„Egy lassú korszakot szeretnék tudni magam körül”
85. születésnapját ünnepli Konrád György, ebből az alkalomból köszöntötte őt a Digitális Irodalmi Akadémia, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magvető Kiadó barátok, kollégák, művészek közreműködésével.
A látogatótól a Falevelek…-ig terjedt a megidézett Konrád György-művek és mondatok sora a Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett születésnapi esten, vagyis fél évszázad írói termése, gondolati felépítménye csillant meg több oldaláról a megszólalók által. Szép háttér volt mindehhez az életút egyes állomásain elcsípett pillanatok vetített képe: a matrózblúzos családi fotótól a meztelen felsőtesttel heverésző, könyvet tartó, jóképű nagykamaszon át a borzas hajú, ifjú feleségére mosolygó fiatalemberig, majd író- és harcostársak, egykori ellenzékiek körében, parasztházban és városban – mindig azzal a finom, szolid mosollyal az arcán. E vonások a kivetítővel szemben ülő, 85. születésnapját ünneplő Konrád György arcán mit sem változtak: ma ugyanúgy sokat tudó nyugalom, csendes derű veszi körül.
Prőhle Gergely a Digitális Irodalmi Akadémia és a PIM részéről köszöntötte a vendéget, és Berlinben töltött közös idejükről emlékezett meg. Az író 1997-től 2003-ig volt a Berlini Akademie der Künste választott elnöke, mely időszak egybeesett Prőhle Gergely nagyköveti periódusával. A PIM igazgatója hangsúlyozta, mekkora hatással van a mai napig az a sajátos közép-kelet-európai látásmód a német kultúrára, amelyet Konrád képviselt. Egy videóbejátszáson a jelenlegi elnök köszöntötte az ünnepeltet, szavait Prőhle Gergely tolmácsolta. Hans Gerhard Hannesen kiemelte: Konrád az első nem-német elnökként működött, és a legnehezebb kelet–nyugati problémákat kellett megoldania. Sok közép-kelet-európai művészt vitt el Berlinbe, miközben a kedvesség, a baráti gesztusok sorozatát gyakorolta. „Ideális moderátora voltál súlyos vitáinknak” – hangsúlyozta az elnök, hozzátéve: „A legnagyobb ajándék, hogy barátomnak nevezhetlek.”
Szegő János, az est műsorvezetője Dávid Annát, a Magvető Kiadó igazgatóját hívta a mikrofonhoz. Dávid Anna elmesélte: egy éve látogatták meg az írót, aki úgy döntött, visszatér régi kiadójához. Bár óva intette őket, mondván, minden könyves műhely, ahová ’89 után szegődött, idővel súlyos anyagi gondokkal találta magát szemben – ám ez most korántsem így alakult, nyugtatta meg az írót és a közönséget Dávid Anna. A frissen megjelent Falevelek a szélben című regényfolyam első kötete ugyanis akkora siker, hogy máris újra kellett nyomni.
Kántor Péter nem verssel, hanem egy személyes vallomással fordult a baráthoz és kollégához, felidézve első találkozásukat, amikor Konrád Kardos G. Györggyel együtt debütált első művével az Egyetemi Színpadon. Kántor Péter A látogató gyámügyisének alakját idézte fel, aki az elbeszélő jellemzése szerint „elszánt teherhordó”, és „ha feladatköréből fakadóan ítélkezik is, nem szívesen teszi”. „Ez pontosan illik rád is” – fogalmazta meg a költő, aki szerint Konrád „beszélgető, elmélkedő, a világ dolgairól tűnődő ember”. A nyugodt, békés természet mögött azonban egy szabad polgár makacs szívóssága rejlik – folytatta Kántor Péter, majd egy sok évvel ezelőtti szigligeti beszélgetésre emlékezett, ahol az akkori választások esélyét latolgatták. „Ha téged hallgat az ember, nem a rémülete nő, hanem a nyugalma” – fogalmazott Kántor, kiemelve: Konrád rendszerkritikai megállapításai máig érvényesek. „Szereted az életet, de nem vagy idealista”. Végül a berettyóújfalui szülői ház emléke is megjelent, és mivel úgy hírlik, zárta köszöntőjét Kántor, a berettyóiak hosszú életűek, ezt kívánta megvalósulni barátjának.
Parti Nagy Lajos A köszöntött ajándéka. Cédulák falevelekről című írását olvasta fel. ’73 őszéhez ugrott vissza az időben, amikor is a Haraszti-per idején a bíróság előtt álltak néhányan, és Dallos György emlékezéséből tudjuk, hogy Konrád így szólt: „Látjátok? Lágerek nélkül nem mennek semmire.” Ha lehetünk bátrak, legyünk is azok – fűzte hozzá Parti Nagy Lajos –, a bátorság mindig sürgős, félni még ráérünk.” Konrád művei nélkül elképzelhetetlen nemcsak magyarságismeretünk, de Európáról való tudásunk története, a civil kurázsiról való gondolkodásunk is. Konrád György a címben idézett könyvével ünnepeltként becses ajándékot készített olvasóinak: e nagy-kis prózakönyvben – mondta az író-költő – 495 falevél zizeg-mozog a helyén. Egy név- és tárgymutató elkészítésének ötletével Parti Nagy jelen életünk valóságát világította volna meg. „Az emlékezés csodajármű, oda is elvihet, ahol még sohasem voltam. Az is meggyökeresedhet az elmémben, amit többször elmeséltek nekem, és arra is emlékezhetem, amit nem éltem át” – idézte az író Konrád egyik emlékezetes mondatát, így búcsúzva: „Tartson meg sokáig az emlékezés csodajárműve!”
