Az összes erdő közül az egyik legszebb. Magas, sima törzsű fák, alattuk összefüggő, nagyon zöld aljnövényzet, ehhez jön még Közép-Európa legnagyobb halomsír mezője (a tudomány 2008-as állása szerint). Ezt nem tudom, láttuk-e, mert akármit bele tudok képzelni bármelyik buckába, és abból valóban láttunk néhányat.

 
A lány ettől kezdve gyümölcsön és zöldségen élt. Az első próba előtti napon nem is evett, s az éhségtől és a gyengeségtől szédelegve támolygott be az operaház öltözőjébe. Remegett az idegességtől, hiszen indulás előtt a mérleg az előírtnál még mindig kilencvenöt dekával többet mutatott.

 
Ezután jött az orbitális golflabda a hegytetőn. Akkora volt, hogy Szépalmapusztán már pislogtunk: mi az a nagy, fehér dög annak a ronda magas hegynek a tetején, pedig még vagy négy kilométerre voltunk tőle. A hegyről hamar kiderült, hogy az a Kőris-hegy, és bizony föl kell mászni a tetejére, ugyanis az óriás golflabda tövében van a következő pecsét.

Kisbusz jött szembe az erdőben, tele egyenként százhúsz kilósnak kinéző férfiakkal. Kissé feszélyezett a dolog, messziről szóvá is tettem. Amikor mellettünk haladtak, és persze bámultak, sietősre fogtuk a dolgot, aztán ötven méter után a kisbusz megállt, tolatni kezdett. Erre frászt kaptam, és uzsgyi, berohantam az erdőbe.
 

 
Egyszer aztán, ahogy beszívtam a levegőt, már tudtam, rosszul leszek, mire kifújom. Ahogy jön ki, érzed, a pulzusod a kétszeresére gyorsul, és olyan veszettül ver a szíved, mintha megijedtél volna, vagy nagyon erőlködnél, pedig nem is csinálsz semmit. Nem ijedtem meg jobban, mint máskor, mert volt már ilyenem.

Ez legyen a legutolsó dolog, amin spórolsz. Nem akartam új cipőt venni, így először a kislábujjamon nőtt egy hólyag, ami alá nőtt egy másik hólyag, ami alá nőtt egy hólyag. Ezután úgy törte föl a lábam, hogy nem hagyott sebet, csak a sarkam fölött kicsit pirosabb volt a bőr, aztán elkezdett földagadni. Kiderült, hogy az inamat gyötri, és utolsó napra úgy megölte a lábam, hogy amikor hazamentünk, két napig nem tudtam járni. Végezetül még a nagylábujjamon nőtt egy akkora hólyag, hogy húsz centi magasra spriccelt belőle az anyag.

 
Soha, azaz SOHA ne igyál délben alkoholt (egy kortyot se), ha még csinálni akarsz utána valamit. A fejedben nem is érzed, de már megölt. Ráadásul, ha lejöttél Tokodra a Getékről, szemközt föl kéne mászni a Hegyes-kőre. Egyébként sem kellemes feladat ez a délutáni melegben, de a sörünk után háromszor feküdtünk le az ösvény mellé, hogy oké, itt most el kell pusztulni. Réka is.

Íme, az első (nem is gondolnád mennyire) jó tanács: a „neszesszert” (még a neve is irritál) úgy ahogy van, felejtsd el. Persze, most biztos a kisujjadon pörgetsz vagy kettőt, hogy mi ezen olyan nehéz, de ezekből a holmikból jön össze a 10 helyett 14 kg, és azt reggel nyolctól este hatig cipelni már rossz móka. Érdemes bepakolás előtt gondolkozni, nincs-e egy könnyebb, egyszerűbb változata, mint az első, ami a kezedbe került.

Éjfélig a fejemtől kétszáz méterre féktelenebbre sikerült buli zúgott, végül három órát sikerült aludni. Ezután jött valami, és járkált a sátor körül. Láttam, Réka is ébren van, néz. Egy darabig bámultuk egymást a csendben, avalami pedig járkált.

 
Rögtön vadul ábrándozni kezdtünk, hogy hogyan fogunk majd ide csapatostul följönni, este nyársalni, utána pedig a pesti panorámára elaludni, mert ez a hely igazán ilyesmikre termett.

