Melegítsd életed téli parázson – Boldogh Dezső versei
Melegítsd életed téli parázson
Boldogh Dezső versei
UJJGYAKORLAT
I.
Várok egy sorra egy értelmes napra
a sárkány Napunkat megint elragadta
de még zsibong az isteni tenyészet
hálóin csüngve mennyről leszakadva
csámcsogom az üres estebédet
Fény és sötét hülyén egymásba olvad
egy villamos múltamba zörög
az élők lassan úgyis meglakolnak
(addig kerevetünkre fekszem ─
pénzt számolnak megint fenn az ördögök
egész éjjel e kába égitesten)
II.
Fény és sötét hülyén kerengett
a Napok fénysebesen hulltak
nélküled csak a végtelen szebb
hol az ember magára butulhat
tarkaeszű indulj furmányos cselekkel
mélylapályodon észak-fok dereng fel
és az eszmék sorban kihunynak
ahogy szállsz az alkonyi szelekkel
hívására a tágöblű túl-nak
(zsibbadt vázban ficánkol a nyúltagy)
az élők álmát többé nem vered fel
III.
Nincs bűnhődés nincs ezüst karácsony
se rokon se körédködült társak
melegítsd életed téli parázson
iparkodj légy hasznos ember végre
hangsúlyozd hogy életed varázslat
vagy valami ilyesmi vagy mégse
Csak ujjgyakorlat megint ez a kis vers
és magadtól kérdezed mit nyersz
vele hogy elalvás előtt újra
úgy teszel mint egy életművész
kit körülvesz a káosz és a hű ész
és nemsoká az álom katapultja
RETRÓ
Szövetkeznek az angyalok az emberi fensőbbség ellen
mint tömkeleg népek a hajdani vaskor előtt
szürke manók botorognak a puha pázsitokon hol az ünnepeken
számos akasztást élvezhettünk de tudtuk a mi időnk is lejár
öreges mozgással araszolunk majd az ülőhelyek felé
az unalmas lélek lesz csak a nyersanyagunk
új katonák bankárok programozók igázzák le a világot
Egy kutyafejű portás őrzi csak az emlékudvart
és kékre fésülik a teleholdat szertárban gubbasztó ölyveink
üreges bérpalotáinkban karmos denevéreket üldöz a képtelen rokon
az utca túlpartján foltos sakálok legelik a járókelőket
(akik alszanak legalábbis nem beszélnek)
Szerettél volna te is csősz vagy öreg szertáros lenni
aki csak kiadja a gumilövedékeket
álmában megkoszorúzza a szobrokat is ha kell
ha sugárzást észlel azonnal hívja a számot
varjúhangokat fülel a hajnali pláza felől
Emeljük fel szívünket mint a dawn-kóros gyermekek és mozgassuk sután
(a káosz lassú bárkán érkező könnyű szívverés)
hajnal felé a teremtés kezdetén
mikor megint berúgják az ajtókat a fejvesztett idegenek
és halotti ruháinkat a szekrények mélyéről kipakolják
