Amikor a főváros programsorozattal ünnepli a születésnapos írót „Nádas Péter Budapestje” címmel, ahol nem csupán az író, de a fényképész is szerepet kap – november 11-ig látható a Deák Erika Galériában a Minimo – A sötétség színein című kiállítás Nádas újabb fényképeiből, amelyből a Jelenkor folyóirat októberi száma közölt válogatást –, érdemes megemlékezni arról a kötetről is, amely eleddig a legalaposabb vizsgálatát nyújtja az író fotográfusi életművének.

161 fa. Megszámoltam. Itt fekszenek mellettem. Képek. Fotók. Könyvben.
Könyv vagy könyvek mellett alszom. Ez rendetlenség, mondják. Ez az én rendem. Elérem őket a kezemmel, lapozom, kinyithatom bárhol.

ó, ingatag inga árnya:
tükör-reflex rezonálja
…
a sistergés fél-homálya
behajol az ingoványba
…

a lemetszett képkeret
ablakszélnyi lélegzet

most esetleges a nesz:

a levitáló csipesz
harapni készül
a wayang-játékos
titokzatos-okos
lényege rétegül-

Ő

magába épülő
finomszemcsés jelenléte
világítást kebelez be

a tégla-rések intim fokozata
12 létrafok titkos ritmu(mu)sa

Egy 
megfelelően
rakott
téglasor.
Kedves Péter. 
Kihagyás 
fölé szorított
szemöldökfa.
Falszakaszok
zárványzata.
A váltig
állított
tömb,
soronként
belekötve.
Péter,
ha fekete
és fehér
is a hajnal,
eltekinthetünk
a tér kitettsége
felett.
Hol domborul
ilyentájt
az a golgotaföld?
A kellő távolság
tarthatatlan,
kedves Péter.
Könyékig benne
minden mozdulatban.
A prozodikusan
meredő

Mozdulatlan táj. Harminchat fok. Irgalmatlan szárazság. A fehér fénytől szinte irizál a levegő. Eső itt nem esett már hónapok óta.
Először az út vékony csíkja, majd a kopottas fűsáv, végül a kápolna tűnik föl.
Vakít, akár egy jelenés.
Jól emlékszel a tömegre. Hogy is lehetne elfelejteni. A kínzó hiányra. A tomboló napsütésre. A tömjénfüst nehéz, ellenállhatatlan szagára. Az izzadságtól foltos ingekre. A sok hunyorgásra. A virágok émelyítő illatára. A cipők surrogására. A tehetetlenségre.

Két lélegzetvétel szünetében
feltartóztat a csend,
az idő tükrében arcok,
testek remegése.