„Mindig is úgy éreztem, az időtér determináltjai, foglyai vagyunk. Ebből a fal nélküli, láthatatlan és kitapinthatatlan cellából nem tudunk kilépni. Nincs is hova” – vallja Böszörményi Zoltán verseinek egyik fontos, visszatérő motívumáról, az időtérről. A költőt Kényszerleszállás Shannonban című, új verseskötetéről kérdeztük.

Plasztikus létmetaforák, a téridő festményversei, modern zsoltárok a mindenségről, egzisztencialista líra a huszonegyedik században – Böszörményi Zoltán Kényszerleszállás Shannonban című verseskötete korábbi filozofikus költeményeinek kimagasló összegzése, költői madártávlat, felülnézet, rész-egész találkoztatása, lírai út a teljesség felé.

Pörögnek a véletlen motollái,
fenn, a csomagtérben a pillanat lila-zöld
hátizsákja lapul. Csak működésbe kell hozni
a visszaszámláló vörös kijelzőjét,
a sors ezüstkerekeit, a látható láthatatlant,
a villanást.

A helyiek szerint Szent Patrick, az ország védőszentje mentette meg a gép utasait a szerencsétlenségtől

Harckocsik és emberek.
Senki sem remeg.
Senki sem látja
elejét, végét a frontnak.
Senki sem látja,
mit tesz majd a sors keze.
Tán elvonul az ősz,
de maradnak a fellegek.

Örök télben fürdő magyar lélek,
jól látlak még, jól reméllek,
szívemben az éles kések
ma is élnek,
katedrálist építek az örök télnek.

Ritka jó hangulatú felolvasóestet tartott az Irodalmi Jelen a Nyitott Műhelyben – egy nyári versblokk kelt most életre a költők előadásában, és ezzel egy kis nyarat is varázsoltak az őszbe.

A Sem a férfiban, sem a tájban már a borítójával felhívja magára a figyelmet: az egyszerre gyermeki és naiv, másfelől mélyen felnőtt és metaforikus ábrázolás mögött emocionális, ám nagyon is tudatos költő versei „rejtőznek”. Varga Melindával Böszörményi Zoltán, Mészáros Sándor, és Vörös István beszélgettek az Írók Boltjában.

Az Irodalmi Jelen rendhagyó lapszámbemutatójára szeptember 29-én este nyolc órától kerül sor a Nyitott Műhelyben.

A gondolat bőrén
megfeszül a tér,
inger-szőnyeget gurít
lépteink elé.

Kedvelt szavaimban magamban viszlek,
tervezek veled nyarat, új ölelést,
selymek ragyognak, a fény is felszisszen,
ha szomjas ajkam lángoló ölbe ért.

Strucctollal fellobogózott a világ,
kifürkészhetetlen benne a sors.

Kétezer-háromszáz magyar könyv – Janus Pannoniustól Mikes Kelemenig, Arany Jánostól Kertész Imréig – német fordítása található Ehingenben, a Duna melletti kis városkában Gudrun Brzoska magángyűjteményében. Ilyen grandiózus magyar szépirodalmi könyvtára egyetlen németországi egyetemnek sincs, s a gyűjteményben egy magyar írónőket bemutató lexikon és egy 1956-tal foglalkozó fényképes kiadvány is fellelhető. – Böszörményi Zoltán Regál című, németül In den Furchen des Lichts címmel megjelent németországi felolvasókörútján találkozott Brzoskával, s a rendhagyó kezdeményezésről kérdezte.

Ismét hajóra szállt, azaz a TAT-on találkozott író, költő, olvasó és szerkesztő: az Irodalmi Jelen felolvasóesttel egybekötött díjátadóját a 88. Ünnepi Könyvhét nyitónapján rendezte a szerkesztőség.

Böszörményi Zoltán a menekülésről, félelemről, kilátástalanságról és nem utolsó sorban a szerelemről szóló regénye, a Regál németül In den Furchen des Lichts (A fény barázdáiban) címmel jelent meg tavaly a Meitterdeutscher Verlag Kiadó gondozásában. Az író és Hans-Henning Paetzke, a kötet fordítója nemrég rendhagyó németországi és ausztriai felolvasókörúton vettek részt.

A Magyar PEN Club vendége volt Aleksander Nawrocki, aki nem is igazán vendégségbe, inkább hazalátogatni jár Budapestre. A költőnek új kötete jelent meg magyar nyelven, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában. Csisztay Gizella és Mandics György beszélgettek az alkotóval.

John a fészer korhadt lécfaláról leemeli a fűrészt.
Feldarabolja vele Mary testét.

Mielőtt felkel a nap, a távolban szikrázó fénypontok, a szigetről menetrendszerűen távozó, behemót turistahajók nyomai a láthatár fekete tükrén. Ez már biztatást ad, hangulatot kelt, a remény sugarát küldi szemlélődésem figyelmébe, pár perc, s itt a hajnal.

Lángoltál, míg vad
és szelídebb tájon is
lángolni kellett.

Nem ragadtam volna tollat, ha Márai naplóit olvasva eszembe nem jut az a lázas izgatottság, amellyel az egykor Torontóban élő Faludy György irodalmi Nobel-díját rebesgették. „Hallottad, Faludyt felterjesztették! Meg kell kapnia. Ha van igazság a földön, idén az övé lesz a Nobel.”