Ugrás a tartalomra

 

Bambuc ördög Eldorádóban

Az Irodalmi Jelen szilveszteri kirakós játéka versekből, novellákból -
pajzán, könnyed, okos, vidám és kőkomoly szövegekből.
Lehet bakugrani és láncra fűzni.
Szemezgetni és szortírozni.
Nyitogatni és mentegetni.
És linkelni.
És linkelni. 
 
NAGY LÁSZLÓ
ELVARÁZSOLT KASTÉLY
 
 
Akár a szeretők, takarják egymást az éjféli óramutatók. Új év, új szív! Puszilkodnak poharak, orcák. Mindenki mindenkivel, mindenkié mindenkiével. Ölelkezés a girland-hurkák alatt, elvarázsolt kastélyunkban, honnan az urakat, úrhölgyeket kiszippantotta a hajdani huzat. Hála, hála. Most mi vagyunk idetaszítva. Ők meg valahol, menyországukból, csillagközi fekete lukból morognak ránk s megítélik stílusunkat. Új év, új szív! Csak volnék bátor, áhitott hóesésként fölállnék az asztal fennsikjára s meredeken így susognék: Uraim, hölgyeim, gyémánttá tömörült a gyanúm, hogy az új év is ó év. Eljött az évgyűrűk csődje. Szívünket pedig nem lehet kicserélni, marad a kénytelen, idült képmutatás. Így ne szeressünk. Temessük egymást, gyerekek. Már a pólyások kezében is ásó, pirinyó ásó a csörgő helyett. És ebben a percben az új babák szivére árnyat, betétkönyvet helyez a bájos Nemzeti Mosoly, mert hajlandók mostra születni. Hógolyót a kölköknek, hógolyót. A nemzeti hűtőintézet emberei térdeljenek a pázsitokra, halásszák össze a hópelyheket hógolyónak, tartósítsák az öröm-ínséges időkre – Susognék mint a hóesés, de nem, az új szívek célzatosan megítélnének: Ordít a költő, gúnyolódik a költő a fekete luk szemszögéből – Megadom és átadom a lényem az ünnep hétszínű szivárványának. Vascipőt, sisakot, páncélzatot lerágnak rólam a percek liliomai. Ég bennem gyertyaként a hit, se füstje, se korma. Nem rajzol karakülbundás ördögöket legbelső falaimra. Az ártatlanok kórusa is bennem: Ég a gyertya, ég, el ne aludjék. Hiszem, a beethoveni ölelkezésre alkalmas vagyok magam is, csak legyen, csak legyen karom! – Krónikába illik még, hogy nem vált véremmé a hazai pezsgő, festett piros bor. Boldogan mind kidobtam. Fölkelvén boldog új évet sóhajtok magamnak. Mint aki föltámadt, visszasandítok ágykoporsómra, ím, csupa dér, csupa gyémántló forgács. Boldog vagyok: több deret kínlódtam ki magamból, mint az idei tél, mint a tavalyi tél. Hódolatképpen megbuggyan a csempefal, csörömpölnek elém a tapsok. Földig hajolna a jenki-állkapcsú mosdókagyló, de nem hagyom, fölpeckelem állát fekete botommal. S mire megnyugszik a porcelán: a porfelhő rózsás fodor-menyország, habzó korsókkal ott ülnek angyalaim, a csempések, a cementcsempészek, a tipli-sikkasztók, a sróf-kezű vízvezetékszerelők. Valamennyi boldog, akár a földművelő, aki csodamívelő immár: atyafi-brigádban gyártja a műszempillát meg a műgyöngyház-körmöt. Idebilleg a képe, de ne hidd, hogy kalász-koszorúban, százlábú sötét szempillák sora keresztezi. Ovális fekete glória. Kölni és ragasztóillat. Ragasztott körmei arcomba lógnak rámájából. Rámpillog, forgatja szemét, mint Honthy Hanna, igazi bajuszos csárdáskirálynő. Hihihi, hahaha, ez itt az öröm. Hát még a sapkagyár. Mert