Ugrás a tartalomra

 

A Hajdúböszörményi Írótábor jobb bármelyik nyaralásnál

Ráday Zsófia összefoglaló naplója a VIII. Hajdúböszörményi Írótáborról

Július 17., hajnali 2 óra 48 perc, amikor elkezdem a naplóm a táborról,  legtöbb ismerősöm Kis Grófóra, Korda Gyuri bácsira vagy PIXA-ra (illetve ezek tetszőleges arányú egyvelegére) mulat az ország valamelyik pontján hősies fesztiváltúlélőként.
Az írótáborokban és a fesztiválokon az idő relatív. A Hajdúböszörményi Írótáborban is addig tart egy nap, míg be nem fejezted a szöveged a másnap délelőtti íróiskolára. Fontolóra veszem az alvás lehetőségét, de persze nem komolyan. Reggelig még meg kell írnom pár verset... Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, az ilyen esetekre találták ki a kávét. Vagy inkább a 4kávét.
Negyedik alkalommal veszek részt a táborban, mégis úgy érzem, mintha ez lenne az első. A helyszín évek óta a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési- és Gyógypedagógiai Karának Kollégiuma, a megbízható szervezőcsapat nem változott, a szobák elfoglalása a megszokott módon történik, de sajnos az ajándéksörjegyek száma nem duplázódott meg, és a decik sem lettek nagyobbak, csak a táborlakók szomjasabbak. A régi barátok mellett egyre több ismeretlen táborozóval futok össze a folyosók és az udvar újrafelfedezése közben. Ahogy meg-megállunk egy gyors bemutatkozásra, vagy beszélgetni, egyre biztosabb vagyok benne, hogy a már évek óta visszajáró kis társaság idén (is) új tagokkal fog bővülni.
A délelőtt folyamán és ebéd közben is sok emberrel ismerkedem meg. Vannak itt fantasy-írók, közéleti költők, szóvicc-mesterek, slammerek, a versformák szerelmesei, énekesek, színészek, fiatal gimnazisták és szakközépiskolások, egyetemisták a legkülönbözőbb tudományterületekről, de még rendszergazdák és egy mechatronikai mérnökből lett alsós tanító néni is. Rengeteg az egyéni vonás, vélemény. És nagyjából ugyanennyi a közös pont is. Bármiről tudunk diskurálni, vitatkozni, pletykálni, mesélni, tapasztalatokat cserélni, közösen gondolkodni, és ezt ki is használjuk: a pár nap alatt mindenről beszélünk. De még így sincs időnk megbeszélni mindent, amit szeretnénk.  

A tábor első íróiskolái után többen az udvaron gyülekezünk, megosztjuk egymással az első benyomásainkat, és a másnapra kiadott házi feladatok szellemességét, megdöbbentő (vagy éppen sokkoló) hatását, nehézségi fokát és kivitelezési lehetőségét tárgyaljuk. Na meg persze, hogy mikor lenne érdemes elkezdeni a munkát. A tapasztaltabbak már rögtön az óra után nekiállnak, de közülük is sokan belátják, hogy az éjszakai vagy hajnali alkotás lényegesen szórakoztatóbb és kreatívabb (és valójában eredményesebb) folyamat.
Az íróiskolák vezetői kortárs írók, költők (mellékállásban többen rocksztárok, vagy éppen sámánok). Már jól összeszokott csapatot alkotnak (van, aki szerint minden nyáron erre az öt napra a Böszörményi Bosszúállók bőrébe bújnak). Évek óta nyitottsággal, elhivatottsággal és hozzáértéssel tartják a közös műhelymunkákat. Nemcsak a táborozókkal, de egymással is hatékonyan tudnak dolgozni mind a délelőtti és délutáni órák között, mind pedig este a sörpadok mellett – és ha a helyzet úgy kívánja, még a színpadra is együtt mennek fel. A prózaműhelyeket idén Berta Zsolt, Sopotnik Zoltán és Vörös István vezeti. Lírával Áfra János, Babiczky Tibor, Deres Kornélia, Magolcsay Nagy Gábor és Kemény István foglalkozik.
Klasszikusabb gyakorlatnak számít az akrosztichonszerkesztés vagy a lakóhelyünk/szülővárosunk pármondatos bemutatása, de van, aki Tarot kártyák segítségével fog verset írni holnapra, és akadnak köztünk olyan szerencsések is, akiknek egy híd és egy férfi szerelmes, gyöngéd kapcsolatáról kell értekeznie maximum három oldal terjedelemben (a Kilenclyukú hídra valahogy senki sem mer vállalkozni…). Én Deres Kornélia csoportjában vagyok. Mi még nem kaptunk külön feladatot, de azt már az első alkalommal megbeszéltük, hogy nem kell majd rossz verset írnunk. Szerencsére nem is akarunk.
Délután kötetlenebbül beszélgetünk a műhelyvezetőinkkel. Megtudjuk, ki Áfra János kedvenc magyar klasszikus költője, hogy miért nem érdemes félteni a saját írásainkat más szerzők hatásától és az intertextualitástól, illetve hogy miért fontos egy vagy két kiválasztott író, költő életművén kívül több különböző szövegvilágot is megismerni.
Este, miután az egész csapat együttesen átvonult a tábori programok másik helyszínére, a Múzeumkertbe, végre színre lép a táborvezető és fő szervező Papp-Für János is, aki eddig csak ritka pokémonként tűnt fel közöttünk a nap folyamán, épp e mozgalmas és szüntelen szervezkedés miatt. Rövid, de annál ünnepélyesebb megnyitóbeszédében hivatalosan is bemutatja az íróiskolák vezetőit és Hajdúböszörmény polgármesterével együtt köszönti a 34 különböző városból ideérkezett, több mint 80 táborozót.


