Karácsonyi levelek az Angyalhoz, a kis Jézushoz
Az Irodalmi Jelen néhány szerzőjét arra kértük fel, hogy írjanak az Angyalnak, a kis Jézusnak levelet, amelyben visszaemlékeznek régi, gyermekkori karácsonyokra. Néhány költő versben fogalmazta meg a mondanivalóját, de volt olyan prózaírói is, aki humoros fiktív levelet írt (Gáspár Ferenc).
Az összeállításunk érdekessége, hogy a géppel írt kéziratok mellett a szerzőink kézírásos levelét is olvashatják, valamint gyermekkori fotóikat is megnézhetik. Több kép ráadásul karácsonykor készült!
Felkérésünk célja, hogy olvasóink is idézzék fel gyermekkoruk emlékezetes karácsonyait, a szeretet ünnepe elhozza a lelkünkbe a békét, a lélek egyensúlyát, akkor is, ha olyan pillanatokat éltünk meg az elmúlt időszakban, olyan súlyos veszteségeink voltak, amelyek szomorúsággal töltik ki az ünnepet.
Kis időre próbáljunk meg újra gyermeki szívvel látni és örülni.
Boldog angyalvárást, áldott adventet minden kedves olvasónknak!
.jpg)
Bánki Éva
Karácsonyra
Mit akarjak?
Kisbabát, nagy babát, láncot,
gyűrűt, aranyalmát, toronyórát?
Vagy valami örök dolgot?
Nemeset? Barátságot, békét,
üdvösséget, arany szalaggal,
hófehérben?
De.
Szégyen vagy nem szégyen:
karácsonyra magamat szeretném
épen és egészségesen,
hogy újjászületve,
önmagammá változva,
szemügyre vegyem, mi mindenre
lenne még szükségem.
Ha magamon kívül
szükségem lenne még valamire.
Murányi Sándor Olivér
Kedves kis Jézus!
Karácsonyra a szegénység örömét kérem tőled, amivel néhai nagymamám vitt be engem kisgyerekként a nagyszobába, ahol tágra nyílt szemem a csodálkozástól és a boldogságtól, amikor megláttam az egyszerűen díszített, mégis ragyogó fenyőt. Együtt énekeltük el a Mennyből az angyalt. Az ajándékcsomagokban nem drága kütyük, hanem olcsó szaloncukrok és apró csokoládék voltak. Mert – jól tudod – nagymamám számára a szegénység természetes állapot volt. Vagyis neki nem létezett. Pénzt ritkán láttam nála. A termelőszövetkezettől kapott nyugdíját a zöld konyhaszekrény bal polcán tartotta egy papírdobozban. Egy lejt vett elő kétnaponta, amivel kifizette a tejesasszonyt. Semmire nem volt szüksége. Mindene megtermett az udvarban és a kertben. Soha többet nem éreztem magam olyan biztonságban, mint ott, a falusi szegénységben, ahol mindent – még az emberi kapcsolatot is – meg lehetett javítani, mint a törött tárgyakat (ahogy Toldi Bencéje próbálta összeilleszteni a kettétört kést). De a boldog szegénység receptjét már Mama sem tudta megadni. Csak próbáltam ellesni, miképpen él együtt a szegénységével – de nekem ez nemigen sikerült. Azóta is rá gondolok minden évben a szentestén és karácsony reggelén, amikor rögzül a csupasz fagyott fákon a fény. Hozd el, amit neki adtál: a minden helyzetben kitartó örömöt, hogy segítségével haladjak tovább utamon.
Köszönettel:
Sándor
Viola Szandra
Köszönet a Jézuskának
– emlékcitáló –
Köszönöm, hogy volt olyan gyermekkori karácsony,
amikor az olvadó hó lágy volt, mint a tej,
és ha leragadt alufóliát kaparásztunk, az olyan hangot adott,
mint mikor a tűz pattog, vagy szikrázik a jég – képzeltem –,
vagy serceg az Esthajnalcsillag.
Köszönöm, hogy volt olyan karácsony, amikor szerettem
a halpikkelyezés ecetszagát,
és fehér uszonyú cápát fantáziáltam halleves-égboltra,
és olyan halászlevet, amelyben ott úszik a három kívánság,
mert azt is belefőzték az aranyhallal együtt,
és olyat, amiből életre kel a kis hableány.
