„Joli gyakran beleszagol a mellette elgyalogoló irodistalányok húzta illatfelhőbe. Közben elképzeli, ahogy a fiatal menedzserlány reggel munkába készülődik a szép fürdőszobában, amiben két mosdó van, két tükör, bidé és vécékagyló, két autó a garázsban. Ahogy a többtucatnyi drága, divatos ruha közül kiválasztja az aznapi szettet.” – Szávai Attila novellája.

„Ki kell várni. Ebben az illatpillanatban érdemes lefeküdni. Tömény aromatánc libbenjen be az orron, teljék fél perc… szédült hörgő, bódult tüdő, illatos érszűkület. Fények. Színek. Lila. Sejtjeim érzik, amikor az első rügy kipattan. Indul az illatrészegség. Keringek vakon, zúgva, találomra. Szédít. Vonz, bár ellen kéne állnom.” – Dénes Gabriella novellája.

„Nem akartam hősködni, a folyamatos kúszás-gurulgatás közbeni beszédet meg untam, úgyhogy zsebre vágtam a pisztolyt, és már állok is fel magasba tartott kezekkel, ha nem veszem észre a mozgolódást a szomszéd tetőn.” – Berka Attila Anómia című regényéből olvashatnak részleteket.

„Húsvét előtt – feltűnt, hogy Jucikát nem látjuk mostanság a postaládánál, pedig már hetekkel az ünnepek előtt mindig sok képeslapot kap – ismét bekopogtunk. Nem nyitott ajtót. Tanakodtunk, mit kell ilyenkor tenni, de aztán csak előkotortuk a kulcsot, amit évekkel ezelőtt Géza hozott, hogy legyen nekünk is, ha történne valami, amíg ők nincsenek otthon.” – Bonczidai Éva novellája.

„Lehoczki, míg az asszony beszélt, kíváncsian méregette beesett arcát és valószínűtlen csont és bőr testét. Talán azért is tűntek nagynak Takóné keblei. „Na, azért a baba nem éhezik, hisz jut neki tej elég” – gondolta, és megpróbálta összeszedni magát.” – Kisslaki László novellája.

„– Ha majd jönnek a fináncok a nagylakattal, kérdezd már meg őket, Halleluja, édes egy komám, meddig megyünk még befelé.
– Te kérdezd meg, édes egy komám, a te újságíró barátaidat, hogy ők meddig engedik. A szemük világát! Ide most már egy se teszi be a lábát, mese vót, mese nincs.” – Kőrössi P. József novellája.

„Ettől kezdve szárnyalni kezdett a karrierem. A négyzet után egyenesen a szabályos nyolcszögre kerültem, ahol egy hatfős csapat élén húszkilós súlyokkal közlekedtem az átlók és az oldalszakaszok labirintusában. Rövidesen pedig már a legfeljebb tizenhárom oldalú szabályos poligonok bejárásának szaktekintélyeként tartottak számon.” – Magyar Csaba kisnovellái.

A délutáni égen néhány percig úgy rémlett, felhőgondolák eveznek, az alkonyat egy felhőkarcoló méretű pióca fogazott szája, s pillantok kérdése, beszippantja-e a földet.

„Ő maga is így ment fel a lépcsőn még késő délután, gondolja, ilyen könnyeden és gyanútlanul. Akkor még nem voltak sokan, utcai ruhában tengtek a kíváncsi turisták. A bejáratnál elkérték Sanyi útlevelét. Az előcsarnokban idősebb nők ültek csörömpölő játékgépek mellett, orruk előtt színes ábrák szaladtak, mindenféle gombokat nyomogattak és karokat húzogattak…” – Sárfi N. Adrienn novellája

„Arra ébredtem, hogy egy férfi áll mellettem. Rendőrruha volt rajta. Sírni kezdtem, a kövér asszonyt kerestem, de sehol nem láttam. Arra gondoltam, örökre itt ragadtam, nincs, aki hazavezessen.” – Döme Barbara novellája.

„Cápatámadás áldozatául esett úri kisasszony, akinek kifogják a gyilkosát, mindez megkoronázva egy rejtélyes robbanással. Ebből olyan riport, sőt riportsorozat fog kerekedik ki hamarosan, amelytől régen látott magasságokba emelkedik A Pesti Nap példányszáma.” – Részlet Benedek Szabolcs készülő regényéből

„Eszeveszetten nyomtam a ravaszt, nem tudom, meddig tartott az egész, éreztem, ahogy a hátamon végigcsurog a hideg verejték. Majd forróság öntött el, letéptem magamról a zubbonyt. Fölöttem tiszta volt az ég, hihetetlenül kék és fagyos.”

„– Egy nő keze lóg le az ágyról, nézzétek! – fedezi fel Mallarmé. – A könyv lapjain felébredt. Kijött a könyvből a hölgy. Arcán forró fények. Mintha ezért nem lenne megszokott az élet. És ferde a kinyílt kötet az amazon erotikus testtartása miatt. Takarjuk be a térképpel! Hadd feküdjön hanyatt!” – Kántor Zsolt novellája

Szinte a földre lökve engedtem el, ő meg azonnal átkarolta a lábamat és a térdemet kezdte csókolgatni. Harsány röhögést hallottam, aztán a művház ajtajának csapódását.

„– Ki fog véget vetni ennek az egésznek, ha mindenki, aki elégedetlen, elmenekül? –
morgott. Erre nemigen tudtam mit mondani, a haza fogalma nekem mindig is túl általános, megfoghatatlan volt, ha nem is teljesen üres.” – Orcsik Roland regényrészlete

„Ne vágj a szavamba. Tizenkettő évet éltem. Lelőtt egy ismeretlen, alkoholista elmebeteg, miközben hóembert építettem apával és anyával!” – Toroczkay András novelláját olvashatják

Még nem tudok addig elszámolni, amennyi fehér szőrszál van kedvencünk fején. Mostanában nem ugatja meg az erre járó babakocsikat, de a hangos gyerekeket sem. Egyre nyugodtabbnak tűnik. Mama azt mondja, most már olyan, mintha sose lett volna bolond.

az a csillár már ott lógott évtizedek óta, és csak néha porolta le valaki, csillogása régen nem vakíthatott el senkit. mindennap a koradélutáni időszak volt a csillárnézés és -vizsgálódás periódusa – a délelőttöket tulajdonképpen a megfigyelésre és precíz analízisre, a feljegyzések elkészítésére való felkészülésnek szentelte –, amikor az időjárástól persze függően viszonylag egyenletes és azonos fényviszonyok voltak.

„A sétálóutca teljesen üres, az eb immár fölfúvódott, és a talajtól nyolc-tíz centire lebeg. Kisvártatva már másfél méter magasságban van, mint egy spárgával az oszlophoz kötött, fekete lufi, vékony görcs-lábakkal…” – Nagy Zopán regényfolyamának újabb része.

„Nagyanyám is ott állt a lépcső alatt, negyvenhárom februárjának közepén, és huzigálta ki sorra a kottákat a kék mappából, hogy amikor a villamosra felszáll, a Goldberg-variációk legyen legfelül, azt akarta elzongorázni fejben, míg a hegy alá ér, de akkor, ahogy kihúzta az egyik öreg papírfedeles kottát, kiejtette a kezéből, és ahogy utánakapott, kirepültek a Goldberg-variációk a térre…” – Részlet Péntek Orsolya Dorka könyve című, készülő regényéből.