Száz méter magas. És felmászott rá. Vajon vízszintesen is megtette volna? Ezen elgondolkozott, és belebeszélte a szélbe: Én elmondhatom őfelőle, amit Petrarca mondott Laurájáról. A világ őtet nem esmérte, valamig véle birt, aztán meg már én sem bírtam magammal.

Na igen, volt ez a Petőfi vagy kicsoda, a barguzinos. Született amikor és ahol egy költő születni szokott. Szlovák apa magyar öntudattal, mellé szlovák anya, rossz konstelláció, csak hígmagyarra futja, ahogy Németh László mondaná. De azért most lekenek itten róla egy ilyen kis izét.

A magyar férfiak, oly sokfélék, mint a magyar borok, s a magyar nők oly illatosak, mint a virágok, melyek hazájuk szép vidékein szertenőnek. Ha azonban keresünk bennük közös, majd mindegyikőjükre igaz vonásokat, bizony alig tudunk többet mondani, mint ezt: hogy ők borok és virágok.

"Esett az eső. Az esőcseppek szabálytalan ütemben hullottak az üvegre és mosták össze a világot egyetlen eltorzult folttá. Az ablak előtt ült. Térdeit felhúzta az állához, összekuporodva gubbasztott a barna fotelben. A borongós idő ellenére délutáni napfény csiklandozta arcát. Szőke haja loknikban hullott a vállára, szürke szeme a messzeségbe meredt." - Garamvölgyi Luca szegedi lány. Ma lett 18 éves. A Kossuth Zsuzsanna Gimnázium tanulója. Ez a novella az első publikációja. Lássuk...

Amikor az autóbusz megállt a Nyugati pályaudvarnál, én is leszálltam, és betértem a szemközti áruházba. Egy üveg vörösbort és némi ropogtatnivalót vásároltam – nem akartam üres kézzel beállítani, azt viszont, hogy virágot vigyek, túlzásnak találtam. Miután fizettem, begyömöszöltem a bort és a csipszeszacskókat a táskámba, s a biztonság kedvéért ellenőriztem az aluljáróban lévő térképen, hogy hol van Helga utcája. Szerencsére valóban közel volt, s nem kellett sokat gyalogolnom az esőben. A Nyugati téri kivilágított McDonald’s előtt megálltam egy pillanra. A felújított régi épületszárny csaknem tömve volt. Az egyik asztalnál tizenéves fiatalok ültek,fiúk–lányok vegyesen; falták a hamburgert, és itták a kólát. Jól látszott messziről is, hogy márkás cuccokat viselnek. Tele szájjal nevettek; a fiúk is, a lányok is.

   - De mit mondjak a barátomnak?   - Mondd, hogy visszajött életed egyetlen szerelme. A legfontosabb.   - Ismer. Tudja. Megfogadtam neki, soha többé nem beszélek veled, nem nézek rád.   - Annál inkább mondd, hogy itt vagyok, húzzon a búsba. 

Benedek Szabolcs: A kilencvenedik évforduló kapcsán elkezdtem kicsit utánaolvasni az 1919-es eseményeknek. Különösen az érdekelt, hogy miként tudta egy kicsi, zavaros, de valamiért mégis erős csoport akkor magához ragadni a hatalmat. Nem az ideológiák érdekeltek, hanem a mögöttük és körötte lévő emberek. Persze, nagyon fontos olvasmányélmény volt ehhez például Lukács Györgynek az 1918 végén íródott és a bolsevizmusról mint erkölcsi dilemmáról szóló esszéje. Szóval, most ezen dolgozom. Kicsit rázós, kicsit jégre menős téma, ugyanakkor nem tudok róla, hogy mostanság bárki is feldolgozta volna szépirodalmi témaként az 1919-es eseményeket. 

Tíz éve minden születésnap, névnap, anyák napja előtt elmondja, menjünk, mert jövőre nem lesz kihez mennünk. Most igen rossz bőrben. Kétszer éppen nem halt meg, mert az orvosok elszarták a gyógyszereit, azután meg azért, mert spórolni akart, új összetételt talált ki magának. Nem költött az ellenható gyógyszerekre.   

Egyenesen a faházhoz hajtott Ádám a hatalmas, ligetes kempingben, a terasz előtt parkolt le, és nem várt a testvérére, kipattant az autóból, kulcsot fordított a zárban, szélesre tárta az ajtót, aztán az ujjával mutatott befelé, miközben a földet nézte. Egyetlen szobából meg a vizes helyiségből állt a bungaló, az ágy mellett dohányzóasztal, két szék, Julcsi felhúzott szemöldökkel lépte át a küszöböt, érdeklődve nézett jobbra-balra, hunyorgott kicsit, mert odakint verőfény, a faház ablakain viszont minden reluxa leeresztve, hogy ne forrósodjon át annyira. 