Az esti kötetbemutatón Papp-Szalai Sándor kérdezi Szabó Imola Juliannát és Jenei Gyulát időről, gyászról és ezek találkozásáról. Ezt követően sokan már ténylegesen is elkezdenek a házikon dolgozni. Vagy legalábbis egyre intenzívebben beszélni a munkafolyamatról. Vagy valami egészen másról. Így vagy úgy, de segítünk egymásnak – hol ötletekkel, hol sörjegyekkel, hol ragrímekkel. És persze Berta Zsolt dalaiban sem hangzik el egyetlen egy csúnya szó sem.
A szálláshelyünkre visszaérve megtartjuk a saját, kevésbé hivatalos megnyitó ünnepségünket is a kollégium udvarán. Körbeülünk, mesélünk, énekelünk, táncolunk. Egyedüli káros szenvedélyünknek az alvást tekintjük. Ezzel most próbálunk nem élni. Már az is mindegy, hogy a négyéves tábori pályafutásom során most sikerül először tökéletesen felhúznom az ágyneműhuzatot. (Note to self: mégsem sikerült.)

A második napon a délelőtti íróiskola 10-kor kezdődik. Mi Kornéliánál főként saját versekkel dolgozunk, ezeket vizsgáljuk át, szedjük ízeire. Ha szükségét érezzük, javaslatokat teszünk új címekre, együtt keressük meg az odaillő szavakat, legpontosabb kifejezéseket. Most már mi is kapunk feladatot: a szövegeink átjavítgatása mellett a „félelemállatunkról” is írnunk kell másnapra. Gyorsan eltelik ez a két óra. Sokan ebéd közben és a szabadidőnkben is folytatjuk a közös írást, műhelyezést, elkérjük a többiek kész szövegeit, és ők is olvasgatják a miénket. Kíváncsiak vagyunk egymás véleményére.
Délután a kollégiumi hangosbemondó ébreszt minket révületünkből, akkor még nem sejtjük, de ez a hang az egész tábor során mindenkit végigkísér(t). A szervezők emlékeztetnek arra, hogy hamarosan kezdődik a titokzatos padavató szertartás a város központjában.
Kisebb csoportokban szállingózunk át a főtérre. Papp-Für János és Kiss Attila polgármester vár minket a bizottság többi tagjával és két – egyelőre még letakart – díszpaddal együtt. Az ünnepély elején megtudjuk, hogy e padok a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör alapításának 10. évfordulója alkalmából Kertész László hajdúböszörményi költő-tanárnak és Csiha László irodalomtanárnak hivatottak emléket állítani. A bejelentést köszöntőbeszédek és a két jeles polgárhoz kötődő személyes visszaemlékezések követik. Az emlékpadok leleplezését tapssal fogadjuk, s akiknek az ünnepség során nem jutott ülőhely a téren, azok „kipróbálják” a frissen felavatott padokat. Délután az íróiskolák második blokkja vár bennünket.
Az esti epizódra a Múzeumkertben kerül sor, ahol a Másik oldal zenekar és Ruby Harlem koncertezik. A lelkesedésünk mértéke fordított arányosságban emelkedik a maradék sörjegyeink (és érintetlen zárjegyeink) számával. Később, már a szálláshelyen belekezdünk a fakultatív „hajnali blokkba” is, ami talán kicsit spontánabb, hangosabb, de adott esetben szintén kifejezetten szakmai, és legalább olyan családias, mint nappali társai.
 
A harmadnapi feltámadás kötelező pontként szerepel a Hajdúböszörményi Írótábor programjában. A munka még intenzívebben folytatódik. A mi íróiskolánk öt állandó tagja félelemállatkertet nyit. Kaméleonhoz, teknőshöz, koalához, hangyához és egyéb lényekhez hasonlítjuk a szorongásainkat, rettegéseinket, a délután folyamán pedig egy mindnyájunk szövegeiben visszatérő közös motívum miatt a Farkasfalka nevet is felvesszük. A legújabb teendőnk értelmében másnapra az unalomról kell írnunk – egy nem(!) unalmas verset. A többi íróiskola résztvevőitől megtudom, hogy ők is hasonló tempóban dolgoznak és ugyancsak izgalmas feladatokat kell „megoldaniuk”. Páran a már említett hidas szerelmi történet bűvkörében ragadtak, míg mások "otthonról hozott" versüket próbálják új formába átültetni. Az egyik műhelyvezetőnél írhatnak haikut, máshol pedig egy kortárs folyóiratból választott művet kell újraértelmezniük.