És volt olyan karácsony, amikor mákéj tűnt fel a tányér horizontján,
és csodálkoztam,
hogy a bejglitészta is úgy össze tud gömbölyödni, mint Kormi.
És jó volt elképzelni, hogy milyen lehet üldögélni egy karácsonyfaágon,
és hogy a fenyőfánk és a csúcsdísz olyan magasak,
mint egy felhőkarcoló
vagy mennyországkarcoló,
és azt, hogy fenn sikít egy angyal, mert azt hiszi, a felhőaljban tüskébe lépett,
pedig csak a karácsonyfánk hegye szúrta meg,
és hogy ekkor lenéz, és minket lát, ahogy körbeálljuk a fát,
és ettől boldogan elmosolyodik.
Király Farkas
Kedves Angyal!
Köszönöm szépen, hogy
’89 karácsonyán
elvitted Csáusészkut!
Puszi:
Farkas
Lajtos Nóra
Kedves Kisjézus!
Amikor egy fagyos délután nemcsak a fák karjait, de az enyémet is gipszbe rakta a tél, nagyon el voltam keseredve: vajon, hogyan kulcsolom majd imára a két kezem, mellyel köszönetet mondhatnék Neked, hogy ennyivel megúsztam egy balesetet? Aztán gondoltam egyet, és elmentem a helyi plébániatemplomba, ahol a bejáratnál már ott állt a betlehemi jászol. Akkor letérdepeltem melléd. Éppen csak, hogy hallani lehetett odakint a piano-szellő ringatta fákat. Csendes éj volt. Másnap reggel pedig úgy döntött az orvosi stáb, hogy megfosztanak a gipsztől. Szentestére gipsz nélkül ülhettem az ünnepi asztalhoz, melyet megterítettél a számunkra. Én pedig összekulcsolt kézzel köszöntem meg neked, Kisjézus, gyermeki-istenfiúi legszebb karácsonyi ajándékodat: összeforrt kezemet.
Hálás köszönettel, angyali üdvözlettel:
Nóra
Karácsonyos
Szeretnék szót érteni a decemberi
napsütéssel, a karácsonyi kaktusz
szúrós tekintetével, megnyúlni, mint
árnyék a havon, s visszaálmodni, ami
boldog volt: a gyermekkorom. Szenteste
felnyitottuk a zongora tetejét, a faragott
gyertyatartókra gyertyákat helyeztünk,
az elefántcsont-billentyűzetet még délelőtt
megtörölgettem, és elkezdődött a házi
hangversenyünk: én és a húgom együtt
zenéltünk a családnak: négykezesünkben
összeért néha a kezünk, és a szívünk is
egyszerre dobbant. A plafonig érő fenyőfa
talpát még apa hegesztette masszívra,
minden tizedik szaloncukrot megettük
a díszítéskor, s az üveggömbökre grimaszokat
vágtunk; én kottákat kértem a Jézuskától. Aztán
egyre kisebb fatalpakat kellett gyártania apának,
s belefaragni az emlékeket, amelyek kábé
egynegyvenesek lehettek, majd egyméteresek.
Nem szeretem a hosszú estéket, félek, meggondolja
magát a Nap, és nem kel fel többé, csak egy pár órára,
hogy lássuk erőtlen tekintetét. Ha holnap gyermek
lennék újra, egy széken állva tenném föl a csúcsdíszt
arra a fára, amely gyantafoltot hagy az ujjamon, és én
abból érteném meg, milyen ragadós is a szeretet.
.jpg)
Szegedi Melinda
Csak szavak
Középső csoportos voltam, amikor megjelentél “nekem”.
Az idézőjelet az indokolja, hogy a többi óvodás is látott.
Én akkoriban az angyalokat pufók csecsemőnek képzeltem, te viszont a huszonéves Ben Affleckre emlékeztettél, oldaladon egyenes római karddal, és mellkasodon fényes páncéllal.
A szárnyaid összezárt állapotban is tekintélyes méretűek voltak.
Nagymamámnál, a TV-ben láttam hasonlót albatroszokon.