 
 
Nem a ránk váró kilométerek, az előttünk álló hegyek jelentették az igazi megpróbáltatást, hanem a csend, ami körülvett odakint.

Ezzel egyidőben – sírjak-e ezen, vagy nevessek? – egy olyan pletyka is eljutott hozzám, miszerint mai irodalmunk egyik híressége imígyen nyilatkozott rólam: „Gyanús, ha egy költő gyűjti a tudományos fokozatokat!” Kutya legyek, ha ez nem a viccbeli sapkás nyúl esete, akár felveszi, akár leveszi, a róka így is, úgy is széttépi szegény párát!

 
Rémülten vettem észre, hogy lepattant egy gombom, eltaszítottam magamtól a vőlegényem, ijedten suttogtam, megláthatnak a többiek. Ludwig kinevetett, azt mondta, mindenki ezt csinálja. Ahelyett, hogy felizgatott volna a testiség, meghökkentett. Ha ma egy férfi így csókolna meg, becsúsztatnám a kezem a nadrágjába, magamra rántanám.

 
Fülszöveg: A csecsemőgyilkosság krónikája úgy szól az emberiséget sújtó legnagyobb csapások egyike, a háború borzalmairól, hogy egyetlen puskalövésnek sem tanúja az olvasó. Átélheti viszont azt a borzalmas lelkifurdalást, ami az öldökléstől földrajzilag, de főleg lelkileg távolálló, békeszerető polgárt gyötri bizonyára élete végéig egy alig elkezdődött emberélet kioltásában való kényszerű részvétel miatt. 

− Apát nem is ismertem. Csak te mondtad, hogy szeressem, mert az apám. Aki szeret, az törődik veled, játszik, elvisz a sportpályára, vasárnap pedig futballmérkőzésre. Viktort is elviszi az apja, pedig nem is laknak együtt. Hallod, mit mondok?

"A Teremtő Kert valójában egy erdő, nem is erdő, földrész, kontinens, bolygó. Ha jobban belegondolok: csillagrendszer. És ha még a szemem is összeráncolom, úgy erőltetem az agyam, valójában a világmindenség. Bár nem hasonlít egyikre sem, inkább egy hatalmas, szomorú születésnapi tortára hasonlít, aminek a tetejéről leették a marcipán űrhajót. De ez maradjon köztünk. A Teremtő kert két legfontosabb bácsija a Nagyapa és a Lassú Báró, de tényleg nem mondtam semmit, jó?" - Sopotnik Zoltán írása.

Ezért vonzanak a kislányok. Előttük nem kell macsónak lenni, megértik az érzékeny lelket és olyan tiszták. A nők úgy tizenhat éves korukban megromlanak. Mennyire gyűlölöm, gyűlölöm a sok magakellető ribancot, mást se akarnak, mint elnyelni a férfit, legszívesebben kifeszítenének egy gigantikus vaginát, hogy hulljon bele, ragadjon bele az összes kan.

Ott feküdt az éles kövek közt, és mikor fölé álltam, nem egy fattyat láttam, csak egy védtelen gyermeket, ki rossz világra született. De a szeme… a szeme mindent elárult. Tudtam, a látszat csal, ő több, mint gyermek, és nem élhet több gonosz ezen a mocskos világon. – A fiatal, most debütáló szerzőket bemutató START-pisztoly rovatunkban a 19 éves Bozóki Anita két írását olvashatják.

Fenekestől felfordult ismét az életünk. Egyre csak a kiutazáshoz szükséges papírokat vártuk. Bútoraink és egyéb ingóságaink immár bevagonírozva várták az indulást az új élet felé. Anyuka három gyémántgyűrűt adott, csak hogy elkerülhessük a vagonlakók sorsát, és személyvonattal utazhassunk a holmi után. Tűrhetetlen volt szinte, ez a köztes lét. Az én drága anyuskám kisírt szemmel járkált a csupasz falak között, Lackó meg, jobbjában az elmaradhatatlan Mackó úrral, nyűgösen kapaszkodott a szoknyájába.
 

− Veszett kutyák azok, már annyi embert megmocskoltak – szólt közbe a gyerek, de elhallgatott, mert azt hitte, most mégsem rajta a sor, hogy beszámoljon a történtekről.
− És ha a kutyák támadták meg Ákoskát… akkor…
− Akkor én láttam vóna, met szemmel tartom azokat az átkozott fajzatokat.