rémlik, ama sárkányölőről elnevezett nagy hegyen túl egy sapkagyár papíron áll, vagyis nem létezik. De az üzlet virul. Onnan rohan a vonat levegővel rakodottan s hahotázva engem elüt. Ebédig tán sikerül elvéreznem. Boldog vagyok. Agóniámban űrlapok harsonáznak, s nyúlketrecek közt emelkedik síremlékem, betonrózsásan, divatosan. De a déli harangszó szentséges nyálával összeforraszt, lázamat oltja, talpra állít. Vegyük fel királyi ruházatunkat. Nyakkendőt is? Nyakkendőt is! De a koronánk, ugye, mellőzhető? Korona nélkül nem fej a fej, amíg kastély a kastély! Tányérral, tállal már zörögnek az alagsori emeletes pléh-szekerek. Tálalnak fehéren fehérre a felvégi mongol cicahercegnők. Máj, máj, máj. Valamennyi asztalra máj. Ám nekem ez a sertésmáj sörtés tehénpéra-rombusz, de sötét! S bár elönt a fakó szégyen e képzet miatt, se étvágyam hozzá, se kezem. Másnapos volnék, vagy önemésztő beteg vagyok? Mikor ölsz meg édes képzeletem, káprázatom? Már hóvirág-koszorúk a zsigereim. Délutánra lebegek már. Délutáni sétalovaglás – az anyaföld sóhaja hordoz. Ágaskodva a toronyig érünk, megtáncoltatnám a harangokat, s ím, köddé vált kezem a bronzon. De megcsendíti fülemet egy finom tiltakozás: Félre, te szentségtörő, a harangokat csak fejni szabad! Igaz is: illene már megjavulnom, csönddé válnom, hiszen horkol, buborékol az újévi ország. Hiszen a madárcsőrök is fölpeckelve arany és ezüst korongocskával, ünnepi konfettivel. S vadludak ék-alakjukat vesztve itt köröznek hangtalanul, szájukból az ünnep szerpentinszalagjai lógnak. Csupa jóságos óhaj vagyok. Óriás aranypatkókat a síkra írok lebegve utamban. Négylevelű lóheréket karéjozok a hegyoldalra. Lázítok sültmalac-pirosságot az égre. S ha tudnám, hol raboskodnak a sültgalambok, elrágnám láncaikat. Mert hiszek az ábránd erejében, az eleddig unalmas utópiákban. Leszáll a menny a földre. Szép jeleket látok máris: a Mars csillag piás kocavadászként négykézláb mászik a vaddisznók közt. S a lábon maradt kukoricásra alászállt a millió karátos Vénusz, mintha lovagolna: tunikáját föl-fölrántva, csiklandja magát a kukorica címerével. Nem tudom, hol raboskodnak a sültgalambok. De szalagok, flitterek, viszonylagos viszonylatok közt is tudom, hogy hol van Anyám. Iránytűként fordulok távoli Anyám iránt, aki egész nap a fal mellett áll mereven téli vendégségben. Nem ül, hanem áll, hogy dologtalannak ne lássék. De seprüt se foghat, csak áll és hallgat. Válla tövéig a kezei zuzmarából. Nézzük egymást a játszó tüneményeken át. Ő mondta, ha megfagy az ember, előtte édeset álmodik. Szeretnék állva megfagyni, már tetőtől talpig csönd vagyok, csönd.
 
(1973-76)
 
 
 
A kiemelések mögött Gárdonyi Géza, Takáts Gyula, Jókai Mór, Karinthy Frigyes, Janus Pannonius, Edgar Lee Masters, Tamási Áron, Hans Sachs, Honoré de Balzac, Kassák Lajos, Kobajasi Issza, Csang Fong-Csu, Kisun Rijuki,  Kovács András Ferenc, Oravecz Imre, Szécsi Margit, Marsall László, Bogdán István, Jaroslav Hašek, Gvadányi Mihály textusai tágítják az Elvarázsolt kastély külső-belső tereit.
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.