Végül csak a kisfiú maradt, ő, aki első este sírt. Ült a nappaliban, ette a csokit, nézte a tévét, gazellák rohantak gepárdok elől, D. a konyhában magyarázott, hogy többen nem jöttek el, pedig itt gyerekek vannak, karácsonyra családot kell nekik találni.

Azt mondjuk, hogy a szem a lélek tükre. Hogy van akkor, hogy ezeken a képeken is felfedezzük a lélek sokféle alakját? Szem nélkül. A mélységészlelésünknek köszönhetően tudunk pontosan mozogni, felismerni távolságokat, tárgyakat megfogni. Ahhoz, hogy végül mégis három dimenzióban észleljünk, bonyolult, magasabb szintű folyamatokra van szükség. Nem csak a szemünkkel látunk.

Bunus konzervál, tárgyai, mint a szardíniák, hol függenek, száradnak, akár szélharangok is lehetnek (Kék madár, 2004), hol egymás mellett fekszenek, egymáshoz simulnak. És nincs tartósítószer, nincs olaj, szent kenőcs, csak vasmarok.

Tölg-Molnár 1970-ben végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, melynek 1987-től tanára. Az absztrakt művészet lírai jellegű, expresszionista ága jelentette számára pályáján a kiindulópontot (Jackson Pollock, Antoni Tapies és Arnulf Rainer). Eltávolodva a hagyományos táblakép-festészettől, geometrikus alakzatokhoz fordult visszafogott színvilágú, horzsolásos, karcolásos és csurgatásos faktúrájú műveiben.

Pinczehelyi alkotó módon kapcsolja össze a nacionalizmust és a patriotizmust. Nem akar viszályt és viszálykodást, és öniróniával tekint a magyarkodásra, a műveltséget lebecsülő magatartásra.

Szabadulni képtelen, szabadulni nem akaró, mert mindvégig magát szabadnak érző és tudó lélek tárja elénk önmagát, dilemmáit, látásmódját, a látvány tárgyát és alanyát. Mindvégig a megformáltság igézetében vagyunk, foglyok, ablak kitárva, menekülni lehet, elrepülni (Repülés), de a szem csak visszanéz, visszajár, akár egy hazajáró lélek.

Ede ült a szarkofágban. Az emberöltőt megélt, varázsszemes Orion rádión karácsonyi műsort hallgatott. Nem akart régi, giccses karácsonyestékről nosztalgiázni. Ha Zita eljönne, ő lehetne az angyal! – gondolta.

Éva átnéz rajtam, észre se vesz, én meg most látom, hogy nincs ruhám, még egy fügefalevelet sem érdemeltem ki, ez kínos, a kezemmel takarom, amit lehet. Ádám se hederít rám, ennyire nem érdekli, hogy itt a konkurencia?

A Hegyvidéki Galéria csoportos kiállításának címe: Határ-esetek. A tudományban a határterületek és a határesetek a legizgalmasabbak, összetett és átfogó tudás kell, hogy értelmezni lehessen a jelenségeket a senki földjén. A kiválás is határ-eset. 13 (Utolsó vacsorára való utalás lenne?) művész alkotásait veszem szemügyre. Az alkotók közös vonása, hogy egyaránt MAMŰ-tagok. A MAMŰ mozaikszó, Marosvásárhelyi Műhely, ill. a MA születő MŰvek rövidítése. Kölcsönzött név, mivel 1978-1984 között Marosvásárhelyen működött hasonló elnevezésű művészeti társaság.

A Tat Galéria üdítően világos terében, hatalmas falfestmények között nyitotta meg lapszámbemutatóinak új szezonját az Irodalmi Jelen.

Hallja nagyanyja hangját, aki kezében forgatja az almát, és közben hajtogatja, ezt szereti a fiam, hamarosan itthon lesz a fiam. Most sem kérdez rá, eddig hol maradt az apja.

Nógrádiné Kiss Magdolna képeinek sajátossága, hogy bennük az eltűnés, az elanyagtalanítás, a transzparentálódás, az áttűnés, a szimuláció kap nagy szerepet. Azonos jelhordozó közeget látunk, a lépték alig különböző. Ebben a közegben a viselkedés formái változnak ugyan, mégis úgy érzem, a karakteres figurák mozgása, állása, tartása közös vonásokat hordoz és takar.

Alant egy fehér szobát lát, kórházi ággyal, mellette egy nővér üldögél, most éppen feláll, villanyt gyújt. Az ágyban egy test, csuklóján pulzust számolnak, a nyakát érintik szorosan, ott is, majd lemossák, tisztába teszik, felcímkézik és lepedővel letakarják. (Molnár Lamos Krisztina)

Az abroszt csomagolópapír helyettesíti, rajta cikornyás felirattal: Spárga buli. A szöveg pókhálóként átszövi az egész asztalt, akárcsak a spárga, a rögtönzött abroszt rögzíti, szoros bogra kötve, az asztal lapjához és a lábához.

Nyolc író hónapok óta együtt dolgozik, együtt lélegzik, egymásra figyel. Ekként alakítja ki-ki önmagát, s inspirálja a társait. Keresik a saját útjukat a prózamondás hagyományában és mai terében.

Kemény Judit innovatív személy, aki képes időlegesen kitörni, adekvát kifejezési formák keresésével és megtalálásával a kor adott keretei közül. Ennek ellenére a kortárs művészet perifériáján létezik.