Ugrás a tartalomra

 

Husák a Dunánál

Huszonéve történik. Langy nyárvég, szeptember első napjai.

A szocializmust vérével építő magyar megnyugodva lecsattog a Dunához, a telekre. Az asszony iskolában, a gyerekek iskolában. A végtelennek tűnő nyári szünet után friss, boldog érzés, a nélkülük, a családmentes part. Este végre kedv szerint beülhet Marikához a kerthelyiség platánjai alá. Senki nem szól rá: úgy számold, és úgy idd, egy sör az négy bontott tégla. Ülni kedv szerint a part más szalmaözvegyeivel. Egy korosztály, egy betonkeverő a közös járdához, hasonló korú gyereksereg, rímelő lehetőségek, közvetlenül ritmizáló szeptember eleji szomj.

És a naplemente, a lenge szél, és a hűvös sörök, és a kóborló, szűzies gondolat: élni mégis jó, szép, tartson soká, amikor gyanúsan széles vállú, gyanúsan kék mackóruhás, gyanúsan horpadt halántékú, dudorodó hónaljú fazonok lepik el a Bányász vendéglőt. Gyanús terpeszben állnak a pult előtt, gyanúsan nem néznek egymásra, mint akiknek semmi köze a másikhoz. Gyanús Oázis bambit isznak.

Szúrós tekintettel végigvizslatnak mindent, mintha nem is. Fehér mosogató, fekete mosogató. 00. Kilső szurgyik. Második átjáró. Komp utca. Asztalaljak. Jó látni, a párducok hasonlóan. Kiszúrják Kovács Mihály obsitos tengerésztisztet kétszer, mert másfél mázsa, mert vörös a szakálla, és mert baromi részeg. Egy részegről feltételezhető, tetteti az ittasságot, félrevezetendő az ellenőrző tekintetet, akkor pedig potenciális veszélyforrás. Ráadásul viking. A vikinggel óvatosan.

Előbb mackóruhás talpasok túrják végig a partot. Később mackóruhás, úszómellényes vizesek. Halljuk, hat-hét rocsó szenved, hörög, prüszköl a Dunán. Sóder alá rejtett bomba, titkos lőállás után mennek a fiúk. Kék tőlük a zöld. Ha láncot alkotnának, lennének egy kilométer. Erre mondja a palóc: egymásba lógnak.

Ugyanezt végigcsinálják Visegrádon, Lepencén, Gizellán, Dömösön, Basaharcon, Búbánatban. Az innenső szobi révet darabokra szedik. Gyanús, hogy az egész jegykiadó bodega mindösszesen másfél négyzetméter. Miféle ellenséges trükk lehet e mögött? Ha valami lehet tíz lépés, miért másfél?

Azután leúsztatják a vízbe dőlt, veszedelmes füzeket, lecsáklyázzák a száraz topolyaágakat, ha kétértelműen néznek az alattuk kanyargó 11-es útra. Ha valami kifejezetten akadályozza a „rálátást”, példának okáért egy rossz helyre telepített nyolcvan éves juharsor, megszüntetik a képződményt. Külön mackós osztag, sose látott piros Stihl fűrészekkel. Zeng, dalol a táj, a fürge munka hangja megszorul a hegyoldal és a Duna közt.

Egy másik mackóruhás csapat lekéri a környéken élő ötvenhatos bűnözők listáját. Fellépnek a megadott címen. Szigorú szakértelemmel. „Maga örüljön, hogy lyuk van a valagán! Világos a szó, vagy pontosítsak?” Az ötvenhatos bűnözők csak néznek, mi van má’ megint, ehe? Forradalom?

Egy másik mackóruhás gárda figyelőtornyokat épít a Pilis érintett, Duna-kanyarra néző csúcsaira. Trónolnak odafönt. Nappal kitartóan figyelik az ártatlan folyamot. Éjszaka, infrakeresőkkel, az elköszönő nyarat szabadtéren búcsúztató ifjú urakat és hölgyeket.

Marikához érkeznek a hírek, nő a legenda. A szabadságolt magyar ül az árnyékban, issza söreit és dicséri az elhárítást. Péntekre, tizenhatodika estéjére mindenki tudja a Duna-kanyarban, valamennyi, a szocializmust vérével építő kérges kezű elismeri, a biztonsági szolgálat elképesztő munkát végez, ha akar. Hihetetlen mennyiség és minőség. Nézünk elképedve. Világszínvonal. Ezekben meg lehetne bízni.

