- Nézze, felesleges erőlködnie, maga is tudja, hogy igazam van. Gondoljon csak a Keresztes sör kampányára. Magáé volt az ötlet, ne is tagadja. A Szabadság szobor helyén felállított kereszt a ráfeszített söröshordóval, rajta az Üdvözítő felirattal. A megfigyelési osztályunk ráadásul olyan eszközökkel rendelkezik, amiről maga álmodni sem merne. Azt is tudjuk, titokban az orrát túrja. Ismerjük a szokásait, hogy hason fekve alszik, és egy fényképet hord a volt feleségéről a tárcájában. A körmeit tíznaponta vágja, és ha besokallt a magánytól, aprótermetű, ázsiai takarítónőkről fantáziál.
 

Közállapotaink
nem éppen megnyugtató
voltáról

 
Nemet mondott Márta Szobon,
Géza ezért vágta pofon.
„Hol a tolerancia?”
"Sehol!”– mondja Anci a
Márta barátnéja Szobon.
 

Gábor a tornácon „kismennyiségben” sörözött az éjszakai csillagok alatt, amikor a lány mögé somfordált a kész édességgel. A fiú láthatóan „elmerült” gondolatiban, s a lány a világért sem akarta mindezt szétzavarni, remélve, hogy „árulkodó” szaga sem teszi ezt. Gábor szerette a csillagok konstellációját. Odakint hatalmas ’Planetárium’ borult a tájra, melyet egy fényesen elbúgó „Meteóra” hasított ketté. A fiú úgy tudta, hogy ha kíván valamit, akkor az teljesül, a száguldó égi kődarab nézése közben. Így is tett. Szép hosszú farka volt, ami a „Meteórák” egyik születési sajátossága.   

Csak az a hülye Szalai suttogta, hogy náluk azért szép az ősz, mert ilyenkor megfektetik a lányokat az istállóban. Senki nem röhögött.
Rendkívüli találkozót beszéltünk meg délutánra a kis erdőbe. Fiúk, mondtam, miközben komoran szívtuk cigarettáinkat, odaát magyarok véreznek a barikádokon. Azt mondom, szökjünk át és csatlakozzunk. Aztán mi-mi-mivel harcolsz, te na-nagyon hülye, nézett Kolos a szemüvege mögül. Majd adnak ott vagy szerzünk magunknak, legyintett Dudus. És én éreztem, hogy eljött a pillanat.   

Felfedeztük a már akkoriban is oly sokat emlegetett szociális hálón tátongó éktelen lyukakat. És felfedezésünk birtokában nyomban kötelességünknek éreztük, hogy barátkozzunk. A hajléktalanokkal. A számkivetettekkel. És barátkoztunk. Még nem volt együttérzés éjszakája meg hasonló álságos förmedvények, a világ még egy hangyányit őszintébben működött. Esténként üldögéltünk mellettük padokon, füveken, a fokozatosan sötétebbé válóan kék, aztán fekete alapon csillagfoltos égbolt alatt, kannás bort ittunk literszám. 

Elhevert a fa alatti fűben, s végiggondolta az aznap hallottakat: mire kell figyelni, ha az ember tésztát keleszt (ezt százszor hallotta), drágább lett a tojás, milyen kedves az új postás, és még ezernyi elemi dolog. Ilyesfélékkel tömte az öregasszony a fejét egyéb hallgatóság híján. 

Nincs a belsejében, igaz, kukac ottan,
Sem káposztalepkék nem lepik rakottan,
De akár a citrom,
Ami már picit rom,
S zöldes penészgombák foltjától deresül
Lenn a hűtő alján, bűzhödik jelesül.

Inget gombol, zakót kanyarít, fejébe kalapot nyom – már hallani véli a koma csúfolódását, hogy: de kicsípted magad, mint szaros Pesta Jézus neve napján! Hadd mondja. Nem elég, hogy a keze remeg – valami alcizéje van, a fene se tudja megjegyezni, olyan svábosan hangzik – de a vérnyomása is magas. Mondta is neki a Sugár doktor, a körzeti, hogy le kéne tenni a poharat, János, de a koma csak legyintett rá. Majd leteszem én doktor úr, de akkor már szegezik is rám a fedelet, addig hadd vidámodjak még egy kicsit!  
 

Feminista: A miniszoknya viselésének elterjesztéséért küzdő női (gyakrabban férfi) aktivista. Az általuk kedvelt, úgynevezett feminista irodalom jellemzője, hogy egészen új látószögből, mondhatni alulnézetből ábrázolja a nőiség legtitkosabb lényegét is.

 A golyó eltörte Anna bal karját könyék fölött, a vékony, kicsi kart. Átment a kabátujjon, a karján, befúródott a hóna alatt a bordák közé, gondolja a férfi. Vér és húsnyomok mutatják a pontot, ahol a kart elhagyva a szövetet érte. És látom az arcbőrén, ahogyan rózsaszín és a barna milyen gyorsan fehéredik, gondolja a férfi. Hanyatt fekszik, mozdulatlanul.

Annát a vérszag borzasztja el, a véres szalmaszatyor a bajuszosnál, a véres levelek a második falgödörben, itt most a véres rongyok, széthasogatott lepedők, vérrel teli kislavór, a véres ing, a fájdalom látványa a sérült arcán. Nem így képzelte a forradalmat.

Írásbelin és szóbelin is második lettem. Írásbelin túl sokat időztem Byronnál, Keatsnél, Shelleynél, Lermontovnál és Puskinnál. Ők öten, különösen Lermontov és Puskin voltak 16-17 évesen a kedvenceim. Elbeszélő költeményként az Anyegin Puskintól, és a Démon Lermontovtól, prózában a Korunk Hőse szintén Lermontovtól. Szóbelin, pechemre Arany balladáit húztam, konkrétan Zách Klárát. Véres sztori, valahogy nem tudtam szárnyalni, pedig jól ismertem a történeti hátterét, és Arany balladai nyelvezete sem volt érthetetlen, vagyidegen számomra. 