Karácsony lévén már találkoztunk az oviban a Mikulással és a krampusszal, így különösebben meg sem lepődtünk a felbukkanásodon.
Megjelenésed erős fénnyel járt, mint amikor behajtják az ablakot, és megcsillan rajta a napfény: mindannyian ösztönösen elfordítottuk a tekintetünket.
Odaléptél hozzám, leguggoltál, és suttogva beszélni kezdtél.
Azt hiszem, latinul, de ez nem okozott gondot: kicsi koromban bármilyen nyelven képes voltam társalogni.
Amikor megpróbáltalak megérinteni, finoman elhúzódtál.
Elmondtad, hogy mit vársz tőlem. Nem azt, hogy mossak fogat lefekvés előtt, és nem azt, hogy rakjak rendet a babáim között.
Megígértem neked, mert minden kérésed logikusnak és egyszerűnek tűnt.
Azóta is igyekszem megfelelni az ígéreteimnek.
Egy szavadra sem emlékszem.
Acsai Roland
Kedves Angyal!
Egyszer, régen,
karácsonyi, hideg éjen,
meghallgattál s várt, mit kértem:
fa alatt egy akvárium.
Lásd, túl vagyok már pár szitun,
lett azóta sok emlékem.
Gondolkoztam Atyán, Fiún,
a kezdeten és a végen,
meg csillagon, ami kihuny.
Ajándékod minden évem.
Fülöp Dorottya
Kedves Angyalka!
Ha a karácsonyra gondolok, mindig eszembe jut a közös játékunk. Ezt minden évben eljátszottuk, amióta csak emlékeim vannak. Minden év karácsony estéjén egy-egy aprócska, új díszt csempésztél a fára, az én feladatom pedig az volt, hogy megtaláljam. Úgy hiszem, sosem csalódtál, mert általában pillanatok alatt észrevettem az újdonságot. Emlékszem, amikor egyszer csak megjelent a sötétzöld ágakon a diótörő katona, az aranyszarvas, a kerámia mézeskalács, egy-egy másik évben pedig a porcelán vízcsepp, a kismadár vagy a malacka... Tudom, hogy mindez azt jelenti, hogy a karácsonyfánkon a díszeknek külön történetük van, és minden dísz felidézi azt a bizonyos karácsonyt, amikor a fára került. Így, amikor szenteste végignézünk az ágakon, az ünnepünkben egy picit benne van az összes eddigi karácsonyunk is. Köszönöm ezt, és köszönöm, hogy egy ilyen szeretetteljes családban élhetem meg az ünnepet.
Üdvözöl:
Dorottya
Ui. Sosem küldtem Neked levelet rajz nélkül, úgyhogy ez idén sem maradhat el. Ha válaszolsz, kérlek a szokásos aranytintával írj, és az ablakpárkányra tedd a borítékot – ha csak ledobod az égből az udvarra, a kutya megcsócsálhatja.
Ferencz-Nagy Zoltán
Levél az Angyalhoz!
Jaj, Angyalka, milyen fürgén díszítetted fel a karácsonyfát! Miközben mi átmentünk anyukám öreg keresztszüleihez a fenyőággal és a töltött káposztával, s útközben néztük, hogy hol világítanak már a fények, te szépen bevitted házunkba az ünnep díszeit. Egy mennyből az angyalnyi idő alatt. Éveken keresztül. Szeretném azt hinni, hogy egy kicsit mi is olyanok voltunk, mint te, s hogy az öreg keresztszülők pedig kicsit olyanok, mint mi. Jajgatással kezdtem levelem, mert nehéz feladat elé állítottál: ha majd egyszer én is (igazi) angyalka leszek, remélem, hogy megtanítod a fortélyaidat.
