"Megtisztel a fényképmosolyával, a kezét
elrendezi és beáll egy új pózba. Beszél?
Nem mond – kijelent, mondata lózung, frázis.
Kincstári plakát, letépi, felkapja a szél."
Prágai Tamás versei

Bora. Ismeretlen költő a XXI. századból. Mielőtt bárki szerepjátékra gyanakodna (s méltán, hiszen ismerünk hasonlókat előző korokból is): Borát az interneten találtam. Hogy költő, azt tudom. De hogy ki is ő valójában - azt nem. Egyáltalán nem. Levelezünk, Bora meg én. Néha hosszú, máskor szakadozott üzeneteket váltunk, s mostanában megtisztel a verseivel is. Nem akar költő lenni; pontosabban irodalmár. Talán nem is az. Csak egy ember, aki képes a nyelvet önnön belső formáihoz igazítani. Kristály és szövet: ilyen a nyelve, mert ilyen a lelke matériája is. Tehát költő. Nem irodalmár. (M.E.)

 végigmegy testében az éjszaka minden újabb rándulással közelebb visz megtelik idővel és nem térít el még a hatsávos főúton a forgalommal szemben sem a reflektorok bénító fényében megriadt szemmel csak a holnap reggelhez képest van mindig hidegebb mikor már nincs közelebb
(Baki Júlia: Szövegparaván)

 
minden hajnalban
 
október hatodika van

A vesztőhelyre sáros út vitt
és kikericsek kékjei.
Száz év, s meghaltam volna úgyis –
vígasztalódott Vécsey.
Láhner György sírt s a földre nézett,
Damjanich szekéren feküdt,
Leiningen felmentő honvédek
árnyát kereste mindenütt.

 
 a dolgokat észlelő
elme az énünk
és az észlelet valami
gyökértelenül más
és az istenek belépnek
kettősségünk kapuján
és a diófa gyümölcse
s levele lehullik
(Debreczeny György)

 
Gyere, gyere hát, kis bolondom,
mindegy, minek a kapcsán mondom,
hogy túl az élet- s halálrenden
harmadik létem én teremtem

Panelek vacsoraszaga ülepszik,
a katángok kékje csenddé csukódott,
a homokozóban kéznyomokká lettek a gyerekek
és a mocorgó hajléktalanok
szíve fájni kezd.
(Rónai-Balázs Zoltán)

és az angyal nem tudhatta, mi vár rá a földön
tapasztalata nem lehetett
a lélek és test mélységes, forró titokvirágairól
a rózsaszirmokból horgolt függönyök mögé
bepillantani lehetetlen
(Tóth Erzsébet: Visszament angyalnak)

 
 
Te a jövődet ajánlod nekem,
én meg azt mondom hogy tiéd a múltam.
Minden kincsünk a másik fordítottja.
Mért szeretjük egymást ily tébolyultan?

 
 
 
Ki szeretetet csak szavakkal mímel,
kínok közt térdel – mondod – nem szabad,
csend gyíkja elébe hiába szalad.

Faludy György élete utolsó öt esztendeje nemhogy eseménytelen csendességben telt volna, hanem merőben új szakasza kezdődött egy szerelemmel, az ő „hangos feleségével”, ahogyan a költő nevezte kedvesen rajongójából lett társát. Faludy Kovács Fannyval erről az időszakról, valóság és mendemondák viszonyáról be­szél­get­tünk.

 
 
---------------------------------------

"és egyre nyúltam, magasodtam
s egyúttal összezsugorodtam
és töpörödtem, mialatt
nőttem, mert gyilkos sem lehettem
úgy, hogy ne legyek áldozat,
s végül hunyt szemmel látni kezdtem
a kisegérben magamat."

 
 
 
 
Derű számomra, nem ború,
hogy olcsó lett a háború,
s már csak napi egy-két fiút
vesztünk, aki aknára fut
vagy orvlövész golyó talál.

 
 
 
Ami fogyott, az volt hamis.
Találkozásuk a betelő
arányok idejére esett.
Vergődhetett volna ellene,
ereje volt, de tudta, nem lehet.

 
 
Ne ítéljenek meg.
Ne nyúlkáljanak.
Így nem megyek orvoshoz.
Még fogorvoshoz is hajat kéne mosni.
Miért, kérdi valaki,
És jó, na jó,
De jön egy fok… egy határ…

 
 
 
 
 
A könyveknek még címlapja is eltűnt,
asztalt hagytak nékem semmi mást.
Hamarost az is kicsúszik alólam
csak mankóm végén érzem a nyomást.

 
 
Egy tiszta gondolatsor két átlátszó üveglap között.
Mandala-szabadság.
Szabadságon belüli fogság, fogságon belüli szabadság.
Lehetsz-e ugyanaz?
(Nagy Sára)

 
 
emlékeznék nem tudom mire
talán én voltam az a király
mindegy most már minek menjek el
elvette a menedzsment a lányt

Felejtsd el ezt a versemet.
Minek tanulnál verseket?
Nemsokára már könyv se lesz,
határ se lesz, törvény se lesz,
feldúlt életünk széthordják
mohó ázsiai hordák.
Új népvándorlás kezdetén
mit érsz a versekkel, szegény?!