Igazság vagy boldogság?
„Ismertem egy leányt, régen. Annak a leánynak mindent megadott a sors, hogy boldog lehessen, és a leány eldobta magától a boldogságot azért, hogy igaza legyen.”
Bába, és ápolónő a fronton. Színészi, rendezői tehetséggel megáldott asszony. Múzsa, akiről könyvek szereplőit mintázták. Az első magyar nő, aki repülőgépre ült.
A 19-20. század fordulójának Kolozsvárján a kulturális élet egyik legfontosabb személyisége, az értelmiség gondolkodásának provokátora, újítója. Két merénylet túlélője. Karizmatikus ember, akinek esze, temperamentuma, szellemes és élénk karaktere, szépsége, divatújító öltözéke mellett nem lehetett elmenni állásfoglalás nélkül.
„Mintha léghuzam támadt volna a hirtelen kinyitott ajtóból, magas, elegáns, előkelően energikus fiatalasszony lépett be a homályos étterembe. Hosszú, gyors, angolos léptekkel végigsuhogott a parkettre fektetett keskeny, piros szőnyegen. Ki ez a leírhatatlan orchidea?”
Egy Bécsben tanult, erdélyi arisztokrata hölgy volt ő, akinek nemcsak magas, karcsú alakja, szép járása keltett csodálatot, hanem kivételes intelligenciája is. Társalgása szórakoztató volt, és közben olyan témákhoz tudott avatottan hozzászólni, amelyekhez érteni egy fiatal hölgynek szinte nem is illett, legyen szó politikai, irodalmi vagy művészi, kérdésekről.
„Szenvedélyesen tudott gyűlölni, de ugyanolyan szenvedéllyel tudott jót tenni is. Szerette az életet, mindig érdekesnek, izgalmasnak, még a legnehezebb pillanataiban is szépnek tartotta.”
Számos irodalmi mű kéziratát olvasta, véleményezte. Bánffy Miklós, aki élete végéig rajongója maradt Carolának, szinte közös művüknek tekintette híres, Erdélyi történet című trilógiáját.
Szilvássy Carola példakép. A róla készült dokumentumfilm (A maga természete szerint és szabadon) szinte szükségszerű, hiszen olyan személyiség, akinek követése felemeli, munkálkodásában tudatosabbá teszi azt, aki a kultúra alakításáért felelős emberek közé kerülni vágyik.
Példakép, mert olyan korban tudott érvényesülni, amelyben nőként kevés járható utat találhatott az ember lánya. Bár szépségéről is sokat beszéltek, igazán nagy dolgokat intelligenciájával ért el. Karizmáját nem a hódításra használta fel, hanem kulturális-társadalmi-szociális értékek, tevékenységek, szervezetek létrehozására. Mindezt anélkül, hogy feladta volna önmagát, hogy feladta volna asszony mivoltát. Sok nőt ér manapság az a vád, hogy hatalmi pozícióba kerülve elférfiasodik, harcossá lesz, érzéketlenné válik környezetére. Carola nem esett ebbe a hibába, egész életében megőrizte emberszeretetét. Nő tudott maradni a világ jobbá tételéért munkálkodó ész katonájaként is.
Persze ő sem tökéletes. Gyermekük elvesztéséért férjét okolta, holott korunk gyermekpszichológiáját ismerve tudjuk, hogy a korabeli új, gyermeknevelési irányzatok hibásak, önmagukban bizonytalanná váló, betegségekre hajlamosabb szervezetű fiatalokat nevelnek. „Éjjel sohase sír. Jól fogott rajta a szigorú nevelés. A ringatást, a szobában való le- és felhurcolást nem ismeri.”
Rajongott fiáért, és a legjobbat akarta adni neki, mindez persze szembemehetett anyai ösztöneivel – helyesen. És bár a kicsi halálát okozó skarlát eszkalálódását valóban férje egy rossz döntése okozhatta, Carola felelőssége, különösen a nevelési stílus miatt, nem elhanyagolható. Sebei azonban nem tették őt gonosszá, életre képtelen, kiégett hárpiává. Épp ellenkezőleg. Házasságának elromlása sarkallta őt utazásokra, melyek egészen Afrikáig vitték, Vass Albert ( az író unokabátya) sírjának megjelölésére. Aktív közéleti szerepe is akkor kapcsolt nagyobb sebességre. De mindig az örök szeretetben élés, szeretetadás vágya testesült meg későbbi cselekedeteiben is.
„Nézze, naponta halnak meg innen pár kilométerre ezrek. Naponta halnak meg fiatal fiúk a kezeim között. És maga azt mondja, ne szeressek? Ne szeressek minden lélegzetvételemmel?”
Gyermekének elvesztéséért mintha egész életében vezekelt volna, bábaoklevelet szerezve, sebesülteket ápolva a fronton, árvák megsegítésével, mely egy égő házból való menekítésben kulminálódott. Ez az, ami az ő igazi erejét megmutatta. Semmi sem téríthette el az igazság útjáról. Még a boldogság elvesztése sem.
A róla készült alkotást Kolozsvárott november 26-án láthatta a közönség a Sapientia Tudományegyetem Hunyadi Mátyás termében, ezt megelőzően Budapesten mutatták be az Uránia Filmszínházban.
A filmet Szebeni Zsuzsanna, Ugron Zsolna és Bertha Lívia rendezte (Szebeni Zsuzsanna és Ugron Zsolna forgatókönyve alapján), producere Molnár-Bánffy Kata.
Carola alakját Kádár Noémi játssza, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat színművésze. Bánffy Miklóst Bodolai Balázs, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze alakítja, Janovics Jenőt pedig szintén a kolozsvári társulat munkatársa, Laczkó Vass Róbert.
Aki a forgatáson a háttérben a legtöbbet dolgozott, és sokat tett azért, hogy a film ilyen színvonalas legyen: Farkas Adrienne – színészként is feltűnik, ő alakítja a diakonisszát.
A narrátor pedig: Fehérvári Péter. A helyszínek erdélyiek, a Kemény-kastély, Kolozsvár és más erdélyi képek tűnnek fel a filmben, a mellékszereplők is zömükben erdélyiek.
