Ugrás a tartalomra

 

Kolozsvári diákdiktatúra, tróger Pannonius

Huszonkilenc évesen József Attila-díjat kapott, amelyet bőrszerkóban vett át. Idén Babérkoszorú-díjjal tüntették ki. Orbán János Dénessel beszélgettünk, aki jelenleg egy agresszív spielregényen, valamint egy kötetnyi Janus Pannonius-átköltésen dolgozik, és legszívesebben átírná a magyar irodalom tanításának kerettanterveit.

Orbán János Dénes

„Évek óta hever egy átírásra váró agresszív spielregény a merevlemezemen” – olvasom az egyik veled készült interjúban. A regényről többször meséltél nekem is, azonban erről az izgalmas műfaji meghatározásról még nem. Miért agresszív, és mitől spielregény?

Ez egy ad hoc meghatározás volt, azért spielregény, mert kísérleti játék, bár valóban agresszív, durva, kiakasztó, és ezen tulajdonságok ellentmondanak a játéknak. Vannak-lesznek benne vidám, pikareszk részek is, de alapjában egy setét írás, melynek főhőse egy pszichopata bölcsész. A címe Swedenborg kávéház, és Emmanuel Swedenborg misztikus filozófiájának téziseire épül.

Mikor olvashatjuk a könyvet?

Nem merek ígérni, mert már többször kijelentettem, hogy a következő könyvhéten, a következő könyvfesztiválon − és nem lett belőle semmi. Sietve írtam, majd javítgattam, majd sietve még egyszer átírtam, de elégedetlen vagyok vele, ezért szükséges egy alapos újraírás és kibővítés. De az elmúlt években egyszerűen nem volt két-három szabad hónapom, amikor ezzel foglalkozhattam volna, hiszen a Bulgakov Kávézó vezetése egy egész embert igényelt, két-három szabadnap is luxus volt, nemhogy hónapok. Most azonban lábalok ki a korcsmároskodásból, egy poétának jobb vendégnek lennie, mint korcsmárosnak. Remélem, a közeljövőben több időm lesz, és sor kerülhet a melóra. Nem akarom elhamarkodni, dátumhoz kötni. Ha majd késznek érzem, publikálom. Egyszer csak kész lesz.

A regény mennyiben kapcsolódik a Bulgakov Kávézóhoz? Mondhatni, hogy ez egy modern Kolozsvár-regény lesz?

Kényes kérdés. A főhős a narrátor, úgyhogy sokan lesznek majd, akik megpróbálják velem azonosítani, ez gyakori olvasói tévedés. És lesznek benne személyes élmények is, egyesek számára ismerős figurák, kalandok. De nem én vagyok a főhős, egyáltalán nem, és nem a Bulgakovban játszódik, nem Kolozsváron. Nem lehet tudni, hol, mert épp azért nyúltam Swedenborghoz, hogy alaposan megcsűrjem-csavarjam a témát, és aki értelmezni próbálja, egy labirintusba kerüljön. Ez szürreális bölcsészcsemege lesz, nem pedig kortörténet.

Nemrég Bodor Ádámmal arról beszélgettünk, hogy a rövidpróza nemesebb, mondhatni művészibb műfaj, mint a regény. Hogyan látod mindezt a felnőtt-meséid, novelláid fényében?

Borges azért nem írt regényt, mert azt vallotta, nincs az a téma, melyet ne lehetne egy hosszabb novellában megírni, és ezzel én nagyjából egyetértek. A regény bizonyos értelemben szószaporítás − de ha az író jól szaporítja a szót, nincs semmi gond. Én például imádom Jókai Mór hosszú természeti leírásait, melyeken legtöbben átlapoznak. Íróként a rövidpróza művelője vagyok, de lehet azért, mert hiperaktív életem volt, és eleddig sosem volt sok időm írni, bíbelődni a szövegekkel, ezért inkább rövidprózát műveltem. De szerintem felesleges összemérni a kettőt, vannak remek rövidprózák, és vannak regénygyöngyszemek is bőven, akárki akármit is állít.

A verset nemesebb műfajnak gondolod-e, mint a nagyregényt, rövidprózát?

Bevallom, a verset tartom a királynőnek. Egy rövid szövegbe kell belegyömöszölnöd egy világot, és az sem árt, ha ennek dallama van − én legalábbis a kötött formák híve vagyok. Ez az igazi kihívás, és egy igazi vers okozza a legnagyobb irodalmi katarzist. De szeretem nagyon a prózát is, minden műfajt szeretek.

Azt mondtad korábban, hogy addig nem szeretnél új verseskönyvet publikálni, amíg annak színvonala nem lesz jobb a Hivatalnok-líra című könyvednél. Most is ez a helyzet?

