A Múzeumok Őszi Fesztiválja alkalmából különleges eseményre toborozták össze a költőket a József Attila Emlékhelyen: Illyés és József Attila versengését felelevenítve szonettpárbajban csaptak össze a lírikusok. A jeles költőkből álló zsűri mellett a közönség is szavazhatott a nyertesre. Bak Rita maga is részt vett a versengésben, élménybeszámolójából megtudhatjuk, kik nyerték a babérokat.
Öt óra előtt már sokan gyülekeztek a Gát utcában, a József Attila Emlékhely udvarában. A kis asztaloknál Kiss Judit Ágnes, Molnár Krisztina Rita ült, hátul Szálinger Balázs. Turczi István szívélyesen fogadott bennünket, és engem is felkért, hogy szálljak be a szonettversenybe, ugyanis úgy volt, hogy Simon Adri nem tud eljönni.
Turczi István és Zalán Tibor Hori Takeaki világhírű japán költővel, a nemzetközi Pen Club főtitkárával és Gerendás Péterrel
Kicsit még vártunk az érkező költőkre, beszélgettünk, forralt bort ittunk és pogácsáztunk. Közben Turczi István mindenkinek elmondta a játékszabályokat. A párbajozóknak egymás rímeire kell majd megadott időre szonettet írni. A már jelen lévő költők elkezdték gyártani a rímsorokat, közben vártuk a többieket. Szép számmal érkeztek vendégek is, akik nézőként-hallgatóságként voltak kíváncsiak a szonettversenyre. Köztük például Ferenczfi János, a Hetedik főszerkesztője.
Ferenczfi János
Egy idő után Turczi István megnyitotta a szonettversenyt, majd Losonczy Attila, a József Attila Emlékhely művelődésszervezője elmondta, hogy a program a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében valósul meg, és a szonettverseny József Attila és Illyés Gyula versengését eleveníti fel.
A zsűri tagjai Erdős Virág József Attila-díjas költő, író, drámaíró, Vörös István József Attila-díjas költő, író, kritikus, irodalomtörténész, esszéista és Zalán Tibor József Attila-díjas költő, író dramaturg voltak.
Versenyzőként „pástra” léptek Bödecs László, Kiss Judit Ágnes, Kovács Áron, Molnár Krisztina Rita, Payer Imre, Simon Adri, Szálinger Balázs, Zsille Gábor és Bak Rita.
A zsűri két tagja: Zalán Tibor és Vörös István
Igen, végül mégiscsak megérkezett Simon Adri, így kilencen kezdtük el a versenyt. A költők párban versenyeztek egymással, Bödecs László Payer Imrével, Kovács Áron Kiss Judit Ágnessel, Zsille Gábor Molnár Krisztina Ritával, Szálinger Balázs Bak Ritával, míg Simon Adri egyedül versenyzett. Úgy is mondhatjuk, rímeket cseréltünk, vagyis az általunk írt rímeket átadtuk a velünk párban lévőnek.
Szálinger Balázs
A szonettek megírására fél órát kaptunk – volt, aki a kertben, forralt bor mellett írta a verset, volt, aki bevonult a József Attila Emlékhely egyik kiállítótermébe, és egy széken mélyült el az alkotásban, és olyan is akadt, aki a kert végében egy széken üldögélve kutatott a megfelelő sorok után. Amíg a költők alkottak, Gerendás Péter és Rejtő Gábor énekelt, őket Suhajda Attila követte gitárjátékával. Közben Turczi István bemutatta nekünk Hori Takeakit, a világhírű japán költőt, a nemzetközi Pen Club főtitkárát, aki szintén részt vett az eseményen.
Fél óra elteltével a versengő párosok tagjai felolvasták szonettjeiket, és a buzgón jegyzetelő zsűri hamarosan meghozta a döntését. Az első párbajban Szálinger Balázs, a másodikban Kiss Judit Ágnes, a harmadikban Molnár Krisztina Rita, a negyedikben a Payer Imrével és Bödecs Lászlóval versenyző Simon Adri nyert.
Simon Adri
A verseny második szakaszában nem voltak megadott rímek, a versenyzőknek Eszméletlen címmel kellett szonettet írniuk. Itt már a közönség is szavazhatott, a verseny tehát a közönségdíjért is zajlott. Ismét szétszéledtek a költők, ki az emlékhely egyik, ki a másik zugába, ki maradt a kertben – közben megérkezett a pálinka is. Úgy éreztem, a második szonett megírása nagyobb erőfeszítést kíván tőlem, már mindent beleadtam az elsőbe, más az első fordulóban elért eredménye miatt volt elkeseredve, azért dolgozott kevésbé lelkesen.
