Tél van, tél

a tegnap szikráit esőcseppek mossák,
de a kandallóban az elektromosság
biztat: bennünk éljek, ne odakint.
isten s a szerelem fentről ránk kacsint.

de mi lesz abból – én még nem értem –,
amit a mérhetetlenséggel mértem?
mit dalol majd az a hangtalan ének?
és a megfelelés az életben a lényeg?

értem: úgy vagy itt, hogy nem vagy itt,
pedig csak téged hívnálak, ha bárkit.
de ott is úgy vagy, hogy nem vagy sehol.
közben hiányod kitartón ostromol.

én téged úgy, ahogy még senkit senki.
és nem tudom, hogy mit kellene tenni.
ujjbegyemről illatod nem mosom le.
hajnali álmomba sikolyod oson be.

most, a közelgő éjféli rácson
túl már mosolyog a karácsony.

poéta vagyok, szedett-vedett.

aki szeretni fog, nemcsak szeretett.