Egy törvény tiltotta a pederasztiát, de nem a törvény kiadása után elkövetett tetteket üldözte, hanem azokat a személyeket, akikre valaha is rábizonyult a beteges hajlam. A lefolytatott eljárások szabálytalanul zajlottak, mivel akkor is kiszabták a büntetést, ha nem volt a vádlott ellen panasztevő, s döntő bizonyítéknak számított egyetlen ember vagy gyermek vallomása, sőt, ha úgy adódott, egy megveszekedett rabszolgáé is, akit akarata ellenére kényszerítettek arra, hogy gazdája ellen tanúskodjék. Az így elítéltet kiherélték és a városban, ahol élt, körbevitték, kezében tálcával, amelyen saját heréje hevert. Kezdetben azonban még nem sújtottak le mindenkire, csak a zöldekre és a feltűnően gazdagokra. 

Hanem elindult "a nénit meglocsolni" egy új vándorsereg, a hat-, tízéves korosztály. Az új éra koldusgenerációja, az ellehetetlenített, munkanélkülivé vált prolik, kisvárosi nincstelenek szövetkező, egymást informáló gyerekei. Ez már a rendszerváltást követő mélypont.  

   Igyunk. Ami jólesik. Kétszer.    Ha nyomaszt bennünket a bűntudat, küzdjünk meg vele. Ha úgy érezzük, talán nincs teljesen igazunk, talán mégis végigmehettünk volna a problémakörön, ezzel is küzdjünk meg. Mert sikertelen kísérletek tucatjain vagyunk túl.  

   Nézegette a kirakatokat. Elácsorgott egy virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai Italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Dunaparton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már besötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.

VII/h Legnagyobb meglepetésedre egy úgynevezett kurva (profi asszony) avatott be aztán, és nem az a másodikos leány; meglepett csupaszsága, és igazából fölösleges másként mondani, mosolyának felhőtlen ragyogása, s minden szerepet levetkőzendő a tágra nyitott szeme, ébersége; meglepett, hogy a lehető legtermészetesebbnek véli tisztaságát, de azért büszke rá, s meglepett az a fajta viselkedés, mely ha nem is szűznek, de érintetlennek mutatja testét, és az elképzelhetetlenségig fokozott figyelme is meglepett, amely abban állt, hogy valójában ügyet sem vetett arra, hogy a "voyeur" mit tesz, mire gondol. Na de ilyet! Mondtad.  

Az öreg csak nagy későn szólalt meg, akkor is, mintha csak magának mondaná – Eredj, fiam, menj ki az útra, aztán nézz a völgy felé, nemsokára érkezik a vonat. Ha meglátod az anyádat, megengedem, hogy elébe szaladj.

Zörögnek a szél ujjai, mindent megmotoznak. Rajtad, rajtam. Bárhová mész, bármelyik vonattal érkezel, szúrós szemű ismeretlenek szétnyitják bordáidat – tekinteted riadtabb, mint mikor először másztad meg a temetőhegyet velem. Hosszú az út hazáig, gömbvillámok fejünk felett (hol az irány)!... Mindig csak arra? – eltévedések hálójában visszafelé.

 Ezután már csak az, honnan tudja a férfi azonnal, hogy a nő is akarja? Honnan lehet tudni az első pillanatban mindent? Ami egyszerűsíti, elsimítja az egészet, szükségtelenné teszi, hogy végignyomják teljes kőbe vésett unalmas nő-férfi szex-enciklopédiát. Ekkor születik pillanat, ami minden esetben egyszeri és megismételhetetlen. 

A kórházi várópad pattogzott olajfestéke vagy műbőre ráizzadós nyáron, télen is ragadós, kényelmetlen, mindegy. A terem nyomasztóan szürke, csempés, egészségügyi-tanácsos plakátos, letelepedni csak addig, ameddig. Neszez a gumi. Kerekesszékben pizsamásan nyugodtan ül, otthagyták, váratják sokat, itt minden ember egyenlő, darab-darab. Egy betegszállító felismeri benne a művész urat, és felgyorsul az ügymenet. Tegnap vagy reggel felszökött vagy leesett a vérnyomása, semmi komoly, szedi a gyógyszert, tényleg semmi baj.

Káosz nem halott. Primordiális, érintetlen tömb, egyedüli imádatra méltó, tehe­tetlen és spontán, ultraibolyább bármely mitológiánál (mint a Babilon előtti árnyé­kok), véletlenszerű és folyamatosan mámoros: az eredeti osztatlan lét-egység még mindig derűsen sugárzik, mint az Asszaszinek fekete jelzőzászlói.

Egész éjszaka tartó, különös tánc a bankautomata helységeiben. Törvénytelen tű­zi- játék mutatványok. Nemzeti parkokban hagyott land art-művek, amik annyira bizarrok, mintha földönkívüli alkotások lennének. Törj be egy lakásba, de ahelyett, hogy valamit ellopnál, hagyj magad után költői terrorista tárgyakat. Rabolj el va­la­kit és tedd boldoggá.