Változik-e a Szép versek?

Kánongépről fantáziál az irodalomkritikus, aki évek óta figyelemmel kíséri a kortárs irodalomban zajló folyamatokat. Ha csak képzeletében él is a szerkezet, valahogy úgy gondolja el a működését, hogy apró, láthatatlan alkatrészekből tevődik össze. Egyik fontos eleme a kapcsolati háló, a másik a folyamatos jelenlét az irodalmi folyóiratokban, a harmadik a könyvről születő recenziók mennyisége és az azzal foglalkozó kritikusok presztízse, a valószínűleg nem túl véres kritikai szöveg megjelenésének helye, és lehetne még sorolni a tényezőket a Facebook-reprezentáción keresztül a kocsmaasztalok beszélgetésein át az egyes kiadók piacképességéig. Ebben a szinte átláthatatlan gépezetben foglal helyet a Magvető Kiadóhoz kötődő Szép versek antológia, amely a költővé avatás egyik állomása is. 2009-ben Péczely Dóra, az antológia szerkesztője a következőképpen nyilatkozott erről: „Visszaemlékeztem, mit gondoltam én tíz évvel ezelőtt a Szép versekről. Azt, hogy abban verssel szerepelni nagyobb dolog, mint kötetet megjelentetni”.

Nagy tehát a felelősség, amely a Magvetőtől távozó, az antológiát 2009 és 2012 között szerkesztő Péczely Dóra válláról Szegő Jánoséra tevődött át. Akár a kánonformálás lehetőségét is magában foglalja, természetesen korlátozottan. Hiszen a Magvető redaktora sem láthatja át a teljes magyar irodalmi folyóiratpiacot, emellett egy természetesnek nevezhető szakmai ártalomként mindenképpen a saját kiadó szerzői felé hajlik a keze – velük dolgozik, őket ismeri alaposabban. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért érdemes áttekinteni a Szép versek 2013-as névsorát a Péczely-korszakhoz képest, hiszen így képet alkothatunk azon szerzőkről, akiknek az újdonsült szerkesztő lehetőséget adott a kanonizálódásra.

Érdemes közülük kiemelni azokat a szerzőket, akik 2009 óta most debütáltak az antológiában, és a névsort frissítve lehetőséget kaptak arra, hogy az olvasóközönség a nagy nevek között rájuk is felfigyeljen. Ők a következők: Balogh Ádám, Borsik Miklós, Hevesi Judit, Kerber Balázs, Turi Tímea és Tóth Kinga. Nem mutatható ki tehát egy olyan tendencia, amely tömegesen emelt volna be új, az elmúlt néhány évben induló szerzőket az antológiába.

A régóta pályán lévő szerzők újrafelfedezése viszont arról árulkodik, hogy Péczely Dóra összeállításából rendre kimaradt többek között Aczél Géza, Ágh István, Erdős Virág, Ferencz Győző, Gergely Ágnes, Imre Flóra vagy például Zalán Tibor is. Ők tehát az előző négy-öt évben nem nagyon közöltek „szép verseket”, ezért nem kaptak helyet a kánongép magvetős alkatrészei között. Szegő János jóvoltából azonban ezen a téren megindult visszacsempészésük a kortárs irodalmi gépezetbe, mint ahogy Grecsó Krisztián és Garaczi László költőként való újradefiniálásának is tanúi lehetünk.

Érdekes vonás, hogy az antológiában szereplő Balázs Imre József, Bogdán László, Karácsonyi Zsolt, László Noémi és Visky András mellett két erdélyi-partiumi szerző is megtalálható a Szép versek 2013-as válogatásában: Markó Béla és Zudor János. Rajtuk kívül a határon túli magyar irodalmat a felvidéki Csehy Zoltán és Németh Zoltán képviseli. Az antológia tehát továbbra sem igazán nyitott a vajdasági, a nyugati és a kárpátaljai magyar irodalom irányába. (Bár meg kell jegyezni, hogy a 2009 és 2012 között rendre ott találjuk a kötetekben Balla D. Károly, Gömöri György és Tolnai Ottó nevét.)

A Szép versek alkotta kánon állandóságáról és változásáról azonban meggyőzően tanúskodik az a névsor, amely azt mutatja be, hogy a 2009 és 2013 közötti válogatásoknak kik a megingathatatlan szereplői. Lássuk, kik azok, akik öt éven keresztül minden esztendőben alkottak legalább egy-egy szép költeményt a Magvető két szerkesztője szerint.

Összesen 17 olyan nevet találtunk, akik töretlenül ott szerepelnek fél évtizede a fantáziált kánongép alkatrészét képező kötetben. Ők pedig: Ayhan Gökhan, Bajtai András, Borbély Szilárd, Kántor Péter, Kovács András Ferenc, Krusovszky Dénes, Marno János, Pollágh Péter, Sopotnik Zoltán, Szabó Marcell, Szálinger Balázs, Szöllősi Mátyás, Takács Zsuzsa, Tandori Dezső, Térey János, Tóth Krisztina és Vörös István.

A fenti szerzők tehát a Szép versek alapján kirajzolódó költészeti kánongép legfőbb termékei. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a Magvető válogatósa nem az egyetlen és kizárólagos antológia, amely az adott év terméséből válogat. A Magyar Napló Kiadó is évenként megjelenteti Az év versei című kiadványát, amely a két szerzőgárda közti gyakori átfedés ellenére egy alternatív kánongép-alkatrész próbál lenni. Idén pedig az Irodalmi Jelen is összeállított egy válogatást a Mányoki Endre szerkesztette Verstörténés rovatból. Ezekből talán kiderülhet, hogy több a szép vers, mint ahány 17 szerzőtől 5 év alatt 2 szerkesztő válogatásában annak minősül. A kánongép azonban masszív alkatrészekből áll, és üzemeltetője is ragaszkodik a hagyományokhoz – csak ritkán változtat a jól bevált névsoron. Ha pedig megteszi, akkor sem a radikális megújulás szellemében.

Boldog Zoltán