Decemberi vers
 
az akciós kinai izzósor nem világit,
a karácsonyi pontyot megszánod,
a fürdőkádba dobod, kopott szürke
égből hó szitál, az angyalt várod

talán, legalábbis valami magasztos
pillanatot, egy konyakot megiszol,
végül is ünnep van, aztán mint egy
megszeppent betlehemi király a kisded 
előtt, egész nap úgy ácsorogsz 

  "A lány, lila zászlóként fenn lebeg   és talán csak arra gondol, ami a kép   hátterében áll, a halvány-rózsaszín  templomra, ahol majd a pap   (vagy rabbi – ez a kép szempontjából egyremegy)   ezzel a fiúval összeadja. Jóllehet   azt inkább a vérvörös  abroszra tett üveg bor és a még eltöretlen   pohár képzete csalogatja.   Két ember, aki még hisz a csodában,   ami nem más, mint egy önfeledt pillanat   a teremtett világ rejtelmes sűrűjében."Az Irodalmi Jelen költészeti díját 2009-ben Gömöri György kapta "A számüzetés kertje" című kötetéért. Három versét olvashatják. 

ahogy agyszöveteidet a zene szelleme éles és elviselhetetlen tűi mint a bakelit lemezre ráhajló merev mozgású kar halkan ránduló kattanása aztán a néma sávon futó hangszedő hirtelen irányváltoztatással ráfordul a spirálisan barázdált körökre karcolja újra körbe körbejárva elő a belepréselt zenét ez maga fényt vetett az időre

  Itt forr, pezseg jó forma-dalom. Belengegy spondeusz rá jambus… Üzen Zeusz.Mind jő, ahogy vers-dogma kéri…Lábcsufolón a kolón tolakszik…Harminckettedikén   

"Hízelgés – kérkedés – csábítás – áhítás…Merénylet (mindez) az önuralom ellen:Kegyesen kellene lenni kegyetlennek…Az ember újra meg újra állat, aztán..." Tegnap (2009.11.25.) este Nagy Zopán - költő, fotográfus - a Kelemen Kör vendége volt az Apacuka Kávéházban, Budapesten. Lapunkon két versét olvashatják.   

 Feje fölött az ég fakó, olyan keskeny, nem lakható hold nyugszik puhán parányi csillagmezőben. Ószél készül elgyötörten égi útra, lám. Jobbról felhők fenyegetnek, hervadt nádasok zizegnek, félénk gúny vacog.  

  a repcetáblák között a határ felé  vezető vékony útmint a választék egy szőke lány hajában.ott robbant le az autónk,pedig egy nyugati kocsi belsejébenátlépni a határt olyan lett volna, mint burokban születni-akkor nem hallottam volna a határőr szájábóla tőled tanult csúnya szavakatami így olyan volt, mint két utcával arrébb, a pihenőnélpapírpohárban kapni a kávét.  

  talán a tél fehérjeleszáll az éhes partrafélbemaradt leveled a délutáni kávédhajón vontatja oda 

Ti, gyilkos fények kertészei, arassátok csak tovább Dresden,
Hiroshima és Dachau lángjait,
de engedjétek, hogy én is hozzak egy szerény kis csokrot
Székesfehérvárról:
szükségünk lesz minden begyűjthető lángra,
hogy átvirrasszuk a közeledő téli éjszakát.

A 17 éves, győri Farkas Lilla három versét közöljük. Farkas Lilla - 1992. december 7-én születtett Győrben. Jelenleg kereskedelmi tanulmányokat folytatat ugyanitt. Magáról azt írja: "Körülbelül négy évvel ezelőtt kezdtem el írni, főként verseket és novellákat. (...) ...nagy hatással volt rám Ady Endre, Federico García Lorca és Dorothy Parker költészete..."

"vissza nem nézek, mint elcsépelt drámákbanaz elkenődött szemfestékű hősnők,akik remegő lábbal kelnek át az utca túlfelére,gyűrött ruhámból szivárog az eső, talán mégismarasztalnod kéne"

A seriff (Bill) szobája. Az iroda telis-tele nyulakkal. Különböző formájú kitömött nyulak, nyúlbőrök a falon, a váza is nyúlszőrrel borítva. A seriff kalapjának egy része is nyúlból készült. Központi helyen egy ócska, vásári Krisztus-kép. Bill egy Bibliával a kezében jár fel-alá, időnként megáll a Megváltó arca előtt. Ujjával megérinti Jézus világító szívét. Hirtelen kopogás. Majd bejön a két vendég. Az egyik férfi (Bobby) támogatja a másikat (Johnny), aki látványosan szenved. - Így kezdődik Szegedi-Szabó Béla darabja, melyet a Sirályban még novemberben is játszani fognak több alkalommal. A "western-komédiából" most két részletet és Hegyi Botos Attila recenzióját közöljük.

Ugyan hogyan tolmácsolható bármi, ha a szavak jelentésében nincs közmegegyezés? Ha a dolgok akár önmaguk ellentétét jelenthetik?Vajon hol kezdődik erény, s hol a bűn? Javait aprópénzre váltó, alapvető értékekben is tisztázatlan időkben miképpen lehetséges megtisztulás? Hiányos és zavaros alapokról indulva vajon mit eredményez vélt jó és rossz szembeállítása, a hit rögeszmékké torzulása?

   "ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,és ötvenhat: egyszer minden száz évbentalpra állunk kínzóink ellen. Bármikövetkezik, boldogság, hogy megértem; –"   

1920. december 21-én született a Borsod megyei Nagybarcán. Ősei között szerepel Kossuth-katona. Katonai iskolákban tanult (Soproni Honvéd Reáliskola, Ludovika Akadémia). 1941-ben hadnaggyá avatták. A II. világháborúban, és utána még két évig honvédtisztként szolgált. 1945 tavaszán mindkét kezére megsebesült. 1947-ben koholt vádak alapján letartóztatták, a népbíróság elítélte; 9 évig a Gyűjtőfogházban, a váci börtönben és a tatabányai bányamunkatáborban raboskodott. 1956 júliusában szabadult, az 1956-os forradalomban a budapesti Nemzetőrség összekötő tisztjeként vett részt. 1956. december 1-jén egykori rabtársaival (Füveskert-csoport) megalapította az egyik legnagyobb hatású emigráns irodalmi lapot, a Nemzetőrt, melynek negyven éven át főszerkesztője volt.

Kérés Faludyért, a méltóságunkért"Kérek mindenkit, akinek ilyesmire lehetősége van, és megveti a cenzúrát, a diktatúrát, a kirekesztést, a rasszizmust és az emberi gonoszság minden formáját, hogy a nyomtatott lapokon, a rádiók és televíziók adásaiban, az internetes oldalakon, blogokban, fórumokon, minden elérhető, szerkesztett felületen egy Faludy-verssel, vagy legalább egy versszakkal, idézettel emlékeztessen az ünnepre."

 "A vers mindennapi táplálék, régen ilyen sületlen ökörséget tápláltam magamban, és kimondtam hangosan is, jesszus, nem a jesszus hangosan kimondásáról beszélek. Pedig a sült ökröt szeretem, még ha a táplálkozás rég nem örömforrás már nekem, görcsöket okoz, görcsölni nem szeretek, még pár év, hogy megírjak ezt-azt sokak kisebb-nagyobb örömére, s a meghatóan kevesek legnagyobb bánatára, meghatóan kevesen görcsölnek tőlem, meghatóan kevesen vannak azok, akik bevallottan részben azért is táplálkoznak, hogy túléljenek, az én általuk való túléléséről beszélek. Meg a nyelvről, ami az előző sorban lett vele."