A fenséges hiánya is illúzióba áztatott most. Elcsurrant könnycseppben női akt. A szabadság nem tud más kontextust, csak ahol a múlhatatlanság és az egyidejűség értelmezhető.

PRÓZA

„A cipő!” – mered rá. Az egyik fél méterre tőle, a másik meg a térde mellett. Ottó bámulja, mintha eltűnne, ha leveszi róla a szemét. Elkapja a fejét, aztán megint rámered. Az izgalomtól elönti a forróság, már az ujjaiban is érzi. Nehéz légzése görccsé válik a torkán, és a fülébe dobol a saját szívverése.

 PRÓZA

Sarolta miden reggel hattól tizenegyig a fürdőszobában van és a fejbőrét radírozza, dürüszöli, súrolja, férje nyüszítve menekül ki a kertbe, mert Sarolta már arról is meg van győződve, hogy Tibor összebeszélt a fodrásszal, hogy őt kicsinálja.

 
PRÓZA

Informátorom kellemes ünnepeket kívánt. Megtudtam tőle azt is, hogy ez a Szenteste előtti délután. Falinaptárról olvastam le, hogy 1941-et írunk. Átjár valami megkésett belátás, próbálok lecsillapodni. Nincs mese, késedelem nélkül Jadwiga után kell vetnem magam, és ki kell menekítenem odabentről.

PRÓZA

A szellemeim azonban nekem is segítettek akkor, amikor spriccelni kezdtem a poroltóval. Nemcsak azt vettem észre, hogy megállt az idő, hanem azt is, hogy ebben a tágas örökkévalóságban szabadon cselekedhetek.

PRÓZA

Ha eltávolodtam is, mindig visszatértem. Ha nem is éltem úgy, mindig tanultam és tanítottam, és segítettem a rászorulóknak. Kol min-hásámájim, huc jirát sámájim. Minden az égből jön, kivéve az istenfélelem. Ha nem félem is, mert nincs már elég hitem, én szeretem az Istent. Érti ezt?

PRÓZA

A háború ettől a pillanattól anyám felségterületévé változott. Csáti-Szabó nagymamám a két Majoros fiúval, Petrás Örzsével és Papp Veronkával visszavonult abba a kozmikus készenléti állapotba, amely oldalágon a halállal tart rokonságot.

Amit fontosnak tartok, avval igen érdekes viszonyt folytatok. Kerülgetem-késleltetem, hosszasan készülök rá, hogy érlelhessem, bujkálok előle, hogy majd újabb tartalmakkal lephessem meg (magamat: a további tervezgetések jegyében és elodázás-folyamában)… Ezen állapot már-már euforikus jelenléttel ajándékozza meg mindennapjaimat.

Valamikor, fiatal indián korában Csendes Tollból megpróbáltak sápadtarcút csinálni. Ez persze csak a saját identitását erősítette benne, de azért nem volt könnyű  harc a sápadtarcú világgal szemben. Vegyészmérnöknek szánták, és már majdnem az is lett, persze csak testben, de néha az is elég.

 
Nagy hó volt a bölcsek utcájában, ezért óvatosan hajtott a jégkrémárus, aki titkon remélte, hogy a bölcsek, legalább ők, vesznek a nyárról megmaradt árúból, mert tudják, milyen fontos év végén pénzhez jutni.

 
A passzolás, az igazi passzolás olyan ihletett pillanat, aminek a mélységét és értelmét nem egyszer még a labdát leadó játékos is csak sejtheti csupán.

Lénárd Sándor, akit Karinthy Ferenc az utolsó humanistának nevezett – és máig ez a legtalálóbb jellemzés, amely a tudós-íróról született – életművében eggyé vált az orvoslás, a zene, a nyelv- és történelemtudomány, a természet szeretete. E különleges gondolkodó és alkotó április 13-án hunyt el negyven éve.

 Megfontolandó egyébiránt nemcsak a házasság előtti, de a házasság alatti és utáni szex totális tilalmazása... A nemzeti nagylét továbbra is bitztosítható volna azon egyszerű eljárás révén, hogy a hatvan kiló felettieket a következő népszámlálástól két személynek tekintenénk.
 

Kiteregetni a szennyest, ha van, kitenni a szélbe a lelkemet, ezt a mézbe mártott konyharuhát. Beszélek magamról, az érzéseimről, ezek meg szétspriccelik a világba. Megy egy bolgár uszály a folyón, folyik le a vízzel együtt, bekapcsolja a kapitány a rádiót és hallgatja, hogy nem tetszik nekem a világ, ahová folyik.

 
 
Vörös uszály a reggel.
Lépéseid elől fut, illan,
fél,
nehogy rátaposs

 Herceg, a mélabú öl el?
Csak rajta, míg szerszámod áll!
Hiszen mindenkit átölel
a nagy Parázna, a halál.
 

Amikor a Jóisten végighúzta az ujját a városon, nyoma maradt. Az emberek napokig nem értették, miféle idegenek érkeztek, és cipelték lassan bőröndjeiket a pályaudvarról a körúton át az egyetemig. Talán ők hozták a bajt.

Éjféltájt hazakullogott, az injekciós tűjét az ajtófélfába vágta. Felöltötte magára házi köntösét, hogy ezután kétkedő tekintettel üsse föl a vaskos, bőrkötéses könyvet. Az ablakpárkányon, befőttes üvegekben piócák, varangyok és vízisiklók társaságában férgek és bogarak lakoztak...

Tegyük fel, én téged egy szűk pincelyukba csukatlak, ajtód elé pedig egy fegyveres szolgám állítom, megparancsolván, hogy lélek az ajtón se be se ki, vajon mit gondolnál a dologról?
– Hogy haragszik rám, uram, valamiért, s ezért dug abba a börtönbe engem.
– Igen ám, de mit szólnál, ha én azt mondanám, csak azért zárattam rád az ajtót, hogy ellenségeid el ne érhessenek, s a poroszló ajtód előtt meg egyenesen Sancho-védelmi megbízottam?

 
Akkor talán benne és belőle megérthetném önmagamat is. Mert most csak egyetlen dokumentumom van a létezésemről: a képzeletem.