Már régóta úgy érzem, hogy meg tudom haladni a Hivatalnok-lírát, azt a verseskönyvet, mellyel befutottam. Ám ugyanaz a mese: az időhiány. Ha ezt sikerül orvosolni, a regénnyel párhuzamosan megírom az új verseskönyvet is.

A vers Bogdán László szerint kegyelmi állapot, ajándék. Neked erről mi a véleményed?

Sokan próbálták meghatározni a verset, vannak jócskán költői és elméleti körülírások. Én azonban nem szeretek mitizálni. A művészetet nem lehet élesen elhatárolni a mesterségtől. Van ennek egy gondolkodás- és érzés-síkja, és van a tudásé, az ügyességé, a türelemé, a munkáé. A vers egy szép valami, ennél tovább nem szeretném komplikálni.

Szilágyi István mondta egy irodalmi esten, hogy Kolozsváron érdemes pályakezdő költőként megmérettetni, hiszen itt sosincs legnagyobb költő, ahhoz túl sok a tehetséges alkotó. Hogyan látod ezt az Erdélyi Híradó Kiadó könyveinek gondozójaként, és hogy volt ez költői indulásod idején, amikor a transzközép is megalakult?

Egyetértek. Kolozsvár ideális hely a diákságnak és a művészeknek. Kevés ilyen város van a világon, ahol diákdiktatúra működik, ahol az egy négyzetméterre eső diákok és művészek száma ily magas. Jó egy ilyen városban élni, mert műhelyben vagy, folyamatosan impulzusok érnek, hiszen értelmes, fiatal vagy örökifjú elmékkel vagy körülvéve. A heroikus idő a ’90-es években, a mi időnkben volt, az tény − a rendszerváltás utáni szabadság és cenzúrázatlanság eufóriája, a paradigmaváltás lehetősége. De ma is jó, minden ifjú titán szereti itt. Az egy dolog, hogy Budapest az irodalmi főváros is, de Kolozsvár töményebb, duhajabb, forróbb és lazább, és mint ilyen melegágya a művészetnek.

Szőcs Géza születésnapi albumával és egy ventilátorral

 

Nemrég Magyarországon Babérkoszorúja Díjjal tüntettek ki. Miben erősít meg, egyáltalában miként érintenek a díjak, irodalmi elismerések?

Hazudna az alkotó, ha azt mondaná, nem örül a díjaknak és a kritikai-szakmai elismertségnek. Külön öröm, ha ezt úgymond hivatalosan, államilag is elismerik. De azért tudjuk, a díjazás esetleges, vannak olyanok, akik megérdemlik és megkapják, vannak, akik megérdemlik, de nem kapják meg, és vannak, aki nem érdemlik meg, mégis megkapják. A díjtól még nem leszel nagy alkotó. Az igazi lelkesítő visszajelzés az, ha olvasnak, a legbátorítóbb elismerés az, ha egy-egy olvasód minden sorodat el akarja olvasni, fölkutatja, beszerzi tűzön-vízen át a könyvedet, ha nem csak egy alkalmi olvasmány vagy, hanem rendszeres.

Huszonkilenc évesen kaptad meg a József Attila-díjat. Hogyan ünnepelted meg?

Nem volt semmi extra. Eléggé polgárpukkasztó módon bőrszerkóban vettem át a díjat, ugyanis gyűlölöm az öltönyöket, és kizárólag akkor öltök öltönyt, ha temetésre megyek. Elvégre a művésznek mindent szabad. A magyar állam akkor egy rebellis, szabad szájú, önkényes poétát díjazott, aki a megelőző években botrányt botrányra halmozott − ha öltönyben veszem át, azt jelzem, eleget teszek a formalitásoknak. Megünnepelni nem ünnepeltem meg, a díjjal járó összegből pedig az Erdélyi Magyar Írók Ligájának vásároltam számítógépet. Soha nem ünnepeltem meg díjat, de az irodalomból származó jövedelmemből azért gyakran vendégeltem meg kollégáimat, gondolom, senki nem panaszkodott.

Úgy tudom, hogy most Janus Pannonius költeményeivel foglalkozol, mit tudhatunk erről, mikor lesz belőle könyv?

Végre konkrét választ adhatok: 2014. augusztus 29-én. Ugyanis a PEN Club fölkérésére az idén én írom a Janus Pannonius nemzetközi irodalmi díj protokollkönyvét. A címe: Janus Pannonius versei Janus Transsylvanicus átköltésében. Nem fordítások lesznek, hanem átköltések, travesztiák, nem klasszikus metrumokban, hanem más versformákban. Pannoniust imádom: egy igazi tróger, kalandor volt − csak a klasszikus formák ezt enyhítik. Az én Janus Pannoniusom egy villoni alkat lesz.

