, nem is véletlenül – magától a tudós szerzőtől kaptam, Fodor Páltól – a címe: Szülejmán szultántól Jókai Mórig. Remek tanulmányok alkotják.

„Jogom van-e a saját csömörömet ellensúlyozandó megfosztani a diákokat attól, hogy részesei legyenek a Nagy Kőszívű Konzultációnak, ahol iskolázott fiatalok egymást átölelve örvendenek a közös, kőszívűen is arany tudásnak?” – Boldog Zoltán tárcája.

Az Irodalmi Jelen szilveszteri kirakós játéka versekből, novellákból – pajzán, könnyed, okos, vidám és kőkomoly szövegekből. Lehet bakugrani és láncra fűzni. Szemezgetni és szortírozni. Nyitogatni és mentegetni. És linkelni. És linkelni.

Irodalmi személyek

Február - A bőség zavara

1848. március 15-én Laborfalvi Rózától a Bánk Bán előadásán egy nemzetiszínű "szalagcsillagot" (kokárdát) kap a mellére. Mikszáth megrendítően meséli el a Jókai-kötetben. Egy hét múlva Laborfalvi, aki nyolc évvel és jelentős ágybéli jártassággal idősebb Jókainál, horgolt nemzetiszínű süveget küld neki, mézesmadzag gyanánt. Jókai azonnal felragad a süvegre. Ettől kezdve szerelmes galambpárként burukkolnak Pesten. 

Jókai életét, feleségeit, a történtek általánosabb jelentését nem hagyhatjuk szó nélkül. Jókai példája azt bizonyítja, a férfi akkor szabadul a szebbik nemhez kötözött láncaitól, miután rászögezték a ládát. Ez reménytelenné tesz minden kétségbeesett szabadságharcot. Az egyik medvetáncoltatót azonnal követi a másik. Arról, hogy a Mennyországban hogyan ropjuk tovább, nincs hiteles híradás. Zárásul – pironkodva - valljuk meg, igaz, nem közönséges emberről van szó, mégis hümmögünk ma is, mi is, amikor egy húszéves liba férjül vesz egy hetvenöt éves vénembert.

Hogy milyen a Balatonfelvidék most, midőn Bacchus diadalmenetét követem végig, talán csak az a különös hibrid tudná elmesélni, aki kissé kacér, mint egy hírlapíró, s valahogy úgy komoly, mint egy költő. Ó, tűnt idők régi emberei, kiknek sétapálcája volt, s hitele a pesti kávéházakban, kik másféle anyagból voltatok, mint anyáink és apáink, kik nem értették sosem is azt a víg pazarlást, ahogy ti élni szeretettek, jöjjetek elő az árnyékvilágból, s fessétek ki arcát ennek a kacér menyasszonynak, ennek a kékszemű, ölelő leánykának, mutassátok meg nekünk, milyen szép is volna a Balaton, ha egy hírlapíró és egy költő mesélné el.