Majorana Kolozsváron emlékre talál
Kányádi Sándorhoz
Nyújtom a karom,
az emlékig ellátok,
a piros-fekete
önfeledt táncot.
A tűzpiros magány
szívembe fúlva,
fekete gondokat
ölel bennem újra.
Kétségét az ember
soha nem felejti,
öröme, ha marad,
az is csak szemernyi.
az emlékig ellátok,
a piros-fekete
önfeledt táncot.
A tűzpiros magány
szívembe fúlva,
fekete gondokat
ölel bennem újra.
Kétségét az ember
soha nem felejti,
öröme, ha marad,
az is csak szemernyi.
Legények csapata, lányok,
tüzes rózsák, vad virágok.
tüzes rózsák, vad virágok.
Némán, kéz a kézben, konok szürkületben,
fényes tekintetük ölelkezik vétlen,
ajkukra az alkony vérsugara surran,
feljön a Hold, s deli széllovakat ugrat.
fényes tekintetük ölelkezik vétlen,
ajkukra az alkony vérsugara surran,
feljön a Hold, s deli széllovakat ugrat.
Legények csapata, lányok,
az élet nagy tüze lángol.
Feketében feszít a legény,
piros a lány arcán a fény.
az élet nagy tüze lángol.
Feketében feszít a legény,
piros a lány arcán a fény.
A Szamos partja néma és rideg.
A fodros víz felett emlék siet.
A fodros víz felett emlék siet.
Tükrében szomorú csillagok
oldanak kesernyés illatot.
oldanak kesernyés illatot.
Mint aki sohasem táncolt,
nélküle élni is kár volt,
legények csapata, lányok,
tüzes rózsák, vad virágok.
nélküle élni is kár volt,
legények csapata, lányok,
tüzes rózsák, vad virágok.
A tűzpiros magány
szívembe fúlva,
fekete gondokat
ölel bennem újra,
a piros-fekete
önfeledt táncot.
Nyújtom a karom,
az emlékig ellátok.