A besugárzott üröm pedig növekszik tovább. Az idők végezetéig. A Geiger-Müller számláló diszkrét ketyegése közepette.

szánkót akasszunk a szíveinkbe,
és madárrá változzunk,
csőrünkben elhozzuk a telet északról,
és elrejtsük az etetőkbe.

A türelem nem oldja fel a szív segédigéit. Nem állít az elmerülő szavaknak katedrálist.

Az emberek belefagytak a házak árnyékába.
Még láttuk hamvaikat a füstbe burkolt fák között.

Négykézláb másztam. Álló Istenem lenézett rám és nem emelt föl engem.

senki sem éhes a szóra de kívánja a kimondhatatlant a feltörő öröm ízét a koriander illatát a tüzet a lázadást a pillanatot amikor nem kell megalkudni senkivel és semmivel

A megváltás egy örök pillanat - Az Irodalmi Jelen húsvéti szonettkoszorúja

A teraszról ráncos emberek nézik,
ahogyan szép lassan fiatallá növök.

tűzvirág nyílik bőrén, öle a Vezúv, Héphaisztosz műhelyében készült,

„Hinnem kellene a másvilágban,
holott épp az a bökkenő,
hogy még ebben a világban sem tudok hinni "

Törvényt bont a kényszer, lerántja leplét a valóságról, kitakarja vézna testét,

Most már csak a mű lehet következetes, a belső viszonyok mit sem számítanak,

Mária sírása.
A széthullott időben is ott lesz.

az előző pillanat
nem örökre eltűnt idő
hanem örök jelen
melyben világok sorakoznak

Csokrot kötsz, amelyet aztán nőnek hívunk.
Kirakatba teszel. Kitéped hajamat,
vágyaimat, kacagásomat,
hogy fölismerd a női seb illatát.

A szél visszafújja kitépett hajamat.
Belé fonod színes álmaimat, ráncaimat.
Nőbe zársz, melyet kirakatnak hívunk,
és már nem ismersz meg engem.
Megfakult, vigyorgó önarckép.

 

Új, fekete égbolt keletkezett

Harmadfél évszázada, 1770. március 20-án született Johann Christian Friedrich Hölderlin. Főművének, Hyperion című lírai regényének egy részletével indul a minden idők egyik legnagyobb költőjére emlékező sorozatunk.

kifogyhatatlan kedvvel mesél
hétfejű varrógépről

Hosszú combod, apró melled
Add, nekem add,
Férfi térdel, bele is hal,
Engedd magad!

Fölébe hajolnak a mulandóság sárga virágai.