Ajánlanád középiskolai olvasmánynak?

Igen, határozottan. Janus Pannoniust imádnák a középiskolások, ha megfelelőképpen tálalnák nekik. De általában csak a humanista gondolkodót, a politikust, a püspököt mutatják be a tankönyvek meg a tanárok, a kalandort, a latrot, legelső pornográf, mindent kipróbáló, mindent leíró költőnket nem. Ki is írta ezt: „Elég gyakorta űztem egy-egy farcicerét ramaty buzikkal”? Nos, derék püspökünk, még garabonciás korában, fél évezreddel ezelőtt. De írt az üzekedés közben szellentő talján hölgyről meg egyéb huncutságokról − ily merészsége évszázadokig nem volt magyar poétának, és akkor miért kell a békéről vagy a mandulafákról verselgető uncsi fazonként prezentálni? Cenzurális okokból? Nem volt elég egy fél évezrednyi cenzúra?

Ha módodban állna, milyen klasszikus és kortárs költőket, írókat javasolnál az irodalomórákra, és kik volnának azok, akiket biztosan nem tanítanál?

Ha módomban állna, az oskolai irodalomoktatást arra hegyezném ki, hogy az irodalmat megkedveltessem a diákokkal. Ezért föláldoznék nagy írókat és nagy műveket is − mert például hol érdekel (és hol érti?) egy átlag középoskolást József Attila filozofikus lírája. Nem az Eszméletet vagy A Dunánált tanítanám nekik, hanem inkább a Mindig jótanácsot sziszegnek kezdetű verset, a Szabad ötletek jegyzékét. A humorra, erotikára, lázadásra fektetném a hangsúlyt − hiszen ebben a korban az érdekli őket, nem pedig a kánon. Az irodalom (mind a klasszikus, mind akár a „legkortársabb”) ilyen szempontból legizgalmasabb műveit vinném be nekik. És ha ezektől kedvet kapnának, aztán maguktól eljutnának a mély- vagy magas rétegekig, mikor odaérnek. Garantáltan hatékonyabb lenne, mint lenyomni a torkukon az egész magyar irodalomtörténetet, ráadásul tudálékosan. Majdnem mindenkit tanítanék Janus Pannoniustól az elsőkötetes magyar poétákig. Hogy kiket nem? Az is hosszú lista lenne, de így kapásból két nagyságot ejtenék: Németh Lászlót és Illyés Gyulát sosem tudtam megszeretni.

Műveidből sejthető, hogy A kis herceg vagy a Grimm-mesék biztosan nem lennének ott a gyermekeidnek felolvasandók között. Hogyan vélekedsz a kortárs gyermekirodalomról, hiszen magad is írtál meseregényt?

Nekem elég furcsa és alternatív meglátásaim vannak a gyerekirodalmat illetőleg. A Grimm-meséket ostoba, gyakran szadista műveknek tartom, mint azt már sokszor elemlegettem, a Piroska és a farkas meggyűlöltet egy állatot, akit ráadásul szadista módon kínoznak és gyilkolnak meg. A kis herceg szerintem egy nyálas, csöpögős, tüdőbajos mű, ráadásul a végén a főhős öngyilkos lesz − hát én nem állítanék ilyen példát a kölköm elé. Ami a kortárs gyermekirodalmat illeti, tele van erőltetett, fantáziátlan sületlenségekkel, boldog-boldogtalan gyerekkönyvet ír, mert annak jobb a piaca. Korunk meghatározó gyerekkönyve, a Harry Potter szerintem felemás: briliáns kalandregény, de mitológiája, szimbolikája, hogy is mondjam, nem az Umberto Ecoé, és nyelvezete nem a Micimackóé. Márpedig ha gyereknek írsz, akkor is vedd a fáradságot, és tanulmányozd át, és utalj vissza a kultúrtörténeti és történelmi motívumokra, ne pedig amatőr handabandával helyettesítsd műveletlenségedet. Nyelvezeted pedig legyen kreatív és játékos, nem igazi gyerekkönyv az, amelyik nem tartalmaz nyelvi bravúrokat. A legkedvesebb gyerekkönyvem Móra Ferenc Csilicsala Csalavári Csalavérje. Egy hatalmi játék gyerekek számára is érthető leképezése, és minden egyes figurája − még ha negatív is − szeretnivaló, mulatságos. Csupa pajkosság, finom cinizmus, csodásan ízes nyelvezettel, remek sztorival. Ilyenekkel fogom majd traktálni a kölkeimet, és megpróbálok majd magam is ilyen vidámságokat fabrikálni.

