A könyvvé lett Verstörténés

A Galériában Kurtág György zenéje csendült fel nyitányként, a zeneszerző egy Tandori-versre komponált műve, mely által megidéztettek a kötet azon szereplői is, akik nem tudtak személyesen jelen lenni a bemutatón. Bár az antológiák megjelenését nem szokta óriási figyelem övezni, de ne felejtsük el, hogy korszakkijelölő antológiák is megjelentek már az irodalomtörténetben – mondta üdvözlésképp Mányoki Endre, aki maga is egy kisebb korszakot teremtett az Irodalmi Jelen versrovatában a Verstörténéssel.

A szerkesztő (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)

E kötet nem gyűjtemény, hanem közös műalkotás, és hosszú évek alatt jött létre – jellemezte a válogatást a szerkesztő. Nem a kortárs lapok teljes palettájáról válogat, mint például a Szép versek, hanem egy önálló közeg hívta életre. Napra pontosan három éve verődött össze a Verstörténés alapító „gárdája” – idézte fel Mányoki, aki hat költőt kért meg, hogy a hét egy bizonyos napján mindig küldjék el új versüket, amely azokból az élményekből táplálkozik, amelyeket aktuálisan megéltek. A felkért költők egységes „felhördüléssel” reagáltak a feladat lehetetlensége okán, ám végül mindegyikőjüket megihlette és beszippantotta a Verstörténés címen létrejött lírai „vetésforgó”. Kezdetben egy évre tervezték ezt az önreflektív verssorozatot, ám tizenkét kör után az lassan kifáradt, és a hat alapító tag mellé a szerkesztő fokozatosan beválogatott újabb és újabb költőket. „Olyan puzzle volt ez, amelyről még nem tudtuk, milyen végső látvány lesz belőle” – fogalmazott Mányoki a mozaikszerűen összeálló egységes képről.

Nagy Sára és testvére, Bianka (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)

A Verstörténés 24 alkotó megléténél állt össze műhellyé, és új célt tűztek ki maguknak: megpróbálnak elszakadni a papírtól, és a verset a maga eredendő, mágikus-archaikus formáiban és eszközeivel: hanggal, térben, látvánnyal együtt keltik életre. Így jöttek létre a Verstörténés-estek, melyből kettő a régi TAT Galériában, kettő pedig már az új helyszínen zajlott le. Ezek olyan performanszok voltak, ahol egy-egy alkotó maga rendezhette meg és hozhatta létre az előadást, akár mások közreműködésével. A kötetbemutatón meg is néztük a videobejátszásokat a négy eseményről, ahol Sós Dóra, Zalán Tibor, Tóth Kinga és Bora estjeinek hangulatából kaphattunk ízelítőt.

Sok képi- és hanganyag gyűlt össze az évek folyamán (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)

A műhelyforma mellett a Verstörténés tovább működött rovatként is, idővel 45 főre szaporodott a költői csoport. S bár nem mindenki számára bírt egyazon jelentőséggel a rovat – hiszen számos egyéni létmód működik az irodalomban, nem csak a csoporthoz tartozás, tette hozzá Mányoki –, az antológiában most mégis szépen kirajzolódott az a kezdetben bizonytalan „puzzle”, amely megteremti az egységet 45 költői attitűdből. Mely nem kevés: 32 ezer sornyi vers. Mintegy negyede a teljes Verstörténés-anyagnak, amely 120 ezer sort tett ki – ennek legjavából nyújt válogatást a Könyvhétre frissen megjelent antológia. „Egyetlen olyan sor nincs benne, amelyet nem szeretek, amelyhez nem kötődöm” – vallotta meg a szerkesztő, aki azt is elmondta: gyengéi, „mániája” azok az alkotók, akik nem hivatásszerűen űzik a versírást, hanem valamely más területen vagy más művészeti ágban – például a képzőművészetben – alkotnak. Ők művészi érzékenységüket rendszerint más területen is épp úgy tudják kamatoztatni. Ilyen például Nagy Sára festőművész, vagy a helyszínre időközben megérkező szobrász, Freund Éva – emelte ki Mányoki.

Debreczeny György (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)

Mellette azonban még az antológia több más szereplője is bemutatkozhatott, köztük azok is, akik távol maradni kényszerültek. A kivetítő és az Irodalmi Jelen versvideói segítségével ugyanis felidézhettünk egy-egy emlékezetes versmondást, így például Böszörményi Zoltán 2001 című művét a költő előadásában, melyet tavaly a predeáli táborban rögzített a kamera; Nagy Zopán Szubsztanciaínyencség című verse szintén predeáli felvétel; Ladik Katalin egy hangköltészeti előadásának részletét is megtekinthettük; de Jónás Tamás, Tóth Erzsébet és Rónai-Balázs Zoltán felolvasásából is lepergett néhány filmkocka. A jelenlévőket, akik hoztak magukkal felolvasnivalót, a videók után „élőben” is élvezhettük: Acsai Roland A méhészmadár című versét olvasta fel; Debreczeny György a Könyvhétre frissen megjelent Nincs karácsony című kötetből három költeményét; Ladik Katalin szintén legutóbbi két kötetéből osztott meg a közönséggel néhány verset, többek között a Plotinosz álmát és a Kőhal címűt; Marczinka Csabától pedig a Székely Mózes fejedelem emlékére született versét hallgathattuk meg.

Jakatics-Szabó Veronika és Rónai-Balázs Zoltán (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)

Az antológia szerzői közül többeket is személyesen üdvözölhetett a szerkesztő, így Baki Júliát, Gittai Istvánt, Hegedűs Gyöngyit (Borát), Nagy Sárát, Papp Tibort, Szűgyi Zoltánt – és mindazokat, akik olvasóként figyelemmel követték a Verstörténés három esztendejét. Immár kötetbe szerkesztve is kézbe vehető a megrostált anyag, mely sokadik olvasásra is új élményként hat. „Akkor könyv a könyv, ha megadja a monitortól való elszakadás misztériumát” – fogalmazott Mányoki Endre, s a Verstörténéssel most ez történt: könyvtestet öltött az online áramló versfolyam. Búcsúzóul a vetítőn egy Verstörténésen kívül eső, ám mégis jelentős vállalkozás képanyagát nézhettük meg: a Sziveri János Bábel című versére készült versposztereket. E munkák a Képzőművészeti Egyetem hallgatóinak alkotásai, melyek a Sziveri-vers valamennyi sorát felhasználták egy-egy képi alkotáshoz. A műsor végén az ünnepi pillanatokat követő kötetlen, baráti beszélgetések hangulatát a koccintásra kikészített, csillogó bor alapozta meg.

Acsai Roland (Fotó: Hegedűs Gyöngyi)