Bak Rita
Az újabb, „eszméletlen” jó felolvasások után a zsűri rövid tanácskozás után meghozta a döntést, és Zalán Tibor kihirdette a nyertesek nevét. A harmadik helyezett Simon Adri, a második Kiss Judit Ágnes lett, míg az első helyen Szálinger Balázs végzett. Bödecs László közönségdíjat kapott. Az eseményt Mészáros Gábor is megörökítette fotósorozatában.
Szöveg és fotók: Bak Rita
*
Az alábbiakban ízelítőt adunk az esten született művekből:
Szálinger Balázs
Eszmélettelen
Láttam a boldogságot én, de nem.
Mázsás se volt, egy tócsába se dőlt le,
Se az udvaron a szigorú gyöpre,
És csak jött felém eszmélettelen.
Úgy mondanám, hogy vasútnál lakom,
De nem lakom vasútnál, nincs vonatzaj,
Az Üllőire néz az íróasztal,
Se fülke-fény, se iramló vagon.
Nincs eszmélet és nincs eszméletlenség,
Csak helyzetek vannak s gyakorlatok.
Polcaimon ferencvárosi estét
Máshogy tartok, máshogy tartogatok.
Máshogy is tart nyomás alatt a nemlét,
Máshol könyöklök, máshogy hallgatok.
*
Bödecs László
Lobonc
Payer Imre rímeire
Ha nyáron jó volt, akkor félek
igazán, látni az első levelet
lehullni, bár csak napsugár temet,
az utca még buta csicsergés, ének.
Hajadban szelíd háztetők égnek –
már hogy mögötted – ez a szeretet.
Egésze vagy a látképnek, te feded,
ennél többet egy kerület se kérhet.
A nyár suta véletlen lobonca
nem sárga, szőke még, mint a bodza,
elirigyli fényét minden kirakat.
A kósza, elrohadt levél kiragad.
Minden más innen csak ennek konca.
Egy pinceajtón megrezzen a lakat.
Eszméletlen
Hajón utaztak sokan, a fenékben,
tizenöt centi hegesztett fém, testrészek –
ahogy a háború képen csak festészet,
a hajó nem a tenger ekképpen.
Tehát ennyi elválaszt még a biztostól.
De nem a fulladástól, hát az arcban
vagy fegyveresek otthon a harcban,
amitől el biztosan, inkább másutt mostantól.
Két gyerek arca, sírnak, mentőcsónak,
ez csak képkiállítás a Parlamenttel szemben,
minta azt kérdeznék: mama hol vagy?
Épp benéztem csak, arra mentem,
nem kapok levegőt, útban vagyok, szólnak –
a háttérben a hajó mélyén csendben.
*
Payer Imre
Mint kiszáradt tó
Bödecs László rímeire
Naponta érzed, megerőszakol.
Rádigézett sors – aki kapja, marja –,
korszakokon át – törhetetlen fajta –,
hiszi, megússza, soha nem lakol.
Mohó lángjait fűti, űzi, hajtja.
Feldúlva búvóhely, otthonos akol.
Nem vádolható, nem lesz bélyeg rajta.
Elégtételt hol kapnál valahol?
Már azt se tudod magadról, ki jár itt.
Miért rossz mégis valami, ha jó?
Várod, sóváran, hátha kiviláglik.
Eljön ő, a lét- s reményadó.
Szabad igazat hoz, végül beállít.
Vársz, mint vízre kiszáradtan a tó.
*
Simon Adri
[Amikor a hőn szeretett…]
Molnár Krisztina Rita rímeire
Amikor a hőn szeretett kedves
oly régóta van távolabbnál távol,
és egy ismeretlen erő akaratából
a szív lezuhan, már nem az égen repdes;
az éjszaka is sötét, kihalt, csendes –
ha zuhanok, többé nem vagyok bátor.
Lehullok most magamról is mától,
a földnek vagyok már csak engedelmes.
Forró kardok hasítják a mellem,
nem szakad fel belőlem több sóhaj:
köddé vagy vad tűztengerré váltál?
Már nem tudom, nem tudhatom, ó, jaj,
miért haldoklik reménytelen a szellem –
vagy csak tőlem űrmesszire szálltál…
*
Zsille Gábor
Kinek az életébe
Molnár Krisztina Rita rímeire
De hát kinek az életébe kell egy oly bolond,
kinek naponta bánata, mázsás súlya, hogy él,
aki szerint csupán érzéki csalódás a lomb,
és hadüzenetet hoz minden érkező levél,
akinek folyton csak izzó szesz és nem hűs víz kell,
kinek szikrázó szavától a jég is lángra kap,
igyekvő tetteiben is veszekedés fészkel,
ha elutazik, egész városokat gyújtogat –
Nem, egy ilyen ember semmiképpen sem kell, bár ha
nem agyam, de hangolható szívem kérdezgeted,
kiderül, hogy valódat mindvégig szépnek látta,
és igen, kell olyan társ, kinek tűz az élete,
ki mellett szárnyalsz, a lég szavát valóra váltva –
és nem taszít, de vonz, hogy nincs jegye, se bérlete.