Farkas Wellmann Évával és egy kis frissítővel

„Nem a szakmának írok, hanem a közönségnek, én nem annak örülök, ha írnak rólam egy újabb tanulmányt, melyben csak a kötőszavak vannak magyarul, hanem annak, ha a közönség könnyesre röhögi magát az estjeimen, vagy borzong a szövegeim érzelmes erejétől” – mondtad korábban. Ugyanakkor azt is több helyen olvastam, hogy a kortárs magyar irodalomról is így vélekedsz. Szerinted azért nem olvasnak kortárs irodalmat a fiatalok, mert az inkább a szakmának szól, túl sok benne a gondolatiság, humortalan, más szóval unalmas. Én viszont úgy látom, hogy Erdélyben nincs ezzel gond. Mivel magyaráznád, hogy itt több a humort, olvasmányosságot előnyben részesítő alkotó?

Az erdélyi lét küzdelmesebb és duhajabb, hihi, lehet, nincs időnk annyit gondolkodni a metafizikán, ellenben többet mulatunk, és ugratjuk egymást, meg szenvedélyesebbek, érzelmesebbek vagyunk. Közelebb vagyunk az olvasóinkhoz, mert ők is itt duhajkodnak, körülöttünk. No meg a rendszerváltás utáni új generációként szembe mentünk az akkor elharapózó, túlelméletezett irodalomtudományi irányzatokkal, és a popularitást, az olvasmányosságot hirdettük, és az utánunk jövőkre is hatottunk ezzel. Az irodalom nem rétegművészet kéne legyen. Nagy klasszikusaink remekül ötvözték a gondolatiságot a szórakoztatással, mi inkább tőlük tanulunk, nem pedig azon filozófusoktól, akik történetesen versben írtak-írnak.

Az első slam poetry esten a Bulgakovban te is fölléptél. Miért volt izgalmas számodra ez a műfaj, s elképzelhető-e, hogy közeljövőben látunk majd slammelni?

A slam poetry vagány dolog. Kiállsz, van néhány perced, és egy kegyetlenül őszinte, ifjú közönséged, akiből vagy reakciót váltasz ki, vagy elbuksz. Hamar kiderül, hogy van-e esélyed − a hagyományos irodalomban nem ilyen gyors és agresszív a visszajelzés. A slam ékes példája annak, hogy az ifjúságnak van igénye az irodalomra, csak meg kell tudni szólítani őket. A slam egyúttal tehetségkutatás is, már több slammer verset is ír, párhuzamosan műveli a két műfajt. Az új erdélyi költőgeneráció a slammerek köréből fog kikerülni és ez jó, mert már pályájuk elején megtanulják azt, hogy szürke dolgokat nem érdemes produkálni. Hogy fogok-e slammelni? Ez is a folyamatos időkrízisem kérdése, szerintem igen, forgatom a fejemben, annyi, hogy versenyen kívül, csak úgy bonus track-ként.

Faludy Györgyöt tartod Ady Endre mellett a 20. század legnagyobb magyar költőjének. Mikor olvashatunk tőled Faludyról szóló könyvet, hiszen 16 éves korod óta olvasod őt, barátok voltatok, erdélyi látogatásainak, fellépéseinek szervezője voltál, és egyik korábbi interjúdban azt nyilatkozod: számos egyedi dokumentum, levelek, versek, filmek, fényképek birtokában vagy. Izgalmasan hangzik…

Valóban költőóriásnak tartom, és ezen sokan megrökönyödnek, hiszen Faludy a mai napig is egy vitatott személyiség, akit sokan kommerszséggel vádolnak, és azzal, hogy magánéletének, sorsának izgalmasságával menedzselte műveit. Faludy más utat járt, mint a 20. század magyar klasszikusai, ő régi korok költészetét aktualizálta, az antik és a humanista eszméket, a hajdani ízes pajzánságot − és ez remekül hangzott a 20. században és most is. Faludy rendkívül érzelmes, ugyanakkor vidám és bohém, örök garabonciás, és mindig izgalmas, nem emlékszem, hogy valaha is olvasta volna tőle bármi unalmasat. Talán majd sor kerül egyszer arra, hogy könyvet írjak róla, hiszen közeli barátságban voltam vele, és szellemi örökösének tartott, én meg mesteremnek őt. De el kell még telnie némi időnek, hogy az egész Faludy-utóéletről kopjon le már a bulvár, ami rátapadt, meg hát írják meg mások a mindenféle művecskét, melyet az ő nevével eladhatónak gondolnak.

 

Varga Melinda

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.