Az ezüstfényű ragyogásban,
amerre nézek
fekete rózsák
vérben izzó vörös kemencéje.

„Az egyik legemlékezetesebb mozzanat mindmáig a második napi Csurka–Berecz asszó maradt. Retorikailag is. Csurka, akit egyébként abban az évben szilenciummal sújtottak, így kezdte: »ég az ecsedi láp«, majd személyes ügyeit az ország gondjaiba ágyazva fejtette ki.” – Marafkó László tárcája.

Míg leborulsz hamuba, porba,
s gyónsz a tovaillanó pillanatnak,
vézna bokraim alól leslek,
puha illúziókkal betakarlak.

Búcsúzunk a 87 éves korában elhunyt Csoóri Sándortól, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres József Attila-díjas költőtől.

Díjátadó ünnepséget rendezett a Duna Palotában a Magyar Művészeti Akadémia. Az idén alapított elismeréseket elsőként Csoóri Sándornak és Dávid Katalinnak ítélték oda.

Szeretném hinni, hogy amíg élek, ragaszkodni fogok az eszményeimhez. De hogy a jövő generációnak is legyenek céljai és eszményei, ahhoz a politika ereje és akarata kell. Ahhoz a család gyönge. Még a nagyon erős család is.

Február - A bőség zavara

A mesebeli 81 – ennyi ma Csoóri – nem tesz magabiztosabbá Csoórival kapcsolatban, annak ellenére, hogy. Ebből következően Pécsi Györgyi irodalomtörténész és főszerkesztőasszony tízéves kritikarészletével (Kortárs 2001/6) hajtunk fejet, ha fejet hajtunk.

"Jöhet még jó is? Jöhet ezután?
Körhinta-nyarak Esztergom fölött?
Szüretek? Tücskök? Birsalma-nyitány
a komor, őszi hangverseny előtt?"
– Csoóri Sándor elmondja az Esztergomi elégia, az Énekek éneke, és az Elkártyázott köpeny című verseit.