Közben nem igazoltatnak. Miskánk, az obsitos tengerésztiszt, a vikingküllemű óriás az egyetlen. Ezt furcsálljuk, tudván tudva, a nagy dolgok igazoltatással kezdődnek, igazoltatással végződnek. De belátjuk, civil orrára nem kötnek oda nem tartozó információt. Ez így van jól. Csakhogy kideríthetetlen, ki az a nagyember, aki miatt a felfordulás. Tán csak nem Brezsnyev?! Brezsnyev elvtárs tiszteli meg könnyed úszásra szépséges Dunánk partján fekvő kies hajlékunkat? Térül kettőt, fordul egyet? A felvonulás, a mennyiség, a mackóruhások tömege, a koncentráció jelenthetné éppen. Cár atyuska kilovagol, mi vagyunk a nedves walesi tartomány?

Várunk izgalommal. Távcsöveljük a távcsövelő béemet. Az utakat. Senki nem akarna lemaradni egy korszakos államfő (kettő) látványáról. Meglehet, még integet is nekünk. Ha mi integetünk neki. De nem integetünk, minthogy nem látjuk.

Semmi. Az izgalmak elülnek. Híradó nincs, napilap nincs.

Otthon aztán kiderül, megtörtént, ami ellen még Gerő Hídverő Ernő is tiltakozik a maga korában, aláírták, véglegesítették Bős-Nagymarost. A Duna-tájat Husák elvtársnak gerebenezték át, aki úgy tervelte, megnézi Visegrádot, de végül erősnek találta a napsütést. Kipillantott a Parlament ablakán, és azt mondta a kanyargós programpontra, elvtársak, ez is Duna, a bős-nagymarosi is Duna, meg nekem is van Dunám, miként tik is tudjátok, basszátok meg, elvtársak. Maradjunk a seggünkön ebbe’ a melegbe’, elvtársak, köll nekünk kirándulás a kánikulába’? Ebédeljünk, elvtársak.

Az elvtársak pedig belátták, hatvanötödik évébe’ van, mögötte súlyos életút a Párt embert próbáló frontjain, elfogadható, nem igényel hosszú, kanyargó kirándulást a vad júniusi napsütésben.

Nem ez a baj, nem itt a baj. Gustáv Husák hiánya túlélhető, a Duna-kanyarban ritkán létfeltétel egy-egy pártfőtitkár jelenléte. Hanem, amint levonulnak a mackósok, odahagyva a partot és a Pilis ormait, megfigyelő építményeit, ideiglenes kilátóit, a gyönyörű és hibátlan fenyődeszkákat, fenyőgerendákat, indul a támadás. Akinek helyén az esze, azonnal mozdul. Rohan a faanyagért. Ha nincs kocsija, lóval. Ha lova sincs, talicskát tol. Ha talicskát se juttattak az égiek, viszi az anyóst, a nagypapát, és hátán hordják, cipelik, nyúzzák hazafelé az égből pottyant deszkákat, faanyagot.

Csak én nem. A hülye. Engem arra tanított szegény apám, aki lop, nyugtalan az álma, keserű az ébredése. Hát nem egészen így működik a világ. És ez nem egyetlen jelentős tévedése a jó öregnek. Ma, ha jobban megfigyelem, látom a húsz év alatt beépített faanyagot, a csigalépcsőket, a díszes tornácok sorát, hektárnyi ragyogó faburkolatot, és hallom, a tolvajok a lopott fakerítés mögött horkolnak, mint az oroszlánfóka. Nincs nyugtalanság, forgolódás, borzolt ideg, keserves ébredés, önmarcang, bűntudat, hogy tán megloptam a hazámat.

Béke van. Letarolt Duna-kanyar. Husák-évforduló. Gustáv elvtárs a Dunánál. Lehet röhögni.

----

1963. április 20-án a Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánybizottságai megállapodást kötöttek arról, hogy közösen beruházási programot dolgoznak ki a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megépítésére. (…) A két ország kormánya az így kialakult elképzelést 1974. február 14-én jóváhagyta, a megvalósítás érdekében Közös Egyezményes Terv kidolgozásába kezdtek, melyet 1976. május 6-án kormányközi egyezmény rangjára emeltek.

(…) A bősi erőmű első ütemét 1986-ban, a nagymarosi erőmű utolsó egységét pedig 1990-ben kellett volna üzembe helyezni.

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.