A közöny degeszre pakolt
hátizsákját soha nem cipelted válladon.

Beszélgetések alkalmával vagy irodalomtörténeti tanulmányok olvasásakor többször találkoztam azzal a tévedéssel, hogy Pilinszky János a pályája második, hosszabb felétől ‒ tehát a Nagyvárosi ikonok. Összegyűjtött versek, 1959–1970 című kötetétől ‒ szabadverseket írt, kötetlen formában. Nos, ez valójában nincs így. – Acsai Roland tanulmánya.

100 éve született Pilinszky János, az Irodalmi Jelenen olvashattak több esszét, tanulmányt a költő lírai munkásságáról (https://www.irodalmijelen.hu/kulcsszo/cimkek/pilinszky-evfordulo) és Böszörményi Zoltán El nem küldött levél Pilinszky Jánosnak(https://irodalmijelen.hu/2019-maj-27-1029/el-nem-kuldott-level-pilinszk…) című versét is.

(Előhang) Alábbi esszéisztikus írásomban a posztmodern intertextualitás stílusában többnyire szabadon idézem Pilinszkyt és a még említett szerzőket, s fukaron bánok az idézőjelekkel, nehogy elvesszünk az idézőjelek dzsungelében. A témára kívánom felhívni a figyelmet, s ily módon az eredeti szövegek olvasására buzdítani az olvasót. Pilinszky szinte rögeszmésen képviselt, olykor azonban rögtönzésszerűen, ellentmondásosan előadott nézeteit tartom szem előtt.

„Legotthonosabb tárgyaink, hétköznapi civilizációnk szinte valamennyi eszköze – az utolsó elhányt bádogkanálig – soha nem látott metamorfózison ment itt keresztül. Egyrészt puszta funkciójára süllyedt, oda, ahová annak előtte csak a kínzószerszámok, másrészt ugyanezek a tárgyak, beleértve az eredendően kínzásra szánt eszközöket, lettek végül is a század legsajátosabb ereklyéi. Valamennyit egyazon jelentés elvéthetetlen jegyei borítják. Ütések és kopások, miknek kibetűzésére alig tettünk valamit.

„A háromsoros látomás a halálsejtelem víziója: a maga egyszerűségében és tömörségében is hibátlan remeklés. Az ember magánya itt nem egzisztenciálisan, hanem kozmikusan értelmezhető; a létszorongás döbbenete helyett azonban enyhület és megbékélés árad a vers soraiból.” – Sebők Melinda esszéje.

Robert Capa 1936-ban publikált fényképe, A milicista halála körül sok kérdés felvetődik. Dokumentumkép vagy beállított, mesterséges megszerkesztése a spanyol polgárháború, ezáltal a háború szubjektív borzalmainak. Egyéni levetítése mindannak, ami a hétköznapi ember döntéskörén kívül esve, nem általa alakított, világi események nagy halmazának részhalmazába esik, az ő életének értéke, értékének csökkenése, majd elveszítése.

A mai írás maszatol, ködösít, elföd, kiforgat, hamisít, elhallgat. Olvasni kellene inkább, a régieket, minél régebbieket, újra és újra.

Az Irodalmi Jelen szilveszteri kirakós játéka versekből, novellákból – pajzán, könnyed, okos, vidám és kőkomoly szövegekből. Lehet bakugrani és láncra fűzni. Szemezgetni és szortírozni. Nyitogatni és mentegetni. És linkelni. És linkelni.

A Jézus-alak az elvontság ívén visszahajlik az emberhez, kisdedként, kiszolgáltatottként megszületik, hogy mintegy újra szolidárissá legyen az emberrel, nemcsak a legyőzendő szenvedés, hanem annak másik pólusa, az életszeretet, sőt, egyszerűen a szeretet által. (Nemes Nagy Ágnes)

Illyés Gyula költői estje volt a legnagyobb szenzáció a Szepsi Csombor összejöveteleinek történetében. Mint mondani  szokás: " a csilláron is lógtak", s még az előadóterem előtti lépcsőházban is sokan szorongtak. 1980-ban pedig hat költő mondta el a verseit: Weöres Sándor, Károlyi Amy, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc, Pilinszky János és Vas István. A névsor magáért beszél.

​​​​​​​A ma negyvenes-ötvenes korosztály egyik legfontosabb költője. A lélek és a vallás, a bűntudat és a túlélés komponistája. Pilinszkyt tanulmányait, heti esszéit olvasva az Új Emberben, később kötetben, derült ki egy teljes korosztály számára, hogy létezik más is, az élet nem pusztán a küzdelem ötvenhat zavaró emlékével, küzdelem az ötéves tervekkel, egyáltalán: küzdelem az imperializmussal. Létezik más is.

Hetven éve született és tizennégy éve halt meg az az orosz költő, aki Paszternák és Solokhov után 1996-ban ugyancsak megkapta az irodalmi Nobel-díjat: Joszif Brodszkij. Most Londonban bemutattak egy filmet, ami róla szól – a rendezője orosz, Andrej Khrzanovskinak hivják és a film cime: „Másfél szoba”, merthogy a háromtagú Brodszkij családnak a régi Leningrádban pontosan ennyi volt az élettere. – Gömöri György írása Londonból.

Versposzter - Pilinszky János