Lázár Kinga
Angyal,
évente egyszer az ajtó előtt vakarózol
tudom mert a tollaid a küszöbre hullatod
anyám szokott behívni
ha mi nem vagyunk itthon
ketten cipelitek a fát
ruhájáról peregnek a tűlevelek
anyámat egyedül hoztad be
pólyás pehelysúlyával hetven telén
talán hozzáértél a holdhoz útközben
anyám bőrén még mindig csillognak
madárcsontú kezed fehér nyomai
Kertész Dávid
Valami köszönetféle az egyetlen Istennek, akiben megbízom
Nem volt sok szép gyermekkori karácsonyom, hogy miért, az hosszabb novellák és pszichiátriai foglalkozások témája legyen, ne pedig ezé a levélé. Karácsonyfánk mindig volt, karácsonyi vacsoránk viszont nem. Emlékszem az első karácsonyra, amit azután ünnepeltünk, hogy elmenekültünk „otthonról”, apámtól, mindegy, sok nehéz karácsony előzte meg. Szóval akkor a vacsora éppen sült szalonna volt és krumplipüré. Igazi ünnepi lakoma. De valahonnan kaptunk mandarint, ami mindig is egyet jelentett nekem az ünneppel, talán keresztanyám hozhatta egy megkésett mikuláscsomaggal.
Nem volt mindenki otthon, az idősebb bátyámra konkrétan nem emlékszem. Anyám megégette a kezét, aztán azt mondta, hogy ha nem történik baleset, akkor az nem is igazi karácsony. A nagyanyám természetesen panaszkodott valamire, én pedig szokásom szerint fel-alá rohangáltam. Nem voltam egy nyugodt gyerek. Este a fiatalabb bátyám azt mondta, hogy jó lenne, ha lehetne valami állatunk, legalább egy macska. Este imádkoztam, szokásom volt, ünnepek alkalmával néha sírva, mert tudtam, hogy rossz gyerek vagyok – nagyanyám soha nem felejtett el emlékeztetni –, és ilyenkor különös szükségét éreztem a bocsánatkérésnek. De azt hiszem, akkor kértem egy macskát is. Ez volt a szentesténk.
Másnap reggel, mikor felkeltünk, egy fehér cica nyávogott az ajtóban. Nyeszlett kis pamacs. Olyan volt mintha egy rendes macskát túl nagy hőfokon mostak volna ki. Bevittük a lakásba. Megetettük, azt hiszem addig nem voltam még annyira boldog. Nagyjából egy órán keresztül, aztán persze meghallottam, hogy kicsi a lakás, mindent össze fog piszkolni, megakad a nagyanyám lába alatt satöbbi. Tudtam, hogy nem tarthatom meg. Én azért adtam neki valami hülye nevet, és reménykedtem. A macska viszont, értette, hogy itt nem bíznak benne. Mikor a bátyám hozott neki egy doboz homokot, azonnal birtokba vette, gondosan kikerülte nagyanyámat – bár én is megtehettem volna –, senkit nem zavart. Maradhatott. Azon a karácsonyon nem a szüleimtől kaptam ajándékot. Őt tényleg az angyal hozta.
Évekkel később, már nem laktam otthon, túl voltam az első munkámon, és már elhatároztam, hogy írni fogok. Mikor az első publikációm megjelent, a macskám meghalt. Nem sokkal később végleg elköltöztem otthonról. Addig volt velem, amíg kellett.
Hiszek a csodákban. A karácsony csodája pedig egy origó, az istenség gyűjtőpontja, amikor valami nagyobb és erősebb éri el a földet. Ahogy életem tizedik karácsonyán. Azóta érzem a gondviselést, érzem, hogy nem vagyunk egyedül. Ez volt a legszebb karácsonyom, mert azóta tudom, hogy Isten velünk van. Tudom, és nem hiszem, mert jelet kaptam.
Köszönöm!
Le Julianna Phuonglinh
Levél a kis Jézusnak
Próbálok visszaemlékezni gyermekkorom karácsonyaira,
mindig a friss bejgli illata jut eszembe először.
Anyu a konyhában, a nővérem valahol a régi családi albumok közt keresgél.
Édesapám a bátyáimmal hozza be a fát,
mindig a bejárati ajtón próbálkoztak, pedig még sosem fért be ott.
Én ilyenkor a szobámban voltam, vártam a csodát,
ami karácsonykor kicsit szebbé tette a hideg telet.
Újra és újra elolvastam az akkori kedvenc könyvemet,
a legszebb Andersen meséket,
karácsonykor mindig a Rendíthetetlen ólomkatonát.
