A leszálló estben magányos sétára indultam az ismeretlen sváb kisvárosban. Gondolatokba merülve vágtam át egy elhagyatott, ódon téren. Arra eszméltem, hogy míves kőkút áll előttem, peremén gótbetűs írással. „Es schwinden, es fallen die leidenden Menschen…”, sillabizáltam ki a sűrűsödő homályban, s belém villant: Hölderlin városában járok.

1982-ben Ligeti György neoexpresszionista kamarakórus-művet írt Hölderlin-fantáziák címmel. A darab alapjául szolgáló három költemény egyike az Abendphantasie című óda, amelyet Hölderlin 1799-ben, súlyos egzisztenciális válsága idején vetett papírra.

Ötvenhat esztendős volt Hölderlin, és már húsz éve elborult elmével tengette életét a később róla elnevezett középkori lakótoronyban, amikor 1826-ban megjelent első verseskötete, amely lírai életművének felét sem tartalmazta.

Ahogy az meg van írva: ott leled
gazdagodásod.
Gazdag az ég, az egyszerű kék? Felhői
ezüst virágok.

Nyelveket tanul, feladja az elvárt családi tradíciót, nem megy papnak. Schillerre hallgat, aki sikeres költői pályát jósol neki. Házitanító lesz, hogy ne kelljen anyja mindennapos szemrehányásait hallgatnia. Itt zuhan a szerkezetileg agyába betonozott valláserkölcs csapdájába. Összeszerelmesedik egy négygyermekes anyukával, tanítványai anyjával, a bankárnéval. Négy hosszú, kemény éven át tombol a lopott szerelem. Lebuknak, Hölderlin lapátra kerül. A hiány, a veszteség halálra gyötri.