A sínek igazsága
Zománc
Szőcs Géza Vers a végtelen programokról című versére
A programok alatt versek vannak
A versek alatt kis és nagy szerelmek
Meg óceánok és újra programok
Takaróját mindig lerúgja a gyermek
De asszony vagy férfi lesz mire újra betakarod
Nem számítanak csak a programok
Csak a szerelmek
Mit sem érnek az óceánok vagy a partok
A mi szerelmünk alatt is ott van egy másik szerelem
S a programunk alatt újabb program
Nézd velem
A sínek igazsága
Nem.
Mehet.
Így.
Tovább.
Minden tagadás három betűjével tovább viszed a gondolatot és az ígyből úgy lesz. És tovább zakatol a vonat velünk. Vonattal utazni semmihez sem fogható dolog. Egyszerre kényelmetlen és jó érzés. Rágyújtani és lesni, hogy jön-e a kalauz, és megbüntet-e, az olyan, mint egy gyermekkori csínytevés. Mint becsöngetni egy kapucsengőn, és elfutni, aztán félni, hogy kiderül. A régi dohányzóknak kijelölt kocsik hiánya megsebesítette a sok órás utazást, mint a kocsmák bagószag nélkülisége, mint egy kiherélt állat. A görnyedt, vén kérdőjelek a vonatzakatolásban, a sínpárok és a ránehezedő kerekek súlya alatt makacs pontokká igazodnak. Kiderül, hogy igaz volt-e a hallgatás, hogy valóban ízlett-e anyánk levese, vagy csak hiányzik, mert azt szoktuk meg, de a szomszéd anyja jobbat főzött. A mocskos vonatablakra már nem lehelsz, és már rég nem rajzolsz az ujjaddal szívecskét, de emlékszel még rá, hogy milyen érzés volt. És a büfékocsira is emlékszel, a szagokra, a folyton változó részegekre, ahogy imbolyogtak mosdóba menet. Megy még, de érzed, hogy nem mehet így tovább. Oda kell érni, ahol beteljesül az összes ígéret, ahol a helyére kerül az összes pont, és minden részeg még többet ihat. Ahol az utcasarkok megtisztulnak hajnalonta, és a váróteremben mindenki boldog. Előbb utas vagy, majd vonat, aztán lassan kerék, pont, végül sín, és akkor ott, a terhek alatt igazítod a kérdőjelet ponttá.
