Fúga az erdőn túlról

Ladik Katalin
Fénytömbök fogságában

Sárga virágok falából
nézel rám a vakolat alól.
Hívsz, lépjek közelebb,
az én arcom is ázzon el e falban
miként őrültsége hazádnak,
e szétfoszló, sikoltozó plakátnak.

Vörös István
Fúga az erdőn túlról

                                          egy Szőcs-ballada környéke

„Az erdőn túlra mentem,
kaszáljak rozmaringot.
Hol a nap felülről süt,
hol a szél alulról fú,
s rezedát, vasfűt ringat,
ott várlak délben, asszony,
a szél ott alulról fú,
a nap ott felülről süt.”                

Az erdőn túlról jöttem,
a rozmaringgal harcra
keltem. Rémisztő óra,
hol a nap alulról süt,
hol a szél felülről fú,
nyugodt ideget ringat,
ott várlak délben, élet,
a nap ott alulról fú,
a szél ott felülről süt.

A szél süt az arcomba,
a napszél hátrafújja
a kométák loboncát,
világgá átváltoztat. 
A változás világa
rezedát, vasfűt ringat,
az acélfák kitörnek,
gyémántablak bezúzva.

A léten túlra mentem,
kaszáljak kisbolygókat.
Hol a nap belülről süt,
a szél a semmiből fú,
a csillagfürt elringat,
ott várhat férfi, asszony,
a szél a semmiből fú,
a nap ott belülről süt.

Süss le rám, süss le, élet,
halál, ne fújj át rajtam,
másvilág, ne hívjál be
még a szolgahadadba,
kik erdőn s léten innen
hagyják a szélnek, fújjon,
hagyják a napnak, süssön.
Elő egy felhőt gyorsan!

Elő egy felhőt gyorsan!
Elő egy árnyat fényben,
támadjon földi szélcsend!
Se lentről, se felülről,
se bentről, senki kintről
ne bántson, ne zavarjon.
Süss le rám, süss le, élet,
halál, ne fújj át rajtam!