– Comblövés és halál – bólintja a fiatalember. – Nem is vettem észre, hogy eltaláltak, csak lefelé a hegyről, mert teleszaladt a cipőm. Az éreztem, hogy megütött valami, de azt hittem, ág talált el, ahogyan futottam fölfelé a lövöldözésben.
Hihetetlen, nézek, gondolja a férfi, legalább háromszáz méter, de inkább négyszáz a Sötétkaputól. A szövetnadrágon térd fölött, oldalt a bemenő és a kimenő lyuk, golyónyom. Akkor csontot nem talált.

Mire a távoli megyeszékhelyről megérkeztek a tűzoltók, a falu népének sikerült eloltani a tüzet. Teli vödrökkel szaladgáltak az emelős kutak és a kb. 7-8 méterre felcsapó lángok között. Közben egy csapat férfi azzal próbálkozott, hogy beüzemelje az utoljára a ’40-es években használt, muzeális értékű tűzoltókocsit. Bekötöttek elé két fiatal, testes kancát, s úgy húzatták le a tűzoltószertárból ezt a rozsdás, kézi pumpálású, nyikorgó szerkezetet a kis utcára – de hiába próbálkoztak, nem lehetett beüzemelni; maradtak a vödrök. Két és fél óra leforgása alatt, elégett két, egyenként négy és fél méter magas, négy méter széles, tíz méter hosszú szalmakazal, a pajta, két farakás, három szilvafa és a fakerítés.

Minden menekülőt lelőttek, aki kilépett a buszból. Öt ember feküdt egymás hegyén, hátán. Jajgattak, anyám, anyám, vagy orvost! De nem jött se anyám, se orvos, csak a golyók – mondja a bajuszos.
Átéltem a háborút, voltam katona. Vártam egy keveset, és egyetlen ugrással kivetettem magam a jobb első ajtón. A földön fekvő halottak és sebesültek mögött találtam fedezéket. Onnan meg bátorságot gyűjtve hatalmas szökkenéssel kivágódtam a Sötétkapu tövéhez, most találj el ávós, a kurva anyád.
Aztán fel, és rohanni kezdtem kifelé, aztán fel a hegyoldalon, meg se álltam idáig. 

Kisiskolás korom talán legsűrűbben forgatott könyve A világ és az ember című úgynevezett gyermekenciklopédia volt. Többféle kiadásban is megjelent – nekem az összevont változat volt meg: egy vaskos, jó kiállású, strapabíró kötet, de lehetett kapni az egyes részeit külön könyvként is. Érthető nyelven, lebilincselő stílusban foglalta össze a Naprendszer működésétől kezdve az egyes kontinensek éghajlatán és terményein át a világtörténelem nagy fordulópontjaiig mindazt, amit egy nyolc-tizenkét éves gyereknek a világ működéséről akkortájt illett és érdemes volt tudnia. 

De nem úgy történt, gondolja a férfi.
Várunk néhány percet, amíg a bátyám eltűnik a fönti kanyarban, akkor aztán Anna feláll, utána. Jogunk és kötelességünk ott lenni – mondja megfellebbezhetetlenül.
Ezen nem volt mit vitatkozni, gondolja a férfi. Ha egyszerre jog és kötelesség, nincs mit szólni. Én is így éreztem ebben a percben, főleg, hogy az én okos bátyám ott van, intézi a dolgokat. 

Aztán csak megtörtént.
Ríttam utána, mint a záporeső, mert eszembe jutott, miket mondott anyám a lányok becsületéről, és megmondtam a Palinak, hogy én megiszom a lúgot, innen a vakablakból, ha ezek után el nem vesz éngemet. De az csak simogatott, nyugtatgatott, mint az ideges lovat szokták, hogy innentől már hites menyasszonya vagyok én  neki, mert letelik a szolgálat, és visz ő haza menyecskének Szalárdra. Én hittem is neki, mert akkor már nagyon szerettem, na.

Elsőben Brezsnyev, másodikban Andropov, harmadikban Csernyenko temetését néztük az iskolában. A Kreml, a Mauzóleum, a Vlaszilij Blazsennij-székesegyház, a katonai felvonulások a Vörös téren, az éljenző, piros színű zászlókat lengető tömeg, és a tapsoló, csókolózó vénemberek a tribünön, érdekes látványt nyújtottak, jól mutattak a tévében, de hogy mindez mit jelentett, nem tudtuk, és nem is képzeltük, hogy ez minket közvetlenül érint, vagy érinthet valaha az életben. Néztünk egymásra ámuldozva, és nem mertük megkérdezni a tanítónőt, hogy ugyan, ez az öreg bácsi, az SZKP főtitkára, a soros, miben halt meg, és azt se mertük mondani, hogy ha ez így megy, és évente halnak meg, miért nem választanak fiatalabbat.

A Sötétkapu bejárata a Bazilika alatt. Nyolcvan méter hosszú alagút, boltíves bejárat. Végén a Kanonok sor, ahol a páncélos parancsnokság állomásozott.
A Sötétkapu. Átjáró a Bazilika alá épített hatalmas mesterséges domb alatt. Óriás boltíves pincerendszer nyílik belőle. Annak idején az építők így oldották meg, hogy ne kelljen felölteni az egész dombot. A papok itt tartották a misebort. És ki tudja, mit még. Aranyat, gyémántot tarthattak. Orgiákat is tarthattak. Lányokat tarthattak, elrejtve a világ kíváncsi szeme elől.