Igen, ez bizony egy tradicionális családi recept kezdő feleségeknek. Ritkán működik, sokszor megüli az ember gyomrát, mérgezésről vagy halálesetről azonban csak ritkán hallani. Kiss Noémi új könyvében viszont egy ilyen balul sikerült esetet dolgoz fel. A szerző első regénye az Ikeranya, a „Magzatpróza” után a magzattalanság prózáját tárja elénk. Mi történik, ha egy mintacsaládból kivágjuk a bölcsőt, a férj elmegy futni, kutyázni, csajozni, a feleség, Lívia pedig főz, dolgozik, ovulál és szótlanul tűri a testi-lelki bántalmazást? Egyszer csak eljön az a pont, amikor a nő összeroppan, nem tud tovább hallgatni és menekülni, megöli férjét, majd szétesett személyiséggel és szívrohammal kórházba kerül. És itt elkezd beszélni…

De mindehhez kell valami, hogy összetartsa. A stílus változhat, de a lényegnek meg kell maradnia, az oszlopnak, amely köré összegyűjti az éppen akkori világot, gondolatait, tapasztalatokat, érzelmeket, elvet, amikből aztán megalkotja verseit.

A Diavolina olvasója mindenekelőtt egy 1951-ben történő, utcai találkozás következményét tartja kezében, konkrétan: egy történet legvégét. A kisregény mindentudó narrátorának már-már önműködő életírása akkor veszi kezdetét, amikor a függöny régen legördült. Miféle függöny ez? A szóban forgó Spiró-mű esetében mi tartozhat a függöny szó jelentésmezejéhez, miféle szimbólumokkal, elfedésekkel, valóságosnak és illuzórikusnak vélt világrészletekkel állunk szemben? Feltétlenül szükséges-e, hogy merev rendszerelméletek felállítására törekedjünk?

Oravecz Imre Kaliforniai fürj című műve a 2007-ben megjelent Ondrok gödre folytatásaként értelmezhető. Az első regény cselekményének időbeli linearitása nem bomlik meg, ám a folytatásában véghezvitt kivándorlás által új kérdésekkel bővülnek a potenciális értelmezések, a két szöveg koherens egészként való vizsgálata új olvasatnak ad lehetőséget. A 2012-ben megjelenő Kaliforniai fürj első oldalain a „HAPAG német–amerikai hajótársaság Fürst Bismarck nevű óceánjárója” jelenik meg, vándorló karaktereink kevéssel ezután egy menetrendszerűen közlekedő komphajóra szállnak, majd egy váróteremben foglalnak helyet, végezetül „találomra” beszállnak egy másodosztályú kocsiba.

Az írás, a költészet sziszüphoszi munkáként mutatkozik, mindemellett: az élethez való szakadatlan közel-lenni-akarás, a kézszorításba, felszálló füstbe vetett hit. Jelenlét a mindenségben.

Az ismerős, mégis merőben más, tudatosan variált, továbbgondolt, illetve a lírai én önálló ,,színpadára”, vagy ha úgy tetszik, saját lelki küzdőterére átültetett költői képek és alakzatok azonban nem csak egy harmonikus, idilli közeg kialakításában vállalnak oroszlánrészt, hanem egyúttal korábbi magyar irodalmi törekvéseket is folytat velük a szerző.