-
Irodalmi Jelen
Magyarország a lecsóban
Ha egy fiatal, a nagykorúságot éppen átlépő (rendszerváltáskor született) fiatalember szétnéz ma a magyar világban, az a benyomása, hazája, országa egy hátán kalimpáló bogárka. Bob Dent azt mondja, dehogy. Pedig az angol mindent lát. Az útviszonyainkat. Biztosítási viszonyainkat. Kiszolgáltatottságunkat. Az angol mintha azt mondaná, a magyar a magyar természet kiszolgáltatottja. És ezen lassan el kellene tűnődnünk.
-
Irodalmi Jelen
Árnyék a házban (Györe Balázs: Boldogkönyv)
De. Jót tesz az, ha az olvasónak, aki nem szereti magát kimondottan olvasóként aposztrofálni, mert olvasónak kényes, hisztériás, rosszkedvű, féltékeny, néha még gonosz is, és amire nem törekszik ráhangolódni, azzal nem strapálja magát, arra a jóisten sem hangolhatja rá, születik egy írója.
-
Irodalmi Jelen
Láng Eszter: Ha Géczi János, akkor a tenger
Olvasás közben időnként elfog valamilyen atavisztikus érzés, hogy valahonnan nagyon messziről, a tengerből jöttünk, végig az evolúciós láncon, ki ide, ki oda, Géczi János például Veszprémbe, a Cholnokyak nyomán, és a magyar irodalomba is, egyúttal. Hogy a kánon ebből mindezidáig mit volt hajlandó észrevenni, az már egészen más kérdés.
-
Irodalmi Jelen
Szuda M. Barna: A könnyek hazamennek – részlet –
Szuda M. Barna hamarosan elkészül első regényével, ami remélhetőleg nyár közepén, végén kerül az üzletekbe.
-
Irodalmi Jelen
Őszinte bizonytalanság - Kritika Jónás Tamás Önkéntes vak című kötetéről
"Jónás próféta és Tamás apostol nevének egymás mellettisége már magában is érdekes olvasatokat alapozhat meg Jónás Tamás Önkéntes vak című kötetének fedőlapjára tekintve, hiszen a versek meghatározó rétegét alkotó istenes költemények magukba sűrítik mindkét bibliai alak legismertebb attribútumait. A hitetlenkedő és néha engedetlenné váló, de végül Istenhez (és Jézushoz) visszatérő alakok közé kerül Jónás Tamás néhány elbeszélője, alteregója vagy akármilyen irodalomelméleti terminus helytállóságát meghazudtolva: maga a szerző." - A szerző könyvét a Könyvfesztiválon is lehet kapni, mi Boldog Zoltán kritikáját közöljük kedvcsinálóként, egyben gratulálunk Jónás Tamásnak a nemrég elnyert Aegon-díjhoz. Továbbá mellékeljük korábbi interjúnkat is.
-
Irodalmi Jelen
Párizsba beszökött az ősz
Mikszáth, Móricz és Tömörkény együtt az arab kislány kezéből, milyen csudák láthatók a földön, kérem tisztelettel? És ami a magyar klasszikusokból hiányzik, a humor. A tündéri kislányhumor, néha szarkasztikus, másutt szemérmes, megint másutt szerelmesféle, hogy oldja a kilátástalan helyzetet, távolságot építsen alá. A humor miatt nem jut eszünkbe minden bekezdésnél, hogy ez szörnyű. A néhol gonosz humor miatt nem jut eszünkbe minden esetben, amikor pedig juthatna, hogy a kisebbségi létnél bonyolultabb és összetettebb kiszolgáltatottság aligha létezik a földön.
-
Irodalmi Jelen
Mandics György: A manipulált forradalom
Kapható A KÖNYVESBOLTOKBAN és az IJK-shopban 1989 decembere rég várt fordulatot hozott Románia életébe: a "karácsonyi forradalom" megdöntötte az európai kommunizmusok egyik legvadabb formáját, Nicolae Ceauşescu diktatúráját. Akinek erről a diktatúráról nincsenek személyes élményei, Mandics György nagy lélegzetű könyvéből, A manipulált forradalomból ízelítőt kaphat abból is, hogyan, miként kergette a román diktátor, "a nép legszeretettebb fia" és "világhírű tudós" felesége, az ország 1-es és 2-es számú embere, valamint a hű kiszolgálók hada a végső kétségbeesésbe a lakosságot, amely adott pillanatban a fegyverekkel is képes volt szembenézni.
-
Irodalmi Jelen
Szilágyi István: Bolygó tüzek
Szilágyi István novellái és elbeszélései kevésbé ismertek nagyregényeihez képest: elszórtan, folyóiratokban, illetve néhány, ma már alig hozzáférhető kötetben jelentek meg. A több mint négy évtizednyi termésből a ritkán publikáló szerző tizenegy darabot rostált-sorjázott e kötetbe, melynek megjelenése irodalmi életünk jeles eseménye.
-
Irodalmi Jelen
Hollywood - tárgylemezen
A dolog lényege, Bokor levezeti, hogy Zukor és Fox a legfontosabb mechanizmusaiban abszolút első. Zukor találta ki, teremtette meg, 1910 és 1920 között építette fel a Paramount stúdiót, szoktatta rá Amerikát az egész estés játékfilmre (korábban a kisfilmeket játszó kinematográfok látogatása a fehér középosztály számára annyira degradáló, mint beülni a vándorcirkuszos sátrába), találta ki a mozihálózatot.
-
Irodalmi Jelen
Tollas Tibor Válogatott versei
A most megjelent válogatáskötetet szerkesztette és a Tollas Tibor munkásságát ismertető utószót írta Szakolczay Lajos irodalomtörténész.
-
Irodalmi Jelen
Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek – gyávaság
Miként lehet egy zsidó asszony a Budapestet megszálló Wermacht szakácsa?Mit láthatott Jurij Gagarin a Föld körüli útján?Lehet-e egy kisfiú legelső szava a permanens forradalom?Milyen arca van egy Wartburgnak?Születhet-e szerelem az Iskolatelevízió kékes fényében?Mi történt egy Skodában a Magyar Köztársaság kikiáltásakor?
-
Irodalmi Jelen
Sárándi József prózájáról (egyebekről)
Sárándi harcos publicisztikákat, pompás novellákat, elnagyolt novellavázlatokat, kiváló jellemrajzokat, követhetetlenül lírai naplórészleteket tartalmazó második prózakötete - az első ismeretében - meglepetés. Jobb, szövegkezelésében távolságtartóbb, ennek köszönhetően élvezhetőbb. A legjobbakat idéző szociográfikus közelítéssel és alapossággal öleli fel a bonyolult gyermekkort (a legbölcsebbeket idéző öniróniával érint sérülékeny pontokat). Átgondoltabb, szerkesztettebb, konkrét től-ig tart, lezár egy korszakot még úgy is, ha a különös korvégkezdeteim címet adta neki. Nyilván kínjában.
-
Irodalmi Jelen
Ujlaky István: NEMZETKÖNYV
Ujlaky István Magyarország- és nemzettörténete úttörő és nélkülözhetetlen vállalkozás akkor, amikor a nemzettudat hiányával küszködő magyarság a szélsőségek irányába tájékozódik és fogalmi zavarban szenved (mi nacionalizmus, patriotizmus?), amivel párhuzamosan a történettudomány súlya vagy a történelmi kronológia, vagy a történeti mitológia felé tolódik el.
-
Irodalmi Jelen
Szombathy Bálint: MARÉK HOMOKOT SZORONGATVA – KALANDOZÁSOK A MŰVÉSZET
Az underground kultúra és az avantgárd művészet történéseinek aktív részvevőjeként és alakítójaként Szombathy hívő elkötelezettséggel tanulmányozza a kortárs művészet sorskérdéseit, úgy saját opusa, mint a magyar és a nemzetközi szcéna vonatkozásában. Szövegei polifon érdeklődést mutatnak, vizsgálva többek között a képzőművészet és az irodalom azon kapcsolódási pontjait és műfaji határeseteit, melyekhez személyes törekvései fűzik.
-
Irodalmi Jelen
Moldova György: Kádár János (részlet)
„…Mindjárt az elején valamiért ebben a társaságban Kádár Jánosnak volt a legnagyobb tekintélye – írja Aczél György. – Lehet, hogy azért is, mert nem zsidó volt, nem is értelmiségi, hanem ő volt az a bizonyos munkás…”Itt találkoztak az első szovjet katonával, aki hitetlenkedve nézett rájuk, mikor próbálták elmagyarázni neki, hogy ők a magyar kommunista mozgalom vezetői. Szerencséjüknek tarthatták, hogy a katona nem csapta be őket valamelyik hadifogolymenetbe.
-
Irodalmi Jelen
Kaiser, a móri ártatlan
Hátsó borító „Már elnézést kérek, de hogyhogy ez megtörténhet?!Hogyhogy nincsenek következményei az ügynek?!Hogyhogy nem hullottak fejek?!”
-
Irodalmi Jelen
LEGYEN ÖN IS KÜLÖNLEGES SZERETŐ!
A legtöbb férfi elhanyagolja szexuális élete alapos felderítését. Az elmúlt években a szexuális kapcsolatokban annyira a nő orgazmusára fókuszálnak, hogy a férfi gyönyörét gyakorta a nők reakciója határozza meg. Sok férfi csak akkor döbben rá erre, ha tanulni kezdi a szexuális beteljesedés titkait, és társával együtt kezdi felderíteni a magasabb szintű orgazmus világát. Az itt elmondott titkok nem csak a fizikai kapcsolatról szólnak.
-
Irodalmi Jelen
A Gonosz apoteózisa (Bogdán László regényéről)
Bogdán László Drakulája ennél bonyolultabb figura. Közelebbi. Láthatóbb és érzékelhetőbb.Történelmi koloncai a lábunkra kötve, a seb a nyakon alig gyógyult, s ha igen, felreped időről időre. Ezért aztán az író sűrű szövedékkel különíti el az olvasó napi valóságát a regény valóságától. Ritkán kapjuk egyezésen – a gyakori elvtársazás, a századvég román párhuzamai ellenére.
-
-
Irodalmi Jelen
Szepes Erika: Nagy Zopán mágiája – A szétrobbant világ összeillesztése a „Skizológia” című kötetben
Nagy Zopán szövegeihez csak close reading technikával, azaz ’szoros olvasással’ szabad közelíteni, azaz olyan magyarázatokkal, amelyek szigorúan magából a szövegből erednek, semmiféle kívülről jövő szempontot nem szabad beleerőltetni: olyan pontosak, kiszámítottak az asszociációk, hogy minden külső okoskodás felborítaná a logikai láncot.