*
Bak Rita
Idegen az ember
Szálinger Balázs rímeire
Kész megállni, rongyban, tisztelettel,
idegen az ember, jajgat, tehát,
igenis, igenis él tiszta ember,
se ítélet, se marcang, se vád,
nem illethet téged, ugye, Attila.
Ne mondd, ne mondd, hogy nem vagy most szabad,
itt a papiros, itt az irka-firka,
vár rád a kenyér, ropogós falat.
Hiszek a szép, tiszta, friss jövőben,
aki nem így tesz, bizony ledöbben,
hiszen te vagy a tutiság, a király,
sokszor nem hiszed el, sajnos belátom,
ilyen a te és az én világom,
ahol nem várunk el se rosszat, se jót.
*
Molnár Krisztina Rita
Kivonás
Hogyan, jaj, visszatérni majd hogyan,
nem is tudom, csak össze-vissza
kapkodok, ahogy a tűz elől rohan,
ki él. S hajába már a szikra
kap. Így menekült egykor vízigót,
viking, görög, latin, gepida.
Bár életünk kaphatna indigót,
s lenne két lap, jó, rossz: pepita!
Szonett helyett írhatnék eposzt,
mint régi költő, mondjuk római,
s nem hős, kit a napok zsoldja kifoszt –
így maradnak a napok romjai –
lángra kapó lomokról szól e poszt –
jövő a jelent ebből vonja ki.
Anyának
Ringó koromban, még eszméletlen
ringtam öledben, kék opálban.
Mint mag és a héja – voltunk ketten,
hogy meglássalak, csöndben vártam.
Ma már csak tükörben látom arcod,
de hiányod nem lett betöltetlen,
amikor szültem, akkor és ott
továbbadtam és betöltöttem
azt, amiért te megszülettél,
és most – és ez tényleg eszméletlen –
három fiamban lüktet és él
a szíved, és már nemcsak ketten,
négyen vagyunk, és nincs az a szél,
mi szétcibálja opálkék kedvem.
*
Kiss Judit Ágnes
Zodiákus-szonett
Ha éjszaka van, csillagfényben ázom.
Az égre nézz, tükörbe nem szabad
a közelítő Skorpió miatt.
Előttem, míg éneklem a dalom,
kirajzolódik négy Oroszlán-lábnyom,
a Földet kapáló Bika miatt
meg kell lapulnom. Ikreket fialt
a Kos. Kinek a házában lakom?
A Vízöntő az otthonom? A Mérleg?
A Halaktól, a Szűztől békét kérek,
mutassátok még, mi bennem igaz!
Rám lő a Nyilas, fegyvere se dörren,
a Bak szarvat szegez, a Rák ollót fen –
kitátja rám ég-száját a tavasz.
Zaklatás
Ha rám néznél, látnád: szégyenben ázom.
Megmozdulnék, nem megy. Vagy nem szabad
az erőltetett nyugalom miatt,
s mert mindig arról szólt csak a dalom,
hogy minden tettünk egy-egy örök lábnyom;
a százszor is megvallott hit miatt,
hogy egy-egy bűn csak újabb bűnt fialt,
s ha a hazugság házában lakom,
csak féligazságok közt leszek mérleg,
és szégyennel fizetnek, hogyha kérek,
míg nem marad belőlem, mi igaz.
Ha megszólalok, szinte puska dörren,
és évről évre látom, amint tőrt fen
rám az ősz, a tél, a nyár, a tavasz.
Utca-szonett
A szomszéd utcában új villaház
épül: elektromos kapu, kerítés,
üvegfalak. Ámulatba merít, és
bevallhatod, kissé még is aláz,
ahogy szaladsz a megálló felé
tornacipőben, turkálós kabátban
(mert persze nincs kocsid), sőt olyan bátran,
hogy testőr sem kísér. Így rendelé
az, ki előtt egyszer a tepsiben
mind egyenlők leszünk. Holttest. Vagy ember.
Csak épp akárhogy nézed, semmilyen
rokon vonást nem lelsz a testvéredben,
mert jól tudod, hogy elfordul, igen,
mikor az utcán fekszel eszméletlen.
*
Kovács Áron
Szerelem
Ne hagyd magad, ha faggat öt riporter
Mit érez itt egy szajha, lenge nő
A férfiszervet lágyra pengető
Ki hangos éjben száz pasit tiport el
Ne válaszolj, te nem vagy egy tukán
Mi rőtre festve úgy halad előre
Hogy másra néz de mást akart a bőre
Merengjen el a mikrofon bután
Nem érdekel ma, mért hagyott el Ákos
Miként blamálnak ócska szlemmerek
Fogad között a rés ha újra mákos.
A szoknyaráncra némi szem pereg
Az illat él de elfakult a vánkos
Lelépni tőled én sosem merek.
.