Vágytam a hóesésre, a fehér karácsonyra,
a nővéremmel mindig az ablakból figyeltük
ahogyan lassan az egész kertet ellepi a hó.
Nincsen kedvenc karácsonyom, kedvenc történetem,
minden karácsonyom ugyanolyan,
a szüleim, a testvéreim, az otthonom, a konyha, az ablak,
sosem változnak, mégis évről évre még kedvesebbek számomra.
Magyar Eszter Csenge
Mámor
Kedves Jézuska!
Lefekvés előtt körbevett a betakargatott plüssmaci család,
és lebomlott a magam köré épített mesekönyv-barikád.
Szemeim mögött úgy hangzott, az álmok zaja tompa,
pedig titokban még bele is nyaltam egy cseppet a forralt borba.
Már hajnalodott, amikor a várakozás érzése örökre a sejtjeimbe költözött:
azóta is bennem motoz Szenteste és minden ünnep előtt.
Ráday Zsófia
rosszgyerekek
(levél) az A-nak, a KJ-nek, de főleg DM-nek
a nagymamám nagyon rosszgyerek
naponta eltör egy tányért vagy poharat
nem eszi meg a zöldséget
de a zsebeiben cukorkát rejteget
az idegen macskákat is megeteti
és állandóan elrontja a tévét meg a telefonját
nem tud vigyázni a pénzére csokit vesz belőle meg nápolyit
minden kacatot megőriz és rossz helyre pakolja a fontos dolgokat
sosem találja a szemüvegét
nem is fésülködik
és mindig összepiszkolja a ruháját valamivel
úgy tesz mintha nem hallaná amit mondunk neki
és soha nem emlékszik semmire
amit megbeszéltünk vele
kicsit félek tőle
mégis vele a legjobb játszani
mert olyankor elvesszük
a többi nagymama játékait
és meghúzzuk a nagypapák maradék haját
Ilyés Krisztinka
Kedves Angyalka!
Mi még sosem találkoztunk személyesen, bár sok levelet küldtem neked az életem során: ez nem kérő szándékú, most köszönni szeretnék.
Emlékszem, hogy mindig megviccelted anyuékat, és a karácsonyfát sosem a neki kijelölt helyre tetted. Arra is emlékszem, hogy nagyiékhoz mindig pár órával hamarabb mentél, talán mert ők közelebb voltak hozzád, útba esett. Az volt a legviccesebb, amikor a szomszéd gyerekekkel játszás közben felborítottuk a fenyőt, és versenyt hirdettünk, az lesz a nyertes, aki egyedül felemeli, s visszaállítja a helyére. De akkor is kuncogtunk, amikor a húgommal titokban szaloncukrot loptunk a fáról.
Sokat mérgelődtem, hogy nem válaszoltál a leveleimre, de aztán mindig mosollyal töltött el, hogy legalább olvastad, és figyeltél az utolsó bekezdésre is, a papírba csomagolt ajándékon túl segítettél mindig gyereknek maradni. Ezt köszönöm neked!
Boldog karácsonyt!
Krisztinka
Ui. Mindig kíváncsi voltam, hogyan fér be az ajtónkon egy szárnyas angyal egy fenyővel és megannyi szeretettel.
Gáspár Ferenc
Levél a Jézuskához
A kép karácsonykor készült. A Henry féle medveölőt már súlyban tartottam, és anyám is elkészült mindenre. Lehet, hogy ez a legutolsó közös képünk? Akkor ezt senki nem tudhatta. Még apám sem, aki a fotót készítette.
Most mindenesetre megköszönöm. Köszönöm Jézuska a puskát a szeretet ünnepén. Igaz, később küldtél egy winchestert is, de akkor már mindegy volt.
Végül is a kiskorúak börtöne nem annyira rossz hely.
Vagy csak álmodtam csupán? Nem kellett volna annyi indián regényt olvasni? De hát a Winnetout is te hoztad. Meg a Nagy Indián könyvet. Én meg csak tüzeltem.
Legyen meg a Te akaratod.
A kép alá a lányom ezt a szöveget írta: az utolsó karácsony, mielőtt apám lelőtte volna a nagymamámat.
Uff, én beszéltem.
Gáspár Ferike
-1.jpg)
Shrek Tímea
Azok az átkozott papucsok
Kedves Jézuska!
Azért bátorkodom írni neked – így húsz év távlatából –, mert hiszem, hogy a felnőttek leveleit is elolvasod. Emlékszel? Amikor kicsi voltam, minden évben papucsot hoztál. Nem is akármilyent, azt a fajtát, amelyiknek kemény a talpa, kaucsukból van, és igazából mindenre jó, csak arra nem, hogy az ember lánya kényelmesen járkálhasson benne a házban. Most elmondom őszintén, hogy azokat igyekeztem minél hamarabb tönkre tenni. Elszakítottam, elvágtam ollóval, odaadtam a kutyának, hogy minél hamarabb eltűnjenek a szemem elől. Tudod, én nem erre vágytam. Olyan szép volt, amikor egyszer a nagyszobába éjszaka meghoztad a karácsonyfát. Reggel arra ébredtem, hogy ott áll a fenyő teljes pompájában. Sosem az ajándékra vágytam, csak arra, hogy egyszer az egész család egy asztalnál üljön. Hogy a szüleim az ünnep alatt ne a napi betevő megkeresésével foglalkozzanak, hanem velünk.
Ezek az idők elmúltak, de a sok évi megszokás megmaradt. Annyit kérek tőled, hozd haza a szeretteinket. Hogy békében együtt fogyasszuk el az ünnepi vacsorát. Idén a fenyő alá nekem ne hozz ajándékot. És főleg ne papucsot.
Hiszek benned,
régi ismerősöd: Timi
Lévai-Aliz Mária
Levél a kis Jézusnak
Kedves Jézus!
Idén már nem akarok kérni, sem panaszkodni, mert olyan könnyű karácsonykor is negatívnak lenni, az ellenkezője már nehezebb. Most néhány gyermekkorban megélt, karácsonyi szösszenetért szeretnék köszönetet mondani:
– Köszönettel tartozom azért az átkozottnak hitt pillanatért, mikor a tíz méteres égősort összegabalyodva pillantottam meg, mégis élveztem kibogozni, mert teli torokból, rossz angol kiejtéssel ordítottam valami teljesen elavult karácsonyi számot.
– Köszönöm, hogy ilyenkor még az sem zavart soha, amikor rám szóltak: „öltözz melegebben”!
– Hatalmas köszönet, hogy bár nem tudok reggelente enni, a mama bejglijét éhgyomorra mégis kétpofára tömöm be.
– Köszönöm, hogy le tudtam úgy lopni a szaloncukrokat a fáról, hogy senki sem vette észre.
– Köszönettel tartozom azért, amiért zárva voltak mindig a boltok, különben anya biztosan többször is elküldött volna vásárolni.
– Köszönöm, hogy a jóízű nevetésre tudtam fogni az ünnep utáni súlygyarapodást.
Hálával tartozom mindazért, amiért régen hálátlan voltam.
Meleg szívvel üdvözöl,
Aliz
Bodor Emese Réka
Levél
Megőszültél, angyalom, mióta utoljára láttalak. Itt állsz a Vörösmarty téren kezedben egy pohár forralt borral, és figyeled, ahogy a korcsolyák éle szikrázó utakat hasít a jégbe. Megérinteném a vállad, hátha felismersz, de olyan vastagon teríti be ez a hófehér haj, mint egy kendő. Kispesten még halványszőke voltál. Szánkót kértem karácsonyra, igazit, nem műanyagot. Veled együtt húztam fel a dombtetőre, pirosra csípte a kezem a szél, a te zsebedbe dugtam, hogy felmelegedjen. Fentről az egész telepet beláttam, még a konyhameleg macskákat is a kivilágított ablakpárkányokon. Ragyogott a lakópark, mint egy karácsonyfa. A torkomban dobogott a szívem, ahogy ráültem a szánkóra. Te megszorítottad a vállam, és meglöktél. A kabátomba kapott a lendület, hasítottam a jéghideg levegőt, mint a korcsolyaél. Nevettem, te álltál odafent a dombon, szőkén, háttal a sötétlila égnek. Talán a hajadba gabalyodó hópihéktől őszültél meg.
.jpg)
