Viola Szandra

Meditáció befőttesüveggel

Még regét von körém egy lepke szárnya,
még csilingel a hold,
de már kifekszem az első áradásra,
épp most megy a réten a virághíradó,
és ott érik a boldogság mindenhol,
a barackban, a meggyben,
még a ribiszkében is,
pedig könnyebb a tevének a tű fokán át,
mint a ribiszkének az édesség
paradicsomába jutni,
mégis sikerül neki;
nagymama levesébe,
mindig azt mondja nagymama,
hogy „a szívben érik meg a májusi cseresznye”.

Gyümölcsfeltámadás, levesfeltámadás,
Csípős, a kakas már a vasárnapi levesben.
Vajon mennyi joga van egy tányér húslevesnek?
És változik-e attól, mennyi élőlény főtt belé?

Minden vasárnap húslevest ettünk
csirkepaprikással,
a csirkepaprikás jelentette akkor
az időt és az időtlenséget.

Nagymama nem írt naplót vagy végrendeletet.
Ő nem tanult meg írni rendesen, abban az időben
három általánost végezhetett csak.
Nem engedte fényképezni magát.
„ A kép a legnagyobb hazugság,
mert a képen mindenki halott” – dünnyögte.
Harminc befőttet hagyott az utókorra,
emberöltőig is elállnak,
ha valaki felbont egyet,
cseng-bong minden íze,
és kirepül az üvegből,
akár egy dzsinn
a délelőttök ebédváró tétlensége,
a kertbe petrezselyemért kiszalasztott
gyerek málnálló derűje,
a hajnali harmat-tangó
láthatatlan kecsessége,
amint az ég felé emelkedik,
amíg pára-tanácsnokok összeülnek,
mert el kell dönteni, mivé váljanak
az párasuhancok,
köddé, hóvá
vagy várakozássá.

„Köpd ki a rágód, érthetően beszélj!”–
szól újra rám nagyanyám.
Kiköpöm. Most mi legyen vele?
A földre nem szabad dobni,
nehogy egy madár megegye,
és baja essék.
Felragaszthatnám az égre felhőnek.
Foszlanak a felhők, már alig kivehetőek:
felhőraccsolás.
Jön Bundi kopogós kutyaköröm topánkában,
a macskák meg összeszőrözik a méheket:
macskaszőrös méhek, tigriscsíkokkal.
Este újra
kukoricafosztás,
felhőfosztás,
rétes-látómező,
úgy nyúlik, ahogy megyek benne előre,
előbb-utóbb alighanem szétszakad.

Magyar Eszter Csenge

Vár a parton

Mától napkövekkel tájékozódom, akár a vikingek.
Hullámok nyaldossák arcomat,
cápafogas láncom a víz lényeinek csilingel.
Ám amint földet érek, hirtelen megnő körülöttem a légnyomás,
az ég arcait alvadt vérem tartja össze,
a szelek királya visszasodorna a partról a vízbe.

Testem nyikorgó lécei között ott rekednek a süvítő hangok,
azóta is emlékeztetnek, amikor valami véget ér,
hogy a halál folytonos érzelem,
késhegyeken kórusban egyensúlyozó vércseppek szerződése.
Ahol a szárazföld még nem szigetelődik el teljesen,
csak kinyújtóztatja tagjait a vízbe, ott a nyaralás is örök félidőben jár,

és amikor már nem tudjuk megkülönböztetni az apályt és a dagályt,
tovább indulunk,
megvilágítatlan szerpentineken táncolunk,
s várjuk, hogy a bokánkra csomózott konnektorok
a ropogó fényszóró-morzsák közül kivezessék imbolygó lépteinket,
a tengermoraj álmunkban a másnapba kísérjen.

A hotelzsivaj megcsiklandozza a bennem ébredező gyermeket.
Tükörképemen sem kellene meglepődnöm, éppen ötéves vagyok.
A reggelit habzsoló tömegben éhes szemű macskák
vizslatják az asztalok alól a telhetetlenséget.
Homokdűnék között járva tekintetemmel megmászom a túlpart csúcsait,
a kilátóban billegő fejemet magába szövi az összefoltozott ég,

meg kell találnom, ami a magasba repít,
a helyet, ahol talpamat égeti a tűzforró anyag,
ahonnan elrugaszkodom, hogy évek múltán elkaphassalak,
megmászhassam várad védelmi szintjeit,
ebben a mesében nincs olyan, aki egy gyereknek nemet int,
a történetembe vágyó óriások hunyorogva figyelik felfelé kaptatásom,

és bár előre tudom, a visszacsúszás maga a cél,
nem tántorítanak el a nyár veszélyei,
mától szalmakalapban takarom el magam elől a lehetetlent,
magamhoz hívom az UV-fény erejét,
lehetsz bárki az idő tengelyéről,
testem vékonyodó ózonrétegét átszelhetik arcod gőzölgő sugárkorongjai,

én akkor is csak kapkodom a fejem jobbra-balra:
merre nézzek, hogy szimmetrikus legyek,
miközben az égbolton a föld tükörcsöndje lüktet?

Lennert-Móger Tímea

Hulla hófehér

Fölveszed a ruhát
Pedig a kesztyűt
Kellene
Elrejted szíved
Pedig mutatós
Leveted a ruhát
Pedig a gátlásokat
Kellene
Az vagy aki
Vagy
Halvány idők
Erőtlen célok
A nap velős
Mindent ki(b)írok
Hallgatólagos
Ernyedés
Gyengének lenni
Nem kevés
Erősnek lenni
Nem elég
A szívem ég
A cigarettám helyett
Sohasem lett
Volna szabad leszokni
A jóról
Még ha árt is
Szeretni bárkit
(Nem)lehet
Túljátszott szerep
Szívkirály
Szívkirálynő
Tele part
Régi (sz)ép idők
Elhasznált vizében
Nem tisztulsz meg
Új nyarak
Tüzében
Jár a szél
Terjed az élet
Felvett kesztyűben
Ököl
Nem öl
Élvez
(T)űz a nap
Jár a levegő
Viszi a víz
Aminek útja van
Útra kél
Benned a vér
Átömleszt
És
Téli nyár
Nyári tél
Hétágú nap
Teste dér
Hull
A hó
Fehér