Patinás templomtornyok,  Kósza fecskék, lassuló tájak,  az ajtók a jobb oldalon nyílnak. 

Hallottál ma reggel Isten? 
Vagy korán volt még Neked?
Lángoló mellkassal ébredtem, 
szótlanul üvöltve 
magammal és kicsit Veled is. 
Csak a reggeli végéig tarts ki.  

A villamoson biztos ma is rosszul leszek. Sosem bírtam a két megálló közti bizonytalanságot, a reggeli dohányszagot beszorulva egy-egy ülés közé. 

Nézlek, szemeimmel szürcsöllek.

Ilyenkor bemasnizott fákra gondolok. Piros virágokra, betonba gyökerezett suhogó lombokra.

opálos gombszemeim miért  csak bambulni képesek, egy olyan boldogságot, miben mindig minden ugyanolyan

Unni vágyom magamat.  Hogy álomra ébredjek és frissen elszenderüljek. Hogy életekig csak lombflittereket nézzek,  és azt, ahogy rólam visszatükröződnek.  Hideg selyemruhába lélegezzen a reggeli égbolt, hogy legyen csendem elkapni  felhőcsókokat kék csikóhalaktól.