A folyóirat nem alkalmazkodott kellőképpen a képi fordulathoz, a formatervezés új elvárásaihoz, nem vett tudomást a műfajok változó divatjáról. Nekem sem kellene látszólag még egyet rúgni a halálán lévő lóba, ha nem lenne állatorvosi, azaz intő példa a többi nyomtatott kulturális sajtóterméknek. Ha nem merülne fel a kérdés, hogy bízhatunk-e még a nyelvben, melyet „elöntött a rasszista beszéd”. Nem a balliberálisban vagy a konzervatívban, hanem úgy általában a normális, a néha kissé patetikus, máskor meg cinikus magyar nyelvben. – Sultanus Beatus tárcája

Nincsen lángoszlopunk, így azt is érdemes megfontolni, hogy a népköltészetet a lírában keressük-e. A népköltészetet, amely a népet, nemzetet, közösséget képes megszólítani, holott szinte ugyanazt teszi, mint az alanyi líra. Merthogy létezik ilyen. Ha nem is verseskötetek nyomtatott lapjain, talán a könnyűzenében. – Sultanus Beatus tárcája.

​​​​​​​A jelen szempontjából talán érdekesebb, hogy ezekben a lapokban gyakran az élet adja el az irodalmat. Pontosítok: a politika adja el a literatúrát. A politika keménydrog lett, míg az irodalom ebben a helyzetben egy gyengére sodort füvescigi, melyről utóbb elárulják: csak egy kiválóan ízesített vékonyka szivar. – Sultanus Beatus tárcája

"A tárcaíró ilyenkor pihenni küldi a benne lakozó személyiségeket, hogy néhány nap erejéig életre keljen egy hangban, egy témára komponálva, amely pillanatnyi örömmé változhat annak, aki hajlandó ünnepként olvasni, és bosszúsággá annak, aki magára veszi. Megsértődhet rajta, ha vaj van a fején, ha irigykedő szemekkel néz a szerző bukszájába, vagy mert fogalma sincs, hogy a valóság és fikció elegye nemcsak hamissá teheti a jelent, hanem elviselhetőbbé is. Pőre kimondásával, cinizmusával, túlzásaival és hibáival." – Sultanus Beatus tárcája.

Úgy néz ki, hogy egész évben válságdrámákat fogok nézni. Megyek a színházba, tisztulok. Jövök a színházból, tisztulok. Semmi meditáció, nuku léböjtkúra. Néha elnézek a Nemzetibe, belehallgatok a Kossuthba, és százhúsz évig élek.
De félek is ezektől a daraboktól, ezért végső soron jó, hogy többsége csak papíron marad. Félek attól, hogy a legtöbb mai drámából hiányzik a katarzis, így a mosodás átver. Piszkosan kapom vissza a szennyesem, és még csak nem is tudom: kihez menjek reklamálni. – Sultanus Beatus tárcája.

„…az a gyerekkori kérdés ötlik fel benne, hogy tud-e Isten akkora követ teremteni, melyet nem tud felemelni. Ez pedig csakis azért jut eszébe, mert kíváncsi lenne, hogy a Móricz-ösztöndíj támogatna-e olyan kutatást, amely az NKA-s finanszírozások visszásságait tárja fel. Természetesen mindezt a szépirodalom és a publicisztika eszközeivel, nem hatóságként, és még nem is cserbenhagyott adófizetőként.” – Sultanus Beatus tárcája

​​​​​​​„A műfaj egyik legnagyobb gondja manapság, hogy a kritikusok gyávák, mitöbb: beszari alakok. Szakszavak mögé bújva fedik el haláltekintetüket, és bár baráti társaságban bátran kimondják, hogy a „köcsög magáról szarul ír”, papírra nem mernék vetni soha. Mert félnek lemenni kutyába. Féltik a presztízsüket, a szakmai múltjukat és jövőjüket, ezért inkább mellébeszéléssel ütik el drága idejüket, megfeledkezve arról, hogy az olvasó tudományos frázisok helyett élénk, laza, szórakoztató és figyelemfelkeltő, emellett rövid és frappáns kritikát szeretne.” – Sultanus Beatus tárcája.

Mégiscsak úgy lehet, hogy az ember átmenet az állatok és az angyalok között, s egyszerre állat és angyal sokszor, máskor meg borzasztóan lemegy állatba, vagy éppen angyallá nemesül.