Szép volt az ősz a születésem és a temetésem napján is. Mérlegnek születtem, és annak haltam meg. A horoszkópom azt írta, hogy nincs még egy olyan jegy, amelynek ennyire fontos lenne a kiegyensúlyozottság.

A pornográfia
életmentő hatásáról
 
Mr. Heffner (USA)
tudja jól, a főveszély,
hogyha nincs a PLAYBOY
még kitör a téboly

Nyilasi Tibor elmondta, köszöni szépen a részvétet, nem történt semmi baj. Mindössze a Lónyai utca felől sétált a Kálvin térre, amikor itt, a közeli iskola mellett elballagva, egy nyitott pinceablak lehetett az oka, az a szag, ami abból a pinceablakból kiömlött.

Már nem szaval, versei elnémulnak, s azt sem érti, miről folyik az asztalnál a társalgás. Előbb csak bosszankodik, aztán egyre dühösebben nézi a jóllakott, kicsit megrészegült társaságot. Az ő ételét eszik, az ő italát isszák, és most még az asztalát is ki akarják sajátítani.

Deli Czibor s Budai futott szélen,
Puskás Öcsi a Kocsissal középen,
Hogy ez lőtt-e vagy az fejelt most éppen,
Mindegy is volt: kapu nem maradt épen.
 

Csoda Tigram Icsész:
zengem,
gyönyörűm, ha segítsz
engem.

Az új narancssárga franciaágyból hiányoztak a titkok, hiányzott valami mögöttes varázs. Ötödik évünk. Látom, milyen rémült vagy, elvisznek belőled valamit. Ettől a naptól kezdve fordult elő, hogy éjszaka előzetes bejelentés nélkül nem jöttél haza, nem magyarázkodtál, azt mondtad, ha valami nem tetszik, el lehet húzni. Nekem.

– Várj még, fiam – szólalt meg a Mester rögvest, miután befejezte a diktálást. – Javítsd át a főhős nevét, mondjuk arra, hogy... Barát Elemér.
– A Barát Donát miért nem jó?
– Mert csak dilettánsok írnak rímelő nevű hősöket.
– Na és Mikkamakka? Dömdödöm?
– Lázár Ervinnek szabad. Ő zseni volt.

Csönd van. A durva, a cudar
Sajtó lehúz, altat, etet.
 

Amikor megszúrta a Mikulást a Sétáló utcán, arra hivatkozott a bíróságon, hogy azért tette, mert gyerekkorában egy csomó virgácsot kapott a krampusztól, és hogy őhozzá a Mikulás egyáltalán nem volt jó, és amikor meglátta a Sétáló utcán, hogy máshoz milyen jó tud lenni, akkor föltolultak benne ezek a gyerekkori élmények, és bumm, belevágta a hasába a bicskát. 

Egyetlen serkentőszer nem került szóba, pedig nélküle minden nehezebb. Nélküle fűvel benőtt iparvágány. Szeretni. Egyszerűen, csendeskén, halkan, ritkán lobbanva, gyakran lobbanva, boldogan, boldogtalanul. Arra ébredni, nincs ott. Arra: ott van.

William Shakespeare
 
Az vagy nekem…
(magyar változat)
 
Az vagy nekem, mi arcnak a tenyér,
Mint oltári nagy pofon hogyha csattan;
És néha azt kívánom, ne legyél,
Vagy ha már vagy, hát fordulj föl legottan.
Hogy többet nem piálsz, hogy dolgozol,
Csak még ez egyszer: százszor megfogadtad.
Igaz, józanon nem hazudozol,
S egyszer fizetésed is hazaadtad.
A kocsmából ha este hazaérsz,
S az ajtót úgy berúgod, hogy a

Én egy valaha szebb napokat látott budai társasházban lakom. Hogy mikor voltak azok a szép napok, azt tudom (amikor a korosodó tulajdonostársnőknek, alighanem). Ebben a házban minden lakást eredetileg lottó tárgynyeremény sorsoláson lehetett csak nyerni. Én valakinek a mázlijában lakom. Valaki eladta nekem a szerencséjét. Lehetett volna nagyobb is a szerencséje.

S szeretni fognak. Virtuális
Bond-lányként majd meg nem bukom.

Önző módon nem beszél
Csak nyomkodja a szivacsot
Így kaparja le a közösséget
(Sós Dóra)

... az ablak befelé néz. Láthat egy kicsi, kerek asztalt, amin összeomlanak a szavak, ahogy visszaütődnek az üvegről. Egymás felé tologatjuk csonkjaikat. Egyformán, mint ahogy a pohárban loccsanó víz próbálta utánozni az esőverést. (Baki Júlia)

Kálovits mester  a térdére fektette a mágnestáblát. Éppen Szabó Tominál, a középhátvédnél volt a labda. A mester lassan, szinte álmodozva a bal hüvelykjével feljebb tolta a középhátvédet jelző korongot. Szabó Tomi felnézett, majd, ahelyett, hogy az eddig szokásos módon passzolt volna a mellette várakozó jobbhátvédnek, előbb csak lassan, majd egyre gyorsulva megindult az ellenfél kapuja felé.

Majd elhagy az angyal Ica,
s kárörül a sánta vice.

 
A szerelemről a Hold jutott eszébe, a Holdról a csillagok. A csillagok a bársonyfekete égboltról aláhullottak és csilingelni kezdtek egy öregember hajfonatában. A táltos hun táncolt előtte.

Ádvent első vasárnapján Guido atyának az a határozott benyomása támadt, hogy Isten eltűnt. Persze, tudta, hogy ostobaság, Isten nem tűnik el csak úgy, egyáltalán nem tűnik el – de mégis. Pedig kereste mindenütt: a szobában, az ágy alatt, a szekrényben, a templomkert végében, később a perselyben, a tabernákulumban meg az oltáron. Nem találta.

A pénzedért
Feldúlnám éltedet,
És annak minden titkos útját,
Hogy pénzed rossz kamatra nyújtsd át;
S így nyerjek kéjeket
A pénzedért.