Este a már jól ismert sörpadok mellett, a poharak (és üvegek) takarásában ér minket a hír, hogy a most következő játék interaktívabb lesz a szokásos közös táncnál és éneklésnél. A színpadon Kemény István és Vörös István ül, mellettük az egyik táborozó, Kovács Zsófia. A játékmester Rózsa Sándor, aki először arra kér néhányunkat, hogy válasszunk ki öt darab szót egy körbehordozott könyvből. Kaszás, vodkanarancs, gatyában, mezítlábas, szemérmetlenül. Keménynek és Vörösnek ott helyben ezek felhasználásával kell írnia egy-egy szöveget a közönség előtt. A játékba a táborozók is bekapcsolódhatnak. Miközben a legfrappánsabb megoldásokon ügyködünk, Zsófi, hogy segítse átszellemülésünket, Weöres Sándor-verseket olvas fel nekünk. Sok mű születik így. Van, amit a színpadon is elmondunk a többieknek, de akad olyan is, amiért még csak felelősséget sem vállalunk.  
      
A tábor negyedik napján már olyan szavak is elhangzanak, mint mondjuk a gyászpixel és a babiczikli. Valaki indokolatlan szilvákról ír, mások a Túró Rudiról vagy egy plüsskutyáról. A látszat ellenére ez is komoly munkát jelent számunkra. Ez az az időszak, amikorra már nagyjából megismertük egymás írásmódját, stílusát, technikáit; tudjuk, de legalábbis sejtjük, mit jelent és miért jelentős egy-egy kép, alakzat a másik ember világában. Most már ezeket is szem előtt tartjuk a szövegek véleményezésénél, értelmezésénél.
A műhelyvezetők előrébb hozzák a délutáni íróiskolát, hogy vacsora előtt még legyen idejük értékelni a tábort, és kiválasztani a másnapi záróesemény díjazottjait.
Este a Múzeumkertbe Likó Marci, a Vad Fruttik frontembere, illetve Géczi János író látogatnak el. A közös projektjeikről mesélnek. Marci nekünk is énekel pár számot, amihez Papp-Für János és gitárja „működik közre”. Egész este velünk maradnak. A beszélgetés és az azt követő RETRONOME-koncert közben az egyik sörpadon rögtönzött könyvstand épül fel, ahol Marci könyve mellett sok kortárs író és költő köteteihez is hozzájuthatunk. Ha szerencsénk van, szerzőik épp ott ülnek, velünk szemközt, így könnyen dedikáltathatjuk a frissen beszerzett példányainkat. A hajnalig tartó diszkóláz és retróroham is itt ér minket. Az utolsó esték már csak ilyenek. Az Istvánok táncolnak. A vonat nem tanul, idén sem vár.

Július 20-án, szombaton nemcsak a táborzárás miatt vonulunk át a Múzeumkertbe. Előtte még minden íróiskola bemutatja, hogy mivel foglalkozott az utóbbi napokban. Lehetőségünk nyílik felolvasni a táborban született, illetve az itt átdolgozott írásainkat.
A felolvasók közül aztán mi magunk választhatjuk ki a közönségdíjast. Úgy döntünk, hogy idén Majláth Ákos lesz az. Ezután a műhelyvezetők is a színpadra szólítják díjazottjaikat, először a lírikusokat.
Áfra János Kulcsár Edmondnak adja a szakmai-, Papp Balázsnak pedig a különdíjat. Babiczky Tibor szakmai díját Kósa Eszter, különdíját Ferenczi Réka kapja. Deres Kornélia szakmai díjazottja Ráday Zsófia, különdíjasa Borbíró Bíborka. Lőnhárt Melinda kap szakmai díjat, Gyarmati Dominik pedig különdíjat Kemény Istvánnál. Magolcsay Nagy Gábortól a szakmai díjat Balogh Anett, a különdíjat Nádasdi Éva veheti át.
A próza-szekció szakmai díjasa Berta Zsoltnál Sarnyai Benedek, Sopotnik Zoltánnál Forgács Fanni, míg Vörös Istvánnál Szilágyi Borbála. Berta különdíjasa Kovács Zsófia, Sopotniké Konyári Ildikó, Vörösé pedig Kovács Eleonóra. A tábor nagydíját líra kategóriában Szegedi Eszter veheti át. A próza kategória nagydíja Kovács Annát illeti.
Ezt követően már valóban csak a táborzárás van hátra, ami – akárhonnan is nézzük – folyamatában is önkéntelenül nosztalgikus. Az egyetlen retró slágerre gondolok, ami végül nem hangzott el tegnap este, de páran azért mégiscsak megkíséreltük a világ tudtára adni, hogy „Ne érdekeljen, ha esik a hó, // Mert nyaralni visz a Papp-Für Janó!”. Hiszen talán nem is vagyunk kevesen, akik úgy érezzük: a Hajdúböszörményi Írótábor jobb bármelyik nyaralásnál!

Ráday Zsófia

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.