Csalog Gábor Kurtág György- és Chopin-műveket szólaltatott meg a zongorán, majd Bálint András lépett a mikrofonhoz, és megosztotta: A látogató 1969-es bemutatóján ő olvasott fel részleteket a könyvből. Nem sokkal később Réz Pállal és Kardos G. Györggyel kiegészülve Bálint András Moszkvicsán gördültek el Szolnokig egy másik könyvbemutatóra. Ma, közel ötven évvel később meghallgathattunk a színművésztől egy részletet a műből, amely semmit nem veszített erejéből.
Szelényi Iván szociológus is messzire kalandozott az időben: ötvenkét éve ismerték meg egymást, a Budapest Főváros Városépítési Tervező Vállalat értekezletén. Utána beültek együtt konyakozni, és kiderült, milyen hasonlóan gondolkodnak. „A második féldeci után életem legnagyobb barátsága kezdődött” – mondta mosolyogva a nemzetközi hírű tudós. „Nyolc és fél évig több időt töltöttünk együtt, mint a családunkkal” – folytatta a derűs múltidézést, különös tekintettel a ’73-as évre, amikor is nekiláttak megírni közös könyvüket. Az Urbanizáció és területi gazdálkodás azóta is alapmű, noha a „bikkfanyelven” írott, bonyolult részeket Szelényi Iván magára vállalta, hangsúlyozva: a sót, a borsot, a paprikát Konrád György tette hozzá.
A fiatal nemzedék nevében Fehér Renátó „A hosszútávfutó arányossága” című írását olvasta fel. A Fenn a hegyen, napfogyatkozáskor kötetből elhangzott idézet keletkezési idejét visszaszámolva Fehér Renátó mostani, saját életkorához jutott el: az akkor 28 éves Konrád György gondolatait „koravén huszonnyolc évesként” mindenben magáénak vallja. S habár „generációmat történelem- és lépték nélkülinek mondják”, akiknek az élményei nem hasonlíthatók ’45, ’56 vagy ’68 történelmi fordulataihoz, mégis az előttük járó generáció tapasztalatait élik újra. 28 évesen – öt évvel a forradalom után – Konrád Tolsztojt szerkeszti a Helikonnál, nagy sétákat tesz a városban, körülötte a máshonnan ismerős „...nyári hajnal, kilencszázhatvanegy” – fogalmazott Fehér Renátó. „Konrád és Petri által vagyok képes áthallani valamit abból az elsüllyedt világból, amelyben nem éltem” – vallotta meg a fiatal alkotó. Mihez kezdhetünk e hagyománnyal? Konrád a hosszú távú és türelmes munkát ajánlja. Autonóm, szolidáris pólust kínál Európa közepén, s tudja, a segítség nem Nyugatról várható, hanem az autonóm kelet-európai ember gondolataitól – összegezte írása üzenetét Fehér Renátó.
Bálint András felolvasása után magát az ünnepeltet invitálta a színpadra Szegő János két kérdés erejéig – miután megdicsérte az író fotósorozaton feltárult szemüvegkészletét. Konrád Györgynek persze ehhez is volt története, sőt, pompásan allegorikus történet a külföldön rátukmált progresszív szemüvegről, melyet feltéve rögtön odalépett hozzá valaki az utcán, hogy segíthet-e. A komoly kérdésekre visszatérve Szegő János azt firtatta: milyen tanácsot tudna adni Konrád, hogyan szemléjük innen Közép-Kelet-Európából a világot. „Kedves volt Renátótól, hogy a hosszútávfutót emlegette” – utalt az ünnepelt az elhangzott köszöntőre, hozzátéve: „Egy lassú korszakot szeretnék tudni magam körül”. Konrád meglátása szerint „nem cselekvésmániára van szüksége ma a világnak, hanem hogy hátrébb húzódjunk, nézzük meg a másikat, töprengjünk el, milyen ember, mi lesz belőle. „Tudni kell hallgatni, várni.” Mint az író elmondta, annak idején Méray Tibornak az Irodalmi Újságba küldte el A függetlenség lassú munkája című írását – ma is azt vallja, amit az tartalmaz.
S ha már a lassú munka jött szóba, Szegő János megjegyezte: úgy tudja, Konrád György minden nap ír egy oldalt. „Ez úgy van – felelte mosolyogva az ünnepelt –, hogy másnap már csak fél oldalt, harmadnap egyharmad oldalt. Így jutunk el lassan az önmegsemmisítésig.” A színházba is beillő zárómondat után Konrád György még egyszer megköszönte a jelenlévőknek, hogy eljöttek, és a gratulációkat immár a Vörös-teremben fogadhatta, ahol a rengeteg vendég koccintott is az egészségére.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
Kapcsolódó anyag:
