Nem emlékszem, hogyan kerültem ide. Mármint azt tudom, hogy beteg voltam, és az utolsó pillanatomra is emlékszem, csak az ide vezető utamat fedi homály. Amióta ide kerültem, a dédszüleimet keresem. Nincsen egyszerű dolgom, Sírontúli ugyanis hatalmas (nem is csoda, az összes valaha élt embernek ad otthont).

Párizsban jártam, s te eszembe jutottál, Lehunytam a szemem, s te felém futottál.

Eleven lelkem, hidegkék szemem, dohánybarna hajam, s a világ fájdalma rajtam.

Szeretek biciklizni, mivel jó sport, jó kikapcsolódás és, a környék is szép. A megszokott úton haladtam. Azonban most valamivel gyorsabban tekertem. Megláttam magam előtt egy nagyobb homokbuckát, és még inkább belehúztam, hogy na, jó én ezt most átugratom.

A történet teljes megértéséhez, hogy minden tett mozgatórugója kristálytisztán látszódjon az évek homályában, a legelején kellene kezdenem, de az túl hosszú lenne, így belevágok a közepébe. Nem teszek említést a gyermekkoromról, az iskolai éveimről, a családomról, azokról a barátaimról, akiket elvesztettem és azokról sem, akik még a mai napon is mellettem állnak.

Árnyakba burkolódzva várom az ablakban a napvilágot, Barna látcsövem mögé könnyektől ázva beállok.

Mi újság kedvesem, miért nem beszélsz velem? Tudom válaszom megkésett, de ez most nem lényeg, Titkom neked feltárom, de lehet máris bánom?

Vad szél süvített. Nem számított, hogy a kapucnit a fejére húzta, haja így is táncot járt kiszabadulva a hűvös időben az arca előtt. Dühösen ismét hátra simította, de nem ért vele semmit. Nagyobb léptekkel folytatta útját a sziklaszirt teteje felé, szeretett volna minél hamarabb oda érni.

Egy óriási Szörnyeteg lép be a terembe, az osztályfőnökünk mellett. Már előre félek, mivel csak mellettem van szabad hely. Kívülről eléggé ijesztő látványt nyújt. Nagy szem, még nagyobb fogak. Bundája barna és durva. Öltözéke talán a 18. századbeli stílust tükrözi. Ing, mellény és frakk. Az arcán ellenszenv tükröződik. Leül mellém, és talán morog egy sziát.

Gyertyán folydogáló viasz, imában a fojtó vigasz. Siratóasszonyok könnye, párna; sóhajjal kitömve.

Reggel 6.00-kor szól az ébresztő. Anna gyorsan lenyomja, majd kimegy a fürdőszobába. Felkapcsolja a villanyt, a fény zavarja álmos, lassan nyíló szemeit. Hideg vízzel megmossa arcát, a vízcseppek lassan gördülnek le rajta. Majd a tükörbe néz. Vörös, göndör haja válláig ér, szemei kékek, mint a tenger. Bekapcsolja kedvenc rockballadáját és elkezd készülődni. Újra a tükörbe pillant, és megkérdezi magától: „Ki vagyok én?” .

A mai világ már a bűnök tengere, De te légy a remény embere Tisztisd meg ezt a tengert, És a benne úszó minden embert!

Remegő lábaimon állok, Rideg keretből figyel másom, Nem lehet valóság mit látok, Csupán kegyetlen rémálom.

Megszoktam már az olcsó, édes parfüm illatát. Este 9 óra van. Ideje felkelnem. Hát nem érdekes? A szomszédaim most érkeznek haza a munkából, számukra lassan véget ér a nap. Rengetegszer végignézem, ahogyan a szeretteik körében vacsoráznak, a nappaliban együtt nézik a meccset, baromságokon nevetnek, elmesélik, hogyan telt a napjuk.

Üdvözlöm kedves olvasóimat! A mai nap interjút készítek Fa Mulan-nal. Aki esetleg nem ismerné, ő egy Kínából származó lány, akinek a vállát sok elvárás nyomta a múltban. Ezt az egész történést kifogjuk boncolgatni a kérdéseimmel és Mulan megválaszolja.

Nem az vagyok mint akinek látnak, Több arcom van, mint a legtöbb bábnak,

Kedvesem! Eljönnél velem? Hogy én lehessek, ki boldoggá tegyen.

Irányíts úgy, mintha muszáj volna Állíts meg és élessz újra Veszekedj tovább, nem érdekel Te elérted a lehetetlent.

A kedvenc írom Móricz Zsigmond. Közel áll szívemhez több okból is. Az egyik, hogy abban a faluban töltöttem a gyerekkorom, amelytől az ő születési helye csupán 10 percre van.

  A Szabó Ervin könyvtár hűvöséből kilépve egyből megcsapott a forróság. Késő júniusi délután volt, aznapra pont végeztem az angollal. Zsongott az agyam a különböző igeidőktől és nyelvtani szabályoktól. Kikapcsolódásra és egy pohár hűvös limonádéra vágytam. Hajamat lófarokba kötöttem, így védekezve a hőség ellen, a metróhoz siettem, az eredeti terv szerint. Azonban valami belső késztetésnek hála, lassítani kezdtem a könyvszekérhez érve.