Honvágy nagyszombaton

Nagyszombat éjjelén 
bükki bor villogott 
finoman metszett 
poharakban: sírni,
sírni kellett, úgy 
hiányzott a haza.
Mert haza Magyarország,
igen, de oly idegen minden
vidék, mely nem észak-keleti.
Sehol sem oly valós az élet, a szó,
a bükki bor illata, zamata mindent, 
mindent előhívott az emlékezetből. 
Gyermekségemet,
a tiszta, biblikus vadont, 
a pusztát, az ismerős mátrai réteket, 
a Bükk semmihez nem hasonítható, 
időtlen, monumentális némaságát.
Hol vannak a hangos, torkos, 
e-betűs hevesi szavak, 
a felmenők örökkön katolikus sírjai, 
a kissé mindig konok, mindig vad
észak-keleti lelkek keménysége?
Hová kerültem? Zárt, úri, germán emberek,
másképp néznek, másképp szeretnek, és
mennyig érő fenyőfáik rettenetesek.