Ezer tükörben Ő fog vallatóra,
ölel keresztje, mostan is szorít.
Tar ág, arany levél kopár valója
termi halálom dús gyümölcseit.

Nagyszombat éjjelén  bükki bor villogott  finoman metszett  poharakban: sírni, sírni kellett, úgy  hiányzott a haza.

Sírja előtt asszonyok zokognak, dolorosa-jajok, piciny nárciszok. Általszögellt imádságok.

Mert a fentit mindig lenn kerestük! Semmi-hitekért tettünk esküt… Eldobozolt gerenda alatti csodákra legyintve; kacat-hit;

A nyáj bégetett, a gyerekek sírtak, Jézus nem ostorral lépett be a házba. Egyenruhája és plecsnije volt.

szívem begombolom – álmomban lepke volt az isten

Mária könnye, mint zápor zúdul.  Harmadnap reggelre éled a fény,

A pázsit közepén sziklakert feszül, se fű, se bokor, fa nincs, állat sehol, fehér kövek között kis ér fut mosni gyűrött arcomat, megsebzett lábamat, kapaszkodó, akár a csecsemőnek a mutatóujj, támaszték felállni újra, lerogyni rá fáradt nappalok után: sziget. Ott vársz, hozzád igyekszem.

A húsvéti falujárás nem nélkülöz tervszerűséget, ésszerűséget. Listából dolgozunk. Újtelepet foglaljuk el először. Azután a Felvég, Alvég, Páskom. Ha az utca beosztása engedi: előbb a családpolitikailag kiemelt helyekre, rokon lányokhoz, unokatestvérekhez. Osztálytársakhoz, akik számolják, hány fiú zörög be hozzájuk, akik ha kimaradnak, megsértődnek. Nekik is dicsőséga hetvenhét.

Aznap vérszemet kaptam. Tíz! – kiáltottam, és egészen beleborzongtam a kihívásba. Összeszorított szájjal, szűkült szemmel néztem a falat, aztán néhányszor keményen földhöz vertem a lapdát. Az első ütés pontos volt: a labda éppen az ütőm elé ugrott vissza. Talán a sikertől, másodjára túl erőset csaptam, hátrálnom kellett, hogy utolérjem. Nagyon magasra ment, s erőtlenül – rohannom kellett a falhoz. Korrigáltam, és jól számítottam: középmagasan, finoman üthettem újra. És megint. Kisandítottam Enikőre, aki belepirult az izgalomba, homlokát a dróthálónak szorította, kis kezéből a vér is kiszaladt a kapaszkodástól.

Például az is egy nagy ötlete volt, hogy szedjük szét darabokra a kerti bútort, csiszoljuk le a fáját, és fessük le kékre. A széken és az asztalon összesen 124 darab fa volt. Apu vett egy ilyen rezgősziszolót meg egy ilyen maszkot, és három napon keresztül csinálta a port a kertben. A harmadik nap még a szomszédok is odajöttek a kerítéshez, hogy Ervin, már megbocsáss, de mi a lófaszt csinálsz? Odabenn a konyhában már lelepi a por a nagymamát! Apu persze semmit nem hallott, mert annyira csiszolt, mire a Tóbiás Laci bácsi bemérgelte magát, azt földobott a villanyvezetékre egy hatalmas szénkefét, és kicsapatta a központi áramszolgáltatást.

Húsvét vízválasztó. Ha nem hiszem a feltámadást, nincs több okom ünnepelni egy karácsonyi csecsemő születését, mint bárki más nagy emberét, nincs több okom siratni Nagypénteken, mint a mindenkori politika bármely más ártatlan áldozatát, és nincs semmivel több okom bízni a Könyvek Könyvének nevezett szövegben, mint bármely más fikcióban.

Szorgalmasan nézzük a tyúkólat, a szénakazlat, a farakás alját. Oda szokott néhány tyúk tojni. Hogy ne vesszen el tojás, anyám reggel, amikor kiengedi őket, mindegyiket megtojózza. Este keresni kezdjük a tojásokat, ha kevesebb van a fészekben. Ez jó játék, kutatunk a tojások után. A kerítés és a sövény néhány helyen lyukas. Aztán mégis lesz egy fészek, amelyet csak nyáron találunk meg, akkorra már minden tojás megzápult. Tegnap hagymahéjjal festettük, büröklevéllel. A szomszédasszony még szegényebb nálunk. Hétfőn megdöglött egy szép tojója. Napokig sírva járt az udvaron. Húsvét van és még a tyúkja is eldöglik. Isten verje meg, mondja. 

Céltalanul sétáltunk, a ruhám és én. Egyenes háttal, büszkén gyakorolva a ringó csípőmozgást. Körülöttem szürke betonépületek, sövénnyel körbekerített játszótér, színevesztett porolóvas, lassan vesző gyerekkor. Egyszerű panelvalóság: az erkélyek korlátján néhol frissen ültetett virág, egy kis rikító színfolt. Úgy éreztem, hogy az ablakokból engem bámul minden lustán pöndörödő, üvegre ragasztott matrica, vagy függönyök mögül ki-kileső, magányos öreg arc. Újszülött voltam, kíváncsi és merész. Magamat figyeltem, a lakótelep csak díszletként szolgált, csodálhatott.

Néhány hete mást se hallani, csak azt, hogy nemsokára jön a Nyuszi, és piros tojást tojik. Már hajt a bodza, kabát sem kell napközben, elolvadt a tél. Ülsz a Vasak tetején abban a vaslemezből hajlított légvédelmi lövegülésben, amelyik nagyon hasonlít a traktor meg a vetőgép ülésére és igyekszel elrendezni ezt a Nyuszi és a piros tojás históriát.
 

A jó öreg Dezső atyát az Úr egy langyos keddi napon szólította magához. Kicsidfalva gyászba borult. Istenfélő lakosai lógatták az orrukat s egyre mondogatták: Istenem, Dezső, be szerettünk vala! Ugyan valóst, erősen szerettük, a plébános úr úgy tuggya meg, me' miénk fajta vala. Az új pap, e fájdalmat látván, meghatottságában gondolt egy nagyot. A temető boltíves bejáratára a sírkövek faragómesterének nagyobbik vésője és két keze munkája által késő délutánra be lett róva magyarul: FELTÁMADUNK!  

Búcsúzkodni kezdtünk, mondván, nem akarjuk a háziakat föltartani, meg hát amúgy is, még beugrunk ide-oda, aztán szertartásos megálltunk az ajtóban. A meglocsolt néni szertartásosan egy fél percre eltűnt a belső szobában, és amikor kijött, a zsebünkbe dugdosott egy-egy valamit.
Néha még ott, a házban tudtunk vetni rá egy pillantást, ám erre a legtöbbször már az utcán került sor: ha barna volt, akkor ötvenes, ha piros, akkor százas.

Éli egy hétköznapi ember a szürke kis életét, míg egy nap minden megváltozik. Nem úgy, mint ahogy Rilke javasolja, nem akarja megváltoztatni életét. Neki jó volt úgy. Mégis, szülei meghaltak, kedvese elhagyta. Szabadulni akar, állást keres a világ másik, vadabb részén. De becsapják. Belesodródik valamibe. És kap a szíve közepébe egy golyót.