– Jesszusmáriám! − Lehet, hogy egy kicsit pöszén mondta, mert hiányzott a fölső műfogsora. Kiesett, laza volt, valahogy elhagyta. Tárult is menten a fűre, valamennyi szem kidülledt, a köszöntők gyufát gyújtottak, görnyedtek, négykézláb mászkáltak, a fal mellett óvatosak voltak, két szemük óriásivá dagadt, mindenre kiterjedő figyelemmel tapogatták a talajt, keresték az ünnepelt tulajdonát a selymes fűcsomók közt, már csak ezzel törődtek, térdükön a nadrág kifényesedett, elkopott, ide-oda csúszkáltak, imbolyogtak előre-hátra, jobbra-balra.

Néha kimegy a csatorna partjára, nézi az ügyvédeket. Nem tesz nekik szemrehányást, nem kérdez tőlük semmit, nem mond nekik semmit. Mindent tud róluk. Vannak és nincsenek. Nem vadásszák, nem lövik őket, de nem tudnak szaporodni.

Orosz Mátyástól kapott nevet: tizenhetedikén Istvánnak keresztelte, ajánlotta az Úr oltalmába, kívánt neki szerencsés esztendőket, kedves jó egészséget. Keresztszülői: Hochsinger Mihály és Meznemé Anna Mária. Valahogy elképzelték az addigi életét, hogy így majd közelebb kerülnek hozzá, bár ő nem tudta, hogy ki vagy mi.