Góbi Rita és alkotótársai a Tolnai-lexikon szócikkeit elsődlegesen a különböző mozdulatokkal (balett, népi, klasszikus társas, stb.) jelenítették meg, de az eltáncolás mellett ennek képi-dologi előhívására is törekedtek (mint például a már említett flamingó). Előadásukkal egy sajátos Tolnai-világot, illetve egy pusztulásában és küzdelmében megjelenített geográfiai teret alkottak és dokumentáltak. - Bencsik Orsolya írása

A békés falu szeretetteljes lakóinak megszokott, steril világán a két, intézetből kivett, örökbe fogadott kamaszlány (a „csúnyafogú”, szeretetét kimutatni képtelen Rózsi és a cigány, az emberi kapcsolatokban nagyon is „simulékony” Anita) ejt sebet, hogy végül – mint a levegő mozgásától folyamatosan megrezdülő, billegő kártyavárat – teljesen felszámolja. – Bencsik Orsolya írása

„A változás és a maradandóság örök kérdéseit járják körül a versek, a kötet végén valóságosan is beszélgetve egymással. Minden leírt mondat a világban jelen lévő szépség himnuszának egy-egy mozaikja vagy megfoghatóvá tétele; környezetünk: a fák, a vizek, az ég, melyeket mi sokszor csak nézünk, de nem látunk, a költők által mesterien formált nyelvben tükröződnek” – Stenszky Cecília kritikája

Az új szöveggel, de a régi hagyományok szerint (férfi játszik nőt is, Kata kivételével) feldolgozott előadás, amely úgy épül fel, mintha a belső történet a kocsmanépségből színészekké előléptetett szereplők spontán (ott a helyszínen kialakuló) játékából bontakozna ki, mindenesetre érdekesen tárgyalja – a Maszlobojscsikov szerint központi, de talán egy kicsit mégiscsak háttérbe szoruló – férfi-nő viszonyát. A Nádasdy-féle szöveg közelebb hozza a nézőkhöz a történetet, míg Kata monológja kinyilatkoztatásszerű „igazságával” mai emancipált fülünknek kissé érdesen hangozhat – Pál-Kovács Ramona írása

 „A történet szerint az emberek megteremtésük után unatkozni kezdtek, s ezért Isten a nyolcadik napon megteremtette nekik a színházat, hogy hasonlatosan hozzá, a színházon belül gyakorolhassák mindenható hatalmukat, és – ne feledjük el – szórakozzanak. Hiszen a színházban az ember, akárcsak Isten, zsinórokon rángathatja bábuit (legyen az marionett vagy színész), irányítja fény és sötétség játékát, s beleszólhat térbe, időbe és cselekménybe, a maga szájízére alakítva a történetet.” – Pál-Kovács Ramona színikritikája

 „Végletekkel teli történetek ezek: életről, halálról, pénzről, szegénységről, igazságról, hazugságról, kiszolgáltatottságról, egyszeri, mégis sorsfordító döntésekről. A Halálos bűn 38 rövidebb-hosszabb novellát foglal magába, amelyek végig az egyszerűség nevében szólalnak meg. Erre utalnak a többnyire egyszavas címek (Éhség, Csőd, A szerződés, A bicikli, Vallani, A piacon, Vágyakozás, Látni), a történetek, a hősök és a hozzájuk alkalmazkodó nyelv is.” – Juhász Krisztina kritikája

 
Palágyi költészetének elsődleges mozgatórugója a remek arányérzék és a hiteles lírai hang. A költő nem bújik különböző irodalmi álarcok mögé, nem helyezkedik bele különböző szerepekbe, melyek a versek által megkonstruált személyiséget elrejtenék. A kevesebb több ősi logikája mentén haladva nem mond többet, mint amennyit mondania kell, nem törekszik bravúrokra, nem ügyeskedik, sokkal inkább fegyelmezett és visszafogott lírikus marad. - Kántás Balázs kritikája
 

 A teraszról nézni végig leginkább azoknak ajánlható, akik kíváncsiak egy induló költői pálya zsengéire, annak számos hibájával és néhány erényével együtt, melyek alapján még nehéz megítélni: megtalálják-e helyüket a versek a kortárs magyar lírában vagy a jövő irodalmában. Szerzőjükről viszont annál biztosabban elmondható, hogy ezen a téren nem kell aggódnunk érte. - Boldog Zoltán recenziója

26. hét – Frissítve

 
 "Folyamatos jelenlétre van szükség ezekhez a versekhez, de bőségesen megéri a ráfordított időt, agymunkát, figyelmet" - Stenszky Cecília írása
 
 

„A Festménytalányok egyszerre szólít meg szakembert és laikust, ilyen értelemben az igényes ismeretterjesztő könyvek fehér hollói közé tartozik. A Typotex kiadó a szöveggondozás mellett a képanyag minőségére is nagy figyelmet fordított, ezt talán felesleges lenne kiemelni akkor, ha a könyvkiadói gyakorlatban ez természetes és megszokott volna. Akárhogyan is van, a Képfilozófiák sorozat negyedik darabja izgalmas és gyönyörű könyv” – Tülkös Terézia kritikája

„A szó árnyéka többek között azért lehet fontos darabja a kortárs magyar költészetnek, mert szerzője visszatér a klasszikus, posztmodern korunkban talán kissé elfeledett lírai beszédmódokhoz, mint a vallomásos líra, a tárgyias költészet és a filozófiai mélység, ugyanakkor mindezt egyéni és hiteles módon teszi. Ezzel együtt Győri László ízig-vérig mai költő, akinek új kötete mindenképpen a kortárs magyar költészet figyelemre méltó, olvasásra érdemes darabja” – Kántás Balázs kritikája

 
Borzák Tibor jó riporter. Jó beszélgető partner. Nem hozza zavarba az embert, mégis valahogy úgy alakítja a meneteket, hogy beljebb kerülünk, mint eredetileg voltunk. Borzák egy szolid satu.
 
 

Tizedik helyen áll jelenleg Alexander Brody Barátaim könyve (Kalligram) című összetett munkája. Legfőképpen azért a gesztusért és gondolkodásért, melyet a következő, a kötet Előszavában található mondat szépen összefoglal: „Az az álmom, hogy szülőhazámban a jövőben mind több lesz az olyan barátság, mint amely ezt a kötetet szülte” - Boldog Zoltán TOP10-es listája
 

"Ez a Jolán pedig valóban dilettáns, egy igazi ripacs, és nemcsak mint a spirálfüzetekbe írt operettek szerzője az, hanem mint a vasútállomás jegypénztárában ülő vénlány is. Füsti Molnár Éva éppen ezért mást sem csinál (és csinálhat) a színpadon, mint ripacskodik, túljátssza a szerepét, és sokszor a néző számára mérhetetlenül patetikus." - Bencsik Orsolya kritikája

 
 
Láng Zsolt Tója vagy tottja?-kötete egy fergeteges játék. Miközben az olvasó a sajátos lángi humoron derül, invenciózus értelmezést kap színházi előadásról, szépirodalmi műről, tanulmánykötetről, továbbá térségünk társadalmi jelenségeiről. — Kovács Flóra recenziója 

 
"Móser Zoltán képein az arcok valóban csak arcok. Teljesen kitöltik a képek terét, és nem lehet kitérni az esetleges tekintetek elől. A valódi, a képek szereplőinek terére csak következtetni lehet, ha egyáltalán lehet, ha egyáltalán kell." – Mádai Nándor írása

„Urbán kegyetlen a színészeivel, mert lábuk elé dobja A kisinyovi rózsát, hogy azok átessenek rajta (a Kosztolányi Dezső Színház átbukik, átesik a Tolnai Lexikon kartonfedelén). De kegyetlen a nézővel is, mert kizárja őt a Tolnai-világából, és az ismert, berögzült motívumok (a rózsaszín flamingó, a csipke-rongyikák vagy éppen a csörgős indigó) felvonultatása ellenére is egy olyannyira Tolnaitól idegen világot teremt, melyben a tizenhárom műanyag flamingó billegése a tükörrengeteggel kialakított tóban már nem más, mint kimerevített, értékét és jelentését vesztett metafora. Urbán színészei és a szöveg előbb említett képi megjelenítései, illetve a hatásos jelenetek (például az üszkös kukorica evése, vagy a kalaptűvel átszúrt agyag-szürkeállomány) éppen ezért csak halott díszletként jelennek meg a megértéstől folyamatosan eltávolított Tolnai-szöveg, Tolnai Ottó művészete mellett.” – Bencsik Orsolya színikritikája a darab szegedi ősbemutatójáról