Kis feleségem nagy költővel álmodik

          „Álmodtam és fölébredék.”
                             Petőfi Sándor

Lefeküdtem vele.
Amikor befordultam az ágyban,
ott aludt mellettem békésen, daliásan
a korlátlan természet vadvirága.
Összerázkódtam: hisz nekem férjem van!

Reggel elmesélhettem volna a fura álmom,
ami talán éppen azért volt, mert
arról beszélgettünk, hogy kaptál
egy felkérést, és verset kell írj vele kapcsolatban.
De nem tettem, nem tudom, miért.

Be kell vallanom, hogy
éjszakánként gyakran hallgatózom,
szinte rátapadok fülemmel ajkaidra,
nem hangzik-e el valami idegen nő neve.
Tudom, te azt vallod, a tudatalatti
nem kérhető számon, nekem viszont
mindig az a kép ugrik be,
hogy falatnyi bikinis,
szőke nőcskékkel hancúrozol.

Amikor kérdezlek, azt mondod,
többnyire rohansz vagy repülsz,
néha hánykódó, piszkos vizű tengereket látsz,
fékezhetetlen vihart. Amikor kérdezel,
én viszont azt hazudom,
csak veled álmodom.

De hogy éppen Petőfivel,
aki, ha elsétálna mellettem az utcán,
napszemüvegben és szarvasbőr zakóban,
talán rám sem pillantana.

Ne neheztelj rá,
biztosan felettébb kedves,
érzékeny és gyengéd,
lehet, csak rossz napja volt,
lehet, szeretetre vágyott,
éppen elege lett a hírnévből.

Kérlek, ne légy féltékeny.
Hiszen nagyságát te is látod, nemde?
Ahogy pörgeti a muszáj-magyarost,
azokat a forradalmi felező nyolcasokat,
melyekből egyszerre robban ki
szabadság és szerelem!

Ha nem így van, mondd,
mit kerestem volna
forró karjai között?