Eltűntek a szerelmespárok Budapestről. Hiába áll a Szerelmesek Fája az Erzsébet téren, az már nem a fiatalok zarándokhelye. A fa körül felállított kerítésre a párok rákattinthatták monogramjukkal ellátott lakatjukat. Egy városi legenda szerint csak akkor marad szerelmük örök, ha a rácsra felerősített lakatok kulcsát a Dunába dobják. A lakatok óriási ütemben szaporodtak a kerítésen, és újabb lakatolási helyszín is kialakult a Lánchídon. Egészen a közelmúltig.

Textil-labirintusban járunk a K.A.S. Galériában. Színes négyzetek, kockák hálózatával (struktúrájával) szembesülünk a falakon. Keressük Ariadné fonalát. Talán nem is kell keresnünk, mert szemünk előtt van a hajtogatással és pliszírozással létrehozott felületeken. A pliszírozás szó a francia plissé szóból ered, jelentése: ráncos, redős.

„Az együttlét kilátástalan, szívünkbe vezetett branül, stáció a végső elveszés felé, mikortól kell, kellene visszakozni, meddig adhatja fel önmagát a főhős, amikor már megsemmisül, a szeretet nem mindig elég a megváltásra, a másik nélkül nem megy.” – Nagy Zsuka kötetét Abafáy-Deák Csillag mutatja be.

Marianne Wolf lírai absztraktot művel, zenei felhangokkal, kiváló ritmusérzékkel. A szín és formák időtlen, ikonikus (ideaszerű), matematikai és spirituális (metafizikus) világában érzi otthonosan magát, a színek szimbolikus, expresszív, lélektani erejét tárja elénk.

Márton László április 23-án ünnepli 60. születésnapját. Lapunk szerzőjét Abafáy-Deák Csillag írásával köszöntjük, aki hallgatója volt az Íróakadémián. Az azóta íróvá érett tanítvány köszöntésében benne rejtőzik (majdnem) minden, ami Márton László…

Márciusban rendezte a Parnasszus Kiadó és a Magyar PEN Club Abafáy Deák Csillag Nem könnyű szeretni című kötetének bemutatóját. A szerzőt, aki az Irodalmi Jelen állandó szerzője is, Izsó Zita éa Turczi István faggatták. Képes összeállítás és videó az estről.

Felragyognak a színek, a formák, mintha bent is sütne a nap. Nem süt, de mégis úgy érzem, hogy igen. Festményeket, szobrokat, grafikákat, fotó-munkákat látunk. Közel hatvan év kortárs művészetére pillanthatunk. A tárlat ívet rajzol, kiemel. Zimányi László kedvencei, Hantai, Nádler, Vilt és Schaár kitüntetett helyet kapnak.

Nem kilométerben kell mérnünk a megtett utat Kolozsvártól Budapestig, Ócsáig, és ha nem is tűnik annak, ez sem volt könnyen bejárható távolság, elhagyni szülőföldünket, végleg. Színes világom – mondja a kiállítás címe, mondhatnánk azt is: Ez az én világom. Katona-Zsombori Máriáé.

Két olvasó – egy eset. Szeifert Natália mélylélektannal és finomsággal átszőtt, valódi nőkről szóló álmatlanság-regényét Deák Csillag és Kölüs Lajos olvasta. Két nézőpont, a férfié és a nőé, amint egymást megközelítik; összeérnek, egymáshoz simulnak. Két olvasónapló Az altató szerekről.

A kötet száz százalékig mai írásokat tartalmaz. Nem törekszik tökéletességre, nem akar senkit sem megmenteni. A néha fojtogató helyzeteket leíró novellákat a mesélés ősi ösztöne kapcsolja össze.

Az Irodalmi Jelen szeptemberi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

 

 

 

Költészet:

 

Babiczky Tibor: Félbehagyott költemények (Jelenkor)

Bogdán László: A vörös pók hálójában (Tinta)

Bíró Tímea: A pusztítás reggelei (Forum)

Az Irodalmi Jelen szeptemberi TOP10-es ajánlója három kategóriában. A műveket alfabetikus sorrendben közöljük.

Zsombori Erzsébet (Zsimbi) és Mayer Hella Hazatérés | Revenire című kiállítása

2018.08.19. – 2018.08.20.

Bánffy-kastély, Bonchida, Románia

 

Abafáy-Deák Csillag 

Egy képzeletbeli hídon járva

 

Nyári sorozatunkban arra kértük az Irodalmi Jelen szerzőit, küldjenek képeket kertjükről vagy nyaralóhelyükről, és írjanak hozzá pár sort, mit jelent számukra a bekerített, saját vagy épp a végtelen, a természet birtokolta kert. Abafáy-Deák Csillag a budapesti Bazilika közelében található balkonját írta meg és fotózta, ami felér egy igazi kerttel is!

 

Abafáy-Deák Csillag

Függőkert

Egészen úgy, ahogyan írva vagy mondva volt, egy szót sem hagyva ki – lehet igazat és nem igazat mondani, emlékezni. Ahogy tetszik. Nem tetszik, ha hiányzik egy szó, egy vessző vagy egy pont. Egy pont határán sem, mert mindennek van határa.

Ősök vagy hősök? Vagy mindkettő? Mennyire tekintjük őseinket hősöknek? A mindennapi hősökre is emlékezünk? Ott a kiállítás címében a H betű után a + jel, megerősíti-e a tárlat ezt a szellemesnek szánt címet? A H nem válik néma H-vá? Mindenki lehet hős, mint híresség is, ha csak néhány percre, ahogy Andy Warhol mondta? Hogy vagyunk az őseinkkel és a hőseinkkel? A mai jelenben miként jelenik meg a múlt, miként látjuk a múltat? Újraelőhívás ez, bár a múltról beszélünk, de ez a múlt a jelenben létezik, mi konstruáljuk, adjuk meg keretét, helyezzük kontextusba.

Két világot, külön utakat látunk, amelyeket át-átmetsz egy-egy időszelet, egy-egy konstelláció, időbeli egybeesés. Nem esett messze az alma a fájától. A közös kiállítás jelzi, hogy művésztársakról beszélhetünk, nemcsak anya–lánya kapcsolat fűzi össze kettejüket. Egymást erősítik, sőt versenyeznek is egymással, a szó legnemesebb értelmében.