„Tudjuk, vegyészmérnök vagy, méghozzá a jobbak közül. Allah nem engedheti meg, hogy a tudásod, a tehetséged veszendőbe menjen. Nem azért tanultál éveken keresztül, hogy egy ilyen szeméttelepen alamizsnát koldulj” – Bányai Tamás novellája

„Percek teltek a karosszékben, hol a tengert figyeltem, hol a képet. Aztán fölálltam. Ami akkor történt, leírhatatlan. A fölismerés mindennél emberibb érzése töltött el. A lényeg, amiért vagyok.” – Podmaniczky Szilárd novellája

Budapest nyolcadik kerületének mélységeibe szállhatunk alá Pál Dániel Levente novellasorozatával. Az írás szigorúan csak tizennyolc éven felülieknek ajánlott!

„Nos, a negyedik utas a Napkirály háromszáz évvel korábbi kiejtésével beszélt, ráadásul ódivatú választékossággal és nyelvtani szerkezetekkel. Amire nem lehetett magyarázat, hogy egy eldugott kanadai faluban nevelkedett, mivel a fülkébe való belépésekor szertartásosan lekezelt külön mindegyikünkkel, bemutatkozott, hogy Ibrahimnak hívják, és hozzátette, hogy egyébként »Konstantinápolyban vala lakása«, vagyis hogy valódi isztambuli török.” – Részlet Kun Árpád ősszel megjelenő regényéből.

Egy ilyen nagy teremben tervezem a dolgot, lesz az ajtón egy függöny, olyan, mint a színházban. Arra felírom nagy gótikus betűkkel, hogy kultúrember, kultúrkörnyezet, aztán ahogy belépsz, a terem közepén lesz egy installáció, mert abban most nagyon benne vagyok.

Egy író élete mindig izgalmas, sőt az utóbbi időben igen kelendő termék. Ritkán fordul elő, hogy élő alkotó naplórészleteinek közreadásával olyan közel engedi magához az olvasót, mint Lanczkor Gábor. Az ő mindennapjaiba nyújt betekintést a 2015 őszén írt szöveg.

Lopakodva haladt a sírok között. A kripta ajtaja nem volt bezárva. Felfeszítette a gránitlapot, lihegve húzta ki az apró koporsót, kivette belőle az urnát.

Ti akartok fölöttem ítélni? Itt azok a fércművek, amelyeket emlegettek, egyáltalán nincsenek érvényben. Itt, a saját bolygómon én vagyok a törvényhozó, és nekem ezek az ostoba, lapos gondolatok a törvényeitekben egyáltalán nem tetszenek. Ha itt akartok maradni, nektek kell az én törvényeim szerint élnetek.

Gézzel letakarták a szemem. Könnyeztem a fájdalomtól, de egy percig sem féltem.

Látta a szemében az irtózatot, amikor megérintette, az arcára kiülő ürességet, amikor az üres hátsó szoba felé indult. Ő tüntette el a bútorokat, a névre hímzett textilpelenkákat, rugdalózókat, az asszony kötötte apró takarót. Azt gondolta, érzéketlen, hogy igazuk volt az óvónőknek, nem klappol nála valami, mert sírnia kellene, dühöngenie. Nem érzett semmit.

"Amennyire meg tudom ítélni, a műnek ez a része színházilag sok sebből vérzik. A legnagyobb baj az vele, hogy még el sem (újra sem) indult a cselekmény, Goethe máris megakasztja azzal, hogy régi ötleteit, műhelyforgácsait, udvari rendezvényekre írt verses szövegeit gátlástalanul belegyömöszöli a karneváli felvonulásba."

Szandi a nyakába csimpaszkodott, a lábát a dereka köré fonta, a fejét ráfektette a lyukas pólóra, ekkor megcsapta az orrát a férfi keserű testszaga, igen, ez nem változott, mosolyodott el, miközben érezte, hogy Flóri a fenekét markolja, erősen magához szorítja, nekinyomja az öv kemény csatjának, égette a hideg fém a forró testet.

„Ő volt az a Kóbor Tódor, aki hajdanán egyszerre kirándult és mártogatott, nadrágszíjait szította a vad szélben és galoppozott, ügetve öntött ürgét szívesen, ráadásul dörzsölve is volt szerencsés a szoknyások próbálgatása közben: timsóval, sebbel, gézzel, vérrel, borostával, szeszbetéttel, eszméletlen szentbeszéddel, szóval (v)egyszerűséggel elegyen, majdhogynem natúr-nászosan. Ó, szoknyanász az avaron…”

„Nem csak üzlettársak, de gyerekkoruktól fogva barátok is voltak, együtt jártak Esztergomtól Óbudáig, a kártyaasztaloktól a faragott tornyocskás Vigadóig, megesett az is, hogy csak hajnalban kocsiztak vissza, dőlt belőlük a cigaretta és az alkohol szaga. De hiába volt a sok máshol töltött este, a jobb oldali férfi végül is ott, Leányfalun lett szerelmes.” – Kőrösi Zoltánra A Történet második árnyéka című írásával emlékezünk.

„Senki nem tudja, hogy miből él Marinescu Varvara olyan jól, hogy mindig otthon lehet, pontosabban mindenki mást vél tudni. Egyesek szerint fordító, mások szerint marketinges, egy harmadik tábor pedig arra esküszik, hogy Varvara orvos. A nő sosem helyesbít senkit, ha utalnak a foglalkozására, megkérdezni pedig nem akarják, mert a faluban nem szokás az egyenes beszéd.” – Szilágyi Nagy Ildikó regénye.

„Igyekezett kívánatosan tekergőzni súlyom alatt, igaz, könyökömre támaszkodtam könyörületességből, de valahogy a legingerlőbb féregmozgása is heves utálkozást váltott ki belőlem. Hiányzott a lábmunka. Mintha egy kétkarú polipon feküdnék.” – Részlet Novák Valentin Sziszi című kerékpáros regényéből.

„Az asszony még egy darabig figyelte őket, aztán a gyékényt szorosan az ágy mellé helyezte, és rákuporodott. Lábait a hosszú ruha alá húzta, átkulcsolta a térdeit, és miközben beszélt, nézte, amint egy felhő, éhes sirálycsapat kering a kikötő felett.” – Polgár Vera novellája.

„– Amióta ismerlek, még nem sikerült rájönnöm, mi a szakmád, a munkád, hogy miből élsz. Akármennyit is vagyunk együtt, akármennyit beszélgetünk, eddig nem derült ki, ki és mi vagy te valójában. – Jelentőségteljesen körbe-, aztán a szemembe nézett. – Még a rendes nevedet sem tudom, Hús.
Ó, hát tényleg, a rendes nevem.
– Olyanom nekem nincs – mondtam mosolyogva –, amúgy meg éppen eleget tudsz rólam.”

„A kapucsengő hangja hirtelen berobban a lakás csendjébe. Ijedten ugrom egyet, a nyikorgós parkettán ülök – ültem eddig –, az erkélyajtó előtt. Megnyomom a gombot, kinyitom az ajtót, és várok. Sokkolóan hat a pucér pasi ruhában. Ha nem mutatkozik be a kaputelefonban, nem ismerném meg.” – Varga Lilla novellája.

Márkus András Paraszttartók kézikönyve című első regénye nemrég a Libri Kiadó gondozásában jelent meg. A nem